nlc.hu
Sztárok
G.w.M. exfelesége anyagi gondokkal küzd

Pénzügyi helyzetéről vallott Nagy Melanie: „Már nem tudom megengedni magunknak…”

Az egyedülálló édesanya bár visszament dolgozni, mégsem engedheti meg teljesen magának azokat a dolgokat, amelyeket korábban férje mellett még igen.

G.w.M exfelesége, Nagy Melanie anyagi helyzetéről vallott, elárulta, hogy gyermekei érdekében össze kellett szednie magát a válása után, ami sikerült is neki, azonban anyagi okok miatt nem engedheti meg, hogy tovább járjanak ugyanabba az óvodába.

Fotó: RTL

Fotó: RTL

„Egy elég törtető és törekvő nőnek gondolom magam, vagyis valamikor az voltam. Aztán jött a szerelem és egy pillanatra így megálltam, hogy hoppá, talán az életnek mégiscsak a boldog családi élet az igazi értelme. Nekem ezt a gyerekek édesapja hozta el, csak aztán máshogy alakultak a dolgok. Ember tervez, Isten végez, ahogy szokták mondani” – kezdett bele történetébe Melanie a Palikék Világa Három igazság YouTube-műsorban.

Nekem nem volt furcsa ez a váltás, nem az a része okozott nagy törést az életemben, hogy vissza kell állnom és vissza kell mennem dolgozni. Az okozott törést, ahogyan történt ez az egész, és inkább a lelki részét volt nehéz feldolgozni.

„De nagyon sikeresnek gondolom az elmúlt két évet, ami annak köszönhető, hogy jól felépítettem stratégiailag azt az utat, amivel akkor szembenéztem. És mindenkinek ezt tudom tanácsolni, aki nehéz helyzetben van, hogy tudomásul kell venni és nem szabad sürgetni a dolgokat. Az én sikereimnek az elmúlt két évben az volt a kulcsa, hogy jól terveztem. Voltak rövid- és hosszú távú céljaim, amiket meg is tudtam valósítani”

– fejtette ki gondolatait bővebben.

„Egy olyan óvodába írattam be a gyerekeimet, ahol mindenféle nemzetiségű gyerekkel találkoznak és érintkeznek, bár anyagi okokból már nem tudom megengedni magunknak, hogy továbbra is ebben az intézményben tanuljanak, de ez egy másik kérdés. A kislányom viszont itt vitte végig tanulmányait és remélem, hogy egyszer úgy fog erre visszatekinteni, hogy ez egy pluszt adott neki”

– idézte szavait a Bors.

Ez is érdekelhet Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top