nlc.hu
Sztárok
Justin Timberlake beismerő vallomást tett

Justin Timberlake beismerő vallomást tett

Justin Timberlake-et júniusban tartóztatták le, miután lassítás nélkül elhajtott egy stoptábla mellett.

Justin Timberlake még júniusban, „ittas vezetéssel kapcsolatos vádak miatt” lett letartóztatva a New York-i Sag Harborban – írta a Page Six.

Mivel lassítás nélkül ment át egy stoptáblán, egy rendőrjárőr megállította. Alkoholszagot éreztek a leheletén, így tesztet végeztettek vele, ami nem sikerült, és az alkoholszondába sem volt hajlandó belefújni. 

Justin Timberlake beismerő vallomást tett

(Fotó: Getty Images)

A színész-énekes most bevallotta a bíróságon, hogy alkoholt fogyasztott a letartóztatása előtt, majd ittasan vezetett. Azt mondta, sokat tanult az esetből.

A tárgyaláson a bíró végül elfogadta Justin Timberlake vádalkuját és ítélet született az ügyben: a világsztárnak egy éven belül 25 óra közmunkát kell elvégeznie, valamint 500 dollár pénzbírságot kell megfizetnie. Justin jogosítványát New York államban 90 napra felfüggesztették – írja a TMZ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top