nlc.hu
Sztárok

Apa lesz VV Cristofel, párja mellett megkomolyodott a korábbi botrányhős

VV Cristofel és párja, Tina a Fókuszban meséltek az életükről és érkező kislányukról.

Pittmann Cristofel, vagyis VV Cristofel a ValóVilág 5. évadában vált ismertté az RTL nézői számára. Az egykori villalakó nemrég a Fókusz kamerái előtt mesélt életének alakulásáról párjával, Tinával, aki jelenleg közös kislányukat hordja a szíve alatt. A fiatal nő Erdélyből származik, és elárulta: annak idején a realityműsort nézve figyelt fel Cristofelre, sőt rajongója is volt – szemlézte a videót a 24.hu.

„Olyan suliba jártam, meg otthon se nagyon engedték, hogy nézzük, és akkor titokban kivágtam újságcikkeket, amin szerepelt, és beragasztottam a szekrényajtó belsejére” – emlékezett vissza Tina. Bár korábban többször összefutottak, valódi beszélgetésre csak akkor került sor, amikor egy közös ismerős bemutatta őket egymásnak.

Cristofel a ValóVilág után többféle munkát is elvállalt: dolgozott konyhán, vagyonőri cégeknél, valamint privát sofőrként is.

Sosem volt büdös a munka, mindig dolgoztam

– fogalmazott. A pár jelenleg Délegyházán él, ahol Cristofel bevallása szerint sokkal kiegyensúlyozottabb, mint Budapesten.

Megkomolyodott abszolút, nagyon felelősségteljes lett, mindent meg tudunk beszélni, és hallgat rám

– mondta róla Tina. Cristofel hozzátette: „Mielőtt megismertem Tinát, nem találtam magam, mellette viszont önmagam lehetek.” Kislányukat februárra várják, aki a Virginia nevet kapja.

VV Cristofelt így ismerte meg az ország: 

vv cristofel

Fotó: TV2

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top