nlc.hu
Sztárok

Baby Gabi: „Másképp csinálnám, félretennék, és akkor nem 46 négyzetméteren élnénk négyen”

Baby Gabi ma már más szemmel tekint egykori sikereire: bevallotta, fiatalon nem gondolt a jövőre, és ma már tudja, sokkal tudatosabban kellett volna bánnia a pénzzel.

Baby Gabi számára a kilencvenes években szinte egyik napról a másikra változott meg az élet. A Baby Sisters tagjaként a Rád gondolok című slágerrel vált ismertté, a siker pedig a fellépéseknek köszönhetően komoly bevételeket is hozott. Az énekesnő azonban ma már úgy látja, fiatalon nem gondolt eléggé arra, mi lesz akkor, amikor a kiemelkedő időszak véget ér.

baby gabi(Forrás: TV2)

Gabi ma is aktívan dolgozik, rendszeresen fellép, ám családjával egy mindössze 46 négyzetméteres otthonban él. Nem panaszként beszél a körülményeikről, inkább egyfajta tanulságként tekint arra, hogyan alakultak a pénzügyei az elmúlt évtizedekben. Mint mondja, annak idején természetesnek vette, hogy mindig lesz elegendő pénze, ezért a takarékoskodás helyett sokszor olyan dolgokra költött, amelyekről később kiderült, hogy nem voltak feltétlenül szükségesek. Különösen az autók jelentettek számára nagy kiadást. Fiatalon szinte megszállottan cserélgette őket, és egy időben az sem jelentett akadályt, ha hitelt kellett felvennie egy újabb járműre.

Egy dolgot rontottam el nagyon az életemben, ha visszamennék, nem úgy csinálnám, hogy azt hittem, ez örökké fog tartani… Apukám vett egy autót, azt eladtam, merthogy nekem egy sokkal jobb autó kell. Nő létemre mániákus autóvásárló voltam, évente cserélgettem az autóimat, egészen addig, amíg jött a rosszabb időszak. És akkor rájöttem arra, hogy milyen autóban ülök, és nem degradálásképpen, de hogy hova kerültem… Amikor az utolsó Suzukimat kifizettem, kinyögtem, akkor azt mondtam, hogy inkább ne legyen autóm, de soha többet nem veszek hitelre autót. Ez így is van a mai napig. Akkor cserélek autót, ha megvan rá az a keret, hogy le tudjam cserélni egy fiatalabbra

– mesélte a Kiskegyed podcastjében. Az énekesnő ma már nem vágyik luxusautóra, számára sokkal fontosabb, hogy csak addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. A korábbi tapasztalatokból azonban más területeken is tanult. Saját bevallása szerint ugyanis nemcsak magára költött sokat, hanem rendkívül bőkezű volt a szeretteivel és a barátaival is. Ha valaki nem engedhetett meg magának egy közös nyaralást, Gabi gondolkodás nélkül kifizette helyette a költségeket. Akkoriban ezt természetesnek érezte, ma viszont már úgy látja, hogy a nagylelkűségnek is vannak határai, különösen akkor, ha az ember nem gondol a saját jövőjére.

Másképp csinálnám, félretennék, és akkor nem 46 négyzetméteren élnénk négyen

– fogalmazott őszintén. Baby Gabi már tudja, hogy a korábbi sikerek nem feltétlenül jelentenek örök biztonságot. Az énekesnő ma már tudatosabban bánik a pénzzel, és csak akkor vásárol nagyobb értékű dolgokat, ha azok árát valóban ki tudja gazdálkodni.

Rendszeresen fellép ma is

Az elmúlt időszakban ráadásul nemcsak a magánéletével, hanem egyik fellépésével kapcsolatban is a figyelem középpontjába került. Egy kistelepülésen tartott koncertjéről készült videó komoly kommentáradatot indított el az interneten. Többen az előadását, a külsejét, sőt még a helyszínt és a közönséget is kritizálták. Gabi azonban nem hagyta szó nélkül a támadásokat: TikTok-videóban reagált, és egyértelművé tette, hogy továbbra is fontosnak tartja a vidéki rendezvényeken való szereplést.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top