Balázs Klári és Korda György a Színkör Lakásszínház vendégeként pályájuk és kapcsolatuk elejéről meséltek. Mint kiderült, az énekesnek nagyon is meg kellett küzdenie az első randevúért.
A kérdésre, hogy kritikusabbak voltak-e önmagukkal, mint most, Balázs Klári elmondta, hogy nem találkoztak még egymással pályájuk elején, hiszen férje akkor már 24 éve a pályán volt, amikor ők megismerkedtek egymással. Korda György azonban kifejtette, hogyan is érezte magát az első években.
„A pályám elején azt hittem, hogy enyém az egész világ – minden nő és minden az enyém” – mondta mosolyogva az énekes. „Na, ezért nem akartam vele találkozni. Háromszor adtam neki kosarat” – felelte rá Balázs Klári.
„De ahogy az ember idősödik, és ahogy megy előre a pályán meg az életbe, úgy rájön, hogy semmivel nem vagyok különb senkinél. Csakis a produktumommal lehet kitűnni. Nem azt mondom, hogy különbnek lenni, hanem kitűnni” – összegezte véleményét Korda György.
Korda György az első perctől tudta, hogy Balázs Klári számára a nagy ő
A pár most is a tőlük már jól megszokott harmóniában és csipkelődve beszélgetett az eseményen, év elején pedig azt is megosztották, mit gondolnak hosszú és boldog kapcsolatuk titkának.
„A legfontosabb mégsem ez a sok blabla, hanem ahogy 1959-ben is megénekeltem: Szeretni kell, ennyi az egész. Szeretem Klárikát, az illatát, ahogy beszél, ahogy énekel, de még azt is, ahogy eszik, a hibáival együtt szeretem (…) Nélküle csak félkarú óriás vagyok” – mondta Korda György, egy másik, 2019-es interjúban pedig így bókolt nejének: „Negyven éve vagyunk együtt, 39 éve vettem el, de az az egy év is csak azért kellett, hogy teszteljem, hogy bírja a strapát. A viccet félretéve azonban elárulhatom, az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ő nem csupán egy kaland lesz, hanem maga a nagy ő.”

Balázs Klári és Korda György (Forrás: Birton Szabolcs)
Mindketten már voltak korábban is házasok
Az énekes egyébként már korábban is volt házas. Első felesége Kovács Iby színművésznő volt. „Csupán négy hétig tartottak a mézesheteink, utána nagyon ritkán látogathattam haza a sorkatonai szolgálatból, így lassan elhidegültünk. Mire leszereltem, már külön folytattuk az életünket, de barátok maradtunk. Hivatalosan 20 év múlva váltunk el, akkor is csak azért, mert beleszerettem Kláriba, akit el akartam venni” – mesélte erről az énekes.
Balázs Klári első férje pedig Balázs Gábor volt, aki mellett a Periszkóp együttesben kezdődött az énekesnő karrierje a ‘70-es években. A Periszkóp a Mikroszkóp Színpad állandó zenekara volt, de Balázs Gábor a Tolcsvay-trió, valamint a Stúdió 11 zenekar basszusgitárosa is volt. A házasságuk négy évig tartott, erről így beszélt Balázs Klári a Best magazinnak: „Tizenhat évesen ismertem meg Gábort egy turnén.” A lobogó, kamaszkori szerelem azonban pár év alatt elmúlt, a kapcsolat testvérivé alakult át, és szeretetben elváltak az útjaik. Az énekesnő azonban cseppet sem bánta meg az első házasságát, mint mondta: sokat tanult belőle, és felhasználta a tapasztalatait a második házasságában Korda Györggyel – mögöttük álló közel 45 év pedig bizony őket igazolja.