Az ember ne ugráljon negyven felett, főleg akkor, ha már van gyereke, nem igaz? Különösen, ha tudja, hogy minél idősebb korban szül, annál nagyobb a rendellenességek kockázata az elöregedő petesejtek miatt. Persze eleve kevesen jutnak el egyáltalán ehhez a kérdéskörhöz, hiszen a legtöbben már teherbe sem esnek ilyen korban természetes úton. Hagytam volna én is már az egészet, és kezdeném magam arra trenírozni, hogy meglássam a pozitívumokat a gyermektelenségben (ne tagadjuk, vannak, nagyon is), csakhogy. Csakhogy negyven felett találkoztam életem párjával, egyetlen szerelmével, a lelki társammal… és még hasonló nagy szavakat tudnék sorolni.
És persze, dönthettünk volna úgy, hogy jó nekünk már így, gyermektelenül (pontosabban az előző házasságainkból származó gyerekekkel), de úgy gondoltuk, azért a lehetőségét nem vesszük el teljesen annak, hogy közös utódunk szülessen. Döntésről beszélek, de tulajdonképp itt már túl nagy döntési terepe nincs is az embernek, annál inkább a sorsnak, pontosabban a biológiának. A kérdés az, hogy az adott nő vajon beleesik-e abba a nagyon szűk kis 1-3%-ba, ahová az orvosok a gyereknemzési esélyeket belövik ebben a korban.
Mondjuk ki a kegyetlen tényt: negyvenhárom éves vagyok. Amúgy nem volna ez kegyetlen önmagában, mivel a fizikumom inkább harmincas, annak is szoktak nézni. De hogy mi a helyzet belül, azt ugye nem tudhatjuk… Úgyhogy elindultunk kideríteni. Nem azért, hogy mindenáron babát „csináltassunk magunknak”, inkább csak hogy tudjuk, hányadán állunk. A petesejtjeim és én. Meg úgy általában minden, ami egy elvi fogantatáshoz szükséges.
Álomkép? (Fotó: Profimedia)
Kezdtük a nőgyógyásznál. Nem mintha a férfi szereplőt nem volna érdemes vizsgálni (sőt, őt könnyebb is), inkább csak azért, mert ő fiatalabb, másrészt az ő ivarsejtjei nem öregszenek. Más probléma persze ettől még fennállhat, nálam viszont a „nem ideális alaphelyzet” eleve adva van az életkorom miatt.
Először is azt akartam megtudni ultrahangos vizsgálat segítségével, hogy milyen állapotban vannak az úgynevezett reprodukciós szerveim, vagyis a petefészkem, a petevezetőim és persze a méhem.
A fiatal orvos arca semmit nem árult el arról, hogy mit gondol a negyvenesek családalapítási törekvéseiről. Nem mondta sem azt, hogy ugyan már, engedjük el ezt a témát, sem azt, hogy még semmiről nem vagyunk lekésve. Valószínűleg mindkettő releváns vélemény, de végül is, én azt mondom, bízzuk ezt a sorsra, ne egy orvos döntse el. Már csak azért se, mert ők általában nagyon jól tudják az egyetemen tanultakat, de a női lélek vagy a pártalálási problémák valószínűleg kevésbé érdeklik őket…
Szóval a székben fekve először csupa jó hírt kaptam gyönyörű nyálkahártyáról, elégséges váladékról, tüszőrepedés közeli állapotról. Jöhetett a vérvétel.
Merthogy a fogantatáshoz az egészséges szerveken túl nagyon sok minden szükséges; gyönyörűen bonyolult mechanizmus ez. Kell például egészséges cukorháztartás és pajzsmirigy-működés, legfőképpen pedig megfelelő női nemihormon-termelés. Erre mindre választ ad egy vérvétel és egy cukorterheléses vizsgálat, úgyhogy ez lett a következő lépés.
Nagyon tetszett, hogy be tudtam jelentkezni konkrét időpontra (persze, éhgyomorra, sőt, nem is akármikor: a ciklus harmadik és ötödik napja között kell menni), és hogy így várnom sem kellett tíz percnél tovább, pedig tele volt a váró.
A recepciósok után a Synlab vérvételi asszisztense fogadott, aki látszólag ötletszerűen csevegett velem a vezetéknevemről, arról, hogy merről származik a családom. Később azért kiderült, hogy ennek részben a feszültségoldás volt az oka: sokan félnek a tűszúrástól.
Én nem félek, pusztán csak nem szeretem, naná, ki szereti. A hölgy szerencsére hamar megtalálja a vénát, és viszonylag fájdalommentesen túl vagyunk a dolgon. Ez persze lényegtelen ahhoz képest, hogy végül is a gyerekszülés miatt vagyunk itt…
Kérdezem őt, mennyire jellemző, hogy a páciensek felkészülten jönnek (vagy esetleg úgy, mint én, aki még citromlevet sem hozott a cukorsziruphoz…). „A honlapon fent vannak a tudnivalók, és a telefonon bejelentkezőknek is elmondják a kollégák a legfontosabbakat. Általában már a küldő orvos is tájékoztatja őket. Annyit ma már szerencsére mindenki tud, hogy egy ilyen alapvérvizsgálatra éhgyomorra kell érkezni, vagyis reggel semmit nem eszünk. Viszont az nem árt, ha iszunk – úgy könnyebben csapolható a vér. Előfordul az is, hogy valaki nem orvosi beutalóval jön, hanem nálunk érdeklődik, hogy az adott problémája mellett mit nézessen meg. Ennek megkönnyítésére rendelkezésre állnak orvosok által összeállított alapcsomagok, például ciklushoz kötött nőgyógyászati csomagok, és van tanácsadó labororvosunk is, aki segít a speciális esetekben” – kapom az információkat.
Azt is megtudom, hogy mostanában sokan vizsgáltatják az endokrinrendszerüket, főként PCO-val küzdők, babát tervezők vagy azok, akik a hízásuk okát keresik. „Nagy »sláger« a meddőségvizsgálat a babaprojektek miatt” – fogalmaz a laborasszisztens. – De sok kismama jön HCG-t nézetni is.” Emellett nagyon sok a táplálékintolerancia, ételallergia, pollenallergia után „nyomozó” beteg, főként, mivel utóbbinak most van „szezonja”. A többség próbál a neten tájékozódni, de a szakember azt mondja, nem érdemes megspórolni az orvos körét, különben könnyen lehet, hogy úgyis vissza kell jönni.
Kérdezem, vajon miért ilyen sok mostanság a teherbeesési nehézség. Szakemberünk a mozgáshiányt, az elégtelen táplálkozást, a rengeteg stresszt gyanúsítja (meg persze azt az élethelyzetet, ami az enyém is, amikor valakinél az ideálisnak tartott koron túl érik meg a helyzet a családalapításra). Persze engem az érdekel, vele előfordul-e, hogy viszontlátott próbálkozókat – immár nagy pocakkal. Nos, igen, a negyvenes korosztályból is. Jó hallani. „Az állami rendszerben is dolgoztam, ahol futószalag van, de itt mindig van valamennyi időnk beszélgetni, így sokakat megismerünk, és persze szurkolunk nekik” – meséli.
Sokan egyébként épp azért jönnek hozzájuk, mert másutt, ahol kevesebb gondoskodást kaptak, valamiféle rossz élményük volt – ez főként a gyerekeknél lényeges, hiszen meglehet, hogy egy életen át félni fognak a tűtől, ha egyszer rosszul szúrták meg őket. „Én kifejezetten szeretem a gyerekvérvételt, mert ha sikerül, és megússzuk könnyek nélkül, az nekem sikerélmény. Előre elmondok mindent, elmesélem nekik, hogy egy pillangó száll majd a kezükre. És soha nem fogjuk le őket. Addig beszélgetünk, amíg maguktól meg nem engedik a szúrást. Volt, akinél ez egy órába telt, de akkor is…” A szakember azt mondja, a páciensek akár fekve is kérhetik a vérvételt, ezt az ájulásra hajlamos betegek szokták megtenni. „De nem ijedünk meg egy ájulástól – mondja Mónika, aki kiemeli, ez csapatmunka. – A recepcióstól a laboroson át a takarítóig mindenki érdeme, ha jól mennek a dolgok.”
Ezt erősíti meg a recepciós munkatárs is. Itt ők is képzettebbek az átlagosnál, hiszen sokan már tőlük is kérdeznek. „Amennyire tudjuk, tájékoztatjuk őket, persze minden orvos mást kér, úgyhogy ez nem egyszerű. Mostanában az emberek 80 százaléka pajzsmirigyvizsgálatról érdeklődik, de gyakoriak a hormonvizsgálatok és a nagyrutin is. Napi száz-százhúsz ember fordul meg itt, főként azért, mert el akarják kerülni a várakozást.”
Én elkerültem, bár utána két órát ott töltöttem, de ez természetes, hiszen csak így tudják a cukorszint változásait újabb és újabb vérvételekkel felmérni. Az eredményeket még aznap (!) megkaptam, 23.31-kor becsapódott a postafiókomba – jelszóval gondosan ellátva. Tudom, hogy az orvosnak kell kiértékelnie, ettől függetlenül persze megpróbáltam kisilabizálni a számokat és latin kifejezéseket. Ez csak részlegesen sikerült, úgyhogy a felénél félretettem, főleg, miután olyan referenciaértékeket láttam benne, amik mintha nem túl sok jót jelentenének.
Sajnos valamennyire jól láttam, de azért nincs minden veszve!
„Vannak értékek, amik tökéletesek, és vannak, amelyek közepesen rosszak” – hát nem ez az a mondat, amit az ember hallani akar, amikor orvoshoz fordul, de végül is mondhatjuk, hogy legalább nem a legrosszabb. Az én orvosom ezt mondta, és mint kiderült, arra vonatkozott, hogy a cukorháztartásom csodás, példaértékű, mutogatni kéne, ugyanígy csak dicséretet kapott a pajzsmirigyem. A női nemi hormonokkal viszont van egy kis gond: az értékeim kívül esnek az ideális sávon. Nem nagyon kívül, de kívül. Ami nem lepett meg, de azért nem jó élesben szembesülni vele. Mivel azonban még épphogy csak „túl vagyok a határon”, ez azt jelenti, hogy ettől még teherbe eshetek, akár természetes úton is – nyugtatott meg a nőgyógyász. Úgyhogy próbálkozzunk csak. Vagyis ugyanazt tesszük, mint eddig, némi vitamintárral megtámogatva. Legalább most tudjuk, hogy a szervezetem is tisztában van vele, hogy hány éves vagyok. Nem túl nagy öröm, de ez van.
A szerelmemmel megbeszéltük, hogy a mesterséges beavatkozásokig már semmiképpen nem megyünk el, legfeljebb egy kis rásegítés lehet – inkább csak természetes anyagokkal. Ha így összejön, boldogok leszünk, ha nem, akkor majd annak örülünk, hogy időnként lesz néhány szabad esténk a következő három évben.
