Szűrd ki cikkek

A cukorbeteg gyermekek nagy része nem azért lett beteg, mert egész nap édességet evett

A cukorbeteg kisgyerekek az ünnepek alatt sem ehettek hagyományos édességeket, és a legtöbben nem azért, mert korábban mértéktelenek voltak.

Rengeteg tévhit kering az egyik leggyakoribb gyermekbetegséggel kapcsolatban. Sokan nem tudják, hogy az esetek 90 százalékában nem az egészségtelen életmód vagy a sok édességfogyasztás okozza a fiatalkori diabéteszt. Ráadásul a cukorbetegségnek több típusa van, amiket gyakran kever vagy összemos a köznyelv.

Kamaszodik, vagy valami komoly baja van?

Viktória tízéves kisfia sporttagozatra járt, az iskolában is jól teljesített. Azonban egy idő után szüleinek és edzőinek is feltűnt, hogy Dani fáradékonyabb, nem bír lépést tartani az edzésekkel, testnevelésórákkal. Viktória tudta, hogy a kiskamaszkor hoz némi változást gyermeke életében, azonban sok olyan dolog tűnt fel neki, amelyekkel nem tudott mit kezdeni, így gyanakodni kezdett, hogy talán valami komolyabb dolog áll a háttérben.

„A kiskamaszok képesek kienni az egész hűtőt iskola után, ezért ez önmagában még nem tűnt gyanúsnak. Azt viszont észrevettem, hogy míg Dani osztálytársai néha igencsak kikerekedtek a fejlődésük során, az én kisfiam folyamatosan fogyott, akármennyit is evett. Már a bordái is kilátszottak, de még ezt is betudtam a sok sportnak és az alkatának. Azt azonban már tényleg nem tudtam hova tenni, hogy a rendesen evő és pihenő gyerekem alig bír teljesíteni az edzésen, holott azelőtt remekelt.

Viktória elkezdett utánaolvasni a tüneteknek, de ez még sok mindenre ráillett volna. Akkor vált bizonyossá a gyanakvása, amikor fia rengeteg vizet kezdett inni. Először még ennek is megörült, hiszen sok fiatalt nagyon nehéz rávenni a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére, de amikor már folyamatos volt Dani állandó szomjúsága, azonnal a gyermekorvosukhoz fordultak. Hamarosan megvolt a diagnózis is: 1-es típusú cukorbetegség. Azóta egész életüket át kellett alakítaniuk.

Óvodai ismeretterjesztő foglalkozás a Szurikáta Alapítvány csapatával (Fotó: Szurikáta Alapítvány Facebook)

Az 1-es típus diabétesz ellen semmit sem tehetsz

A cukorbetegség egy krónikusan magas vércukorszinttel jellemezhető, összetett anyagcserezavar, mely az inzulintermelés zavara miatt alakul ki. A cukorbetegség négy fő típusát különböztetjük meg, de a legismertebb az 1-es és a 2-es típusú diabétesz.

Aichert Gabriella, a Bethesda Gyermekkórház gyermekgyógyász szakorvosa, gyermek diabetológus rávilágít: sokan nem tudják, de gyerekkorban az esetek 90 százalékában az 1-es típusú diabétesz a jellemző, ami akár már csecsemőkorban jelentkezhet.

„Az elmúlt évtizedekben ráadásul drasztikusan megváltozott a betegség előfordulása: míg a kilencvenes évek elején 100 ezerből mindössze kilenc gyermek volt érintett, addig a 2014–18-as időszakban ez a szám már 21-re emelkedett; évente 300 új esetet diagnosztizálnak a 0–15 éves korú gyermekek között.” (a Magyar Gyermekdiabétesz Epidemiológiai Hálózat adatai)

Az alapítvány önkéntesei (Fotó: Szurikáta Alapítvány Facebook)

Az 1-es típusú cukorbetegség autoimmun eredetű: az immunrendszer a test saját, normálisan működő bétasejtei ellen fordulva károsítja a szervezetet, így a hasnyálmirigyben elkezdenek pusztulni az inzulintermelő sejtek. Az 1-es típusú cukorbetegségre a hajlam öröklődik, a folyamatot pedig különböző provokáló tényezők, például környezeti tényezők, lázas vírusinfekció, stresszhatás és hasonlók indítják el.”

Az óvoda és az iskola nem utasíthatná el a cukorbetegeket, mégis sok helyen megteszik

A gyerekek és szülők életére eleinte hatalmas nyomást gyakorolhat egy ekkora változás, de idővel és sok segítséggel bele lehet rázódni az újfajta életformába, amit a diabétesz megkövetel. Ebben tud támogatást nyújtani a Szurikáta Alapítvány.

A szervezet vezetője, Kocsisné Gál Csilla szerint az óvodai, iskolai élet gyakran nagyobb problémát jelent, mint szabadna.

„Az 1-es típusú diabéteszes gyermek teljesen alkalmas arra, hogy óvodás legyen, de esetleg felnőtt segítségére szorul, hiszen nincs még számfogalma, és az órát sem ismeri minden esetben. A pedagógusok nagy része attól a tévhittől fél, hogy a diabéteszes gyerek bármikor rosszul lehet, pedig ez nincs így. Akkor lehet rosszul, ha nem tartják a napirendjét, de ez az esetek elenyésző hányadában fordul elő. 

Elvileg a lakóhelye szerinti intézményben nem lehetne megtagadni a felvételét, hiszen az egyenlő bánásmódra vonatkozó törvénybe ütközne, ha egy ilyen gyermek az egészségi állapota miatt hátrányos helyzetbe kerülne. A valóságban azonban ez mégis gyakran megtörténik: az intézmény bepánikol anélkül, hogy alaposabban utánanéznének, és egyszerűen felkészülnének a gyermek ellátására.

Kocsisné Gál Csilla

Egy pedagógus nem mondhatja, hogy az ő csoportjába, osztályába ne kerüljön diabéteszes gyermek, azt azonban mondhatja, hogy ő nem látja el a betegséggel járó feladatokat, mivel nincs egészségügyi végzettsége. Ezért is indítottuk be a diabTanoda elnevezésű képzésünket pedagógusok számára, ahol minden lelkes tanár felkészülten fogadhatja és segítheti a hozzá járó, és a diabéteszkezelést nagyon következetesen, a felnőtteket meghazudtolóan betartó kisgyermeket.”

Ha ezeket a tüneteket tapasztalod gyermekednél, azonnal fordulj orvoshoz, és oszd meg vele is, hogy cukorbetegségre gyanakszol!

  • Gyakori, nagy mennyiségű pisilés – gyermeked sokat és gyakran pisil, éjszaka is kimegy, csecsemőkorú gyermeknél a nagy mennyiségű vizelet kifolyik a pelenkából, éjszaka többször kell pelenkát cserélni.
  • Fokozott szomjúságérzet – gyermeked sokat iszik, napi több liter folyadékot, nemcsak édes üdítőt vagy teát, de csapvizet is, ha nem kap mást
  • Bepisilés – akár a már régóta szobatiszta gyermek is újra nehezen tartja a vizeletet, eleinte éjszaka, majd nappal is bepisil. Ezeket a gyerekeket gyakran húgyúti fertőzés gyanújával viszi a szülő háziorvoshoz.
  • Fokozott étvágy melletti látványos fogyás – a diagnózis időpontjára gyakran a testsúly 10 százalékát is elveszítik a gyerekek.
  • Gyakori indokolatlan fáradtság, iskolai teljesítmény romlása – a gyermek nem figyel, elfárad az óra végére, elalszik óra közben, vagy óvodában játék közben elfárad, elvonul aludni. Sportoló gyermekek esetén az edző hívja fel a szülő figyelmét a romló teljesítményre.
  • Viselkedési zavarok, magatartásproblémák – gyakran előfordulnak dührohamok vagy depressziós tünetek.
  • Látásproblémák és lassabban gyógyuló sebek (visszatérő bőrbetegségek) – bár gyermekkorban ezek a tünetek ritkábban jelentkeznek, de ezek is lehetnek a cukorbetegség tünetei.
  • Említésre méltó panasz kislányoknál a visszatérő hüvelyi folyás, candidafertőzés is.

A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők tehetnek állapotukról, de tehetnek ellene is

Aichert Gabriella gyermekgyógyász szakorvos gyakran találkozik a gyermekkori elhízással, amelynek fő okozója a kevés mozgással járó életmód. Az elmúlt évtizedek során a városiasodás, a gyorséttermek, az okostelefonok, a nagy iskolai leterheltség csak súlyosbította a helyzetet, így egyre nagyobb számban jelentkezik ezzel párhuzamosan a 2-es típusú diabétesz is. „Ez a másik változat, ami egyre fontosabb egészségügyi problémává vált. A cukorbetegségre jellemző »klasszikus« tünetek a 2-es típusú cukorbetegség esetében is megjelenhetnek, de ezek gyakran egyáltalán nem feltűnőek, mert hosszú idő, akár évek alatt fokozatosan alakulhatnak ki. Előfordulhat az is, hogy a 2-es típusú diabétesz az első években nem jár együtt tünetekkel, és a betegségről csak egy-egy rutin vérvizsgálat során szereznek tudomást.

A 2-es típusú cukorbetegek általában túlsúlyosak, az elhízás mértékétől függően magas vérnyomással is küzdenek, lányoknál gyakoriak a menstruációs zavarok is. Fontos kiemelni, hogy a 2-es típusú cukorbetegség – főleg a betegség kezdeti szakaszában – egy visszafordítható állapot! Életmódváltással – csökkentett, egyénileg meghatározott szénhidrátdiétával, rendszeres testmozgással – el tudjuk érni a testsúly csökkenését, ezáltal a szénhidrát-anyagcsere rendeződését és a vércukorszint normalizálódását is.”

A cukorbetegség tudatossá és felelőssé is tehet

A szakemberek szerint nagy jelentősége lehet annak, hogy milyen életkorban lesz meg a diagnózis, hiszen itt egy valódi sokkhatásról beszélhetünk. Az egész családnak újfajta megküzdési módokat kell kitalálnia, hogy ezt az új élethelyzetet sikerrel tudja áthidalni, és ne traumának éljék meg egy életen át. Így az sem mindegy, hogy az érintettek milyen segítséget kaphatnak. Erre a szakszerű, hatékony segítségnyújtásra, pszichológiai ismeretterjesztésre esküdött fel Deliága Éva gyermekpszichológus, aki Lovász Hajnalka meseíróval közösen megalkotta az Újratervezés című, megküzdést segítő könyvet az 1-es típusú diabétesz világához szülőknek és gyerekeknek.

Lovász Hajnalka, a könyv szerzője (Fotó: Szurikáta Alapítvány Facebook)

„Észben kell tartani, hogy erről az állapotról senki sem tehet. Ráadásul régen ez a betegség gyógyíthatatlan volt, és rengeteg gyermekéletet követelt, ehhez képest ma már megvannak azok az eszközök, kiegészítők, gyógyszerek, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek a gyerekek normálisan éljenek, sportoljanak, iskolába járjanak, barátokat szerezzenek, utazzanak, hegyet másszanak.

De azt sem szabad elfelejteni, hogy csak akkor válik mindez igazzá, ha az alapelveket jól ismerik, és minden szabályt betartanak. Csak egy jól menedzselt diabétesz esetén mondhatjuk, hogy észrevétlenül beépül a család életébe, és a gyermek nem fog különbözni a társaitól.

Ami a kemény hétköznapokat illeti: még egy fiatal kamasztól sem várható el, hogy ő maga irányítsa a betegségével járó feladatokat, a szülő végzi a munka nagy részét: a tervezést, a bevásárlást, a főzést, a kalóriaszámlálást. Mindez akkor is kötelező, ha esik, ha fúj, ha szilveszter, nyaralás vagy születésnap van.”

Nagyon fontos, hogy minden érintett lássa, hogy a szabályok betartásával hosszú, egészséges életre számíthat. Fura ilyet mondani, de számtalan pozitív hozadéka is van a diagnózisnak: megerősödik a családi összefogás, nő a családtagok tudatossága, az egészséges életmód iránti elkötelezettség. A társas kapcsolatok is megerősödhetnek – ebben segít az alapítvány és a mesekönyv is. Ezek a gyerekek rendkívül érettek, önálló döntéseket képesek hozni, emellett pedig az öngondoskodó képességük és az egymás iránti felelősségérzetük is sokkal jelentősebb másokénál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top