Talán meglepő, de nem csak nyomorúság, szenvedés, halál és egyéb nyomasztó dolgok jártak a dögvész nyomában; az újkori európai pestisjárványok poklában született meg ugyanis a férfidivat máig meghaladhatatlan csúcsteljesítménye, a pestisdoktor-kosztüm is, amelyben lehetetlen nem úgy kinézni, mintha most léptünk volna elő egy különösen komor színekkel megfestett Edgar Allan Poe-novellából, vagy valami hasonlóból (a ruha alapvetően uniszex, úgyhogy természetesen nők is viselhetik, sőt mindenkit biztatnánk is erre, elvégre nem 1730-at írunk, hanem 2020-at).
Skót férfi pestisdoktornak öltözve (fotó: Peter Macdiarmid/Getty Images)
Noha könnyen hihetnénk, hogy ez a fantasztikus öltözék – amely oly zavarba ejtő könnyedséggel elegyítette a posztapokaliptikus praktikumot, a gótikus-misztikus chic-et és a steampunkos retrofuturizmust – egyidős a pestisjárványokkal, valójában csak az első nagy hullám (az 1347 és 1352 között dühöngő Fekete Halál) után szűk háromszáz évvel, valamikor a 17. század elején jelent meg. Az első darabot valószínűleg Charles de Lorme, a Medici család, majd XIII. és XIV. Lajos udvari orvosa készítette (vagyis inkább: fejlesztette ki, hisz azt nem gondoljuk, hogy a neves doktor nekiállt volna varrogatni a Louvre valamelyik előkelő lakosztályában). A klasszikus pestisdoktor-szerelés voltaképpen igen egyszerű: kell hozzá egy földig érő, viasszal és faggyúval bevont köpeny (lehetőleg fekete, természetesen), egy teljes arcot beborító, madárcsőrt formázó maszk, egy kristályüvegből készült pilótaszemüveg, egy pár kesztyű, egy tekintélyt kölcsönző, csinos kalap, valamint egy varázspálcára emlékeztető bot. Vagy ahogy maga Charles de Lorme írta:
Az orr fél láb hosszú, csőr alakú, illatokkal teli, csak egy-egy nyílással az orrcimpákhoz közel, amelyek elegendőek a lélegzethez és hogy a beszívott levegővel szállítsák a kipárolgását a csőr alsó részén található füveknek. A kabát alatt marokkói bőrből készült csizmát viselünk és puha pantallót, amely a nevezett csizmákhoz van kapcsolva, valamint puha, rövid ujjú inget, amely a pantallóba van tűrve. A kalap és a kesztyűk is ugyanezen bőrből készültek, a tekintetet szemüveg fedi.
Talán a legismertebb pestisdoktor-ábrázolás a 18. századból (forrás: Wikipedia)
Alighanem mondanunk sem kell, hogy ennek a védőfelszerelésnek – már persze azon kívül, hogy őrületesen jól mutatott – olyan sok értelme nem nagyon volt (akárcsak a házilag készített maszknak). Mivel akkoriban úgy tartották, hogy miazma, azaz a rossz levegő terjeszti a ragályt (és ne legyenek kétségeink, minden bizonnyal rémes szagok terjengtek Párizs és más európai nagyvárosok utcáin a 17. században), az egész testet beborító halálmadárjelmez alapvetően arra szolgált (volna), hogy ezt távol tartsa a doktortól. A tökéletes hatás érdekében még különböző illatos növényeket, fűszereket és egyéb anyagokat, például mentát, mirhát, kámfort, szegfűszeget is tömködtek a madárcsőrbe, és ezeket gyakran meg is gyújtották, aminek köszönhetően a doktoroknak nyilván kissé átható, ám csodás illata lehetett. A bot vagy pálca pedig elsősorban abban segített, hogy vizsgálat közben ne kelljen kézzel hozzáérni a betegekhez (vö. az épp nagyon aktuális social distancing); de emellett a hatékony kommunikációhoz is jól jött (hisz egy füstölővé alakított madárálarc takarásában azért nehéz érthetően megszólalni), és ha úgy alakult a helyzet, hát védőfegyverként is megállta a helyét – szóval talán még ez volt a leghasznosabb darab az egész felszerelésből.
Kissé bumfordi, ám így is nagyon menő pestidoktor-szerelések a nagy itáliai pestisjárvány idejéből (fotó: General Photographic Agency/Getty Images)
Túlzás lenne azt állítani, hogy a pestisdoktorok nagy sikert értek el a kórság gyógyításában: többnyire érvágással, piócákkal, és más hasonló, akár saját fejlesztésű módszerekkel próbálkoztak, de hát legalább foglalkoztak a betegekkel. Ennek persze sok esetben az volt az ára, hogy maguk is megfertőződtek, és aztán szörnyű kínok közt szenvedtek ki, vagy minimum hosszú-hosszú időre karanténba kerültek.
Csőrős maszk a velencei karneválról (fotó: Wikipedia)
A madárjelmezes pestisdoktor figurája nagyjából az 1656-os itáliai pestisjárvány idején vált az európai kultúra szerves részévé, az elkerülhetetlen halál két lábon járó szimbólumává, a pusztulás hírnökévé; hisz amikor egy ilyen gyászos, fenyegető és már-már túlvilági külsejű kalapos varjú felbukkant a küszöbön, rögtön tudta mindenki, hogy itt a vég. A doktor, afféle típuskarakterként, megjelent a commedia dell’arte színpadán, a madárálarc pedig ma is velencei karneválok legikonikusabb kelléke; és akkor még nem is beszéltünk a Knife nevű svéd elektropop-duóról, amelynek tagjai egy időben kizárólag csak pestisdoktormaszkban voltak hajlandók fotóztatni magukat.
A Star Wars világát idéző pestisdoktormaszk (fotó: Wikipedia)
Theodore Zwinger pestisdoktorral feldobott címere (forrás: Wikipedia)
Egy némileg barátságosabb külsejű velencei pestisdoktor (forrás: Wikipedia)
Rózsaszínben is mutatós (forrás: Wikipedia)
A marseille-i járvány idejéből (forrás: gallica.bnf.fr)
