Trend

Árverésen kelt el a világ legdrágább használt cipője: Michael Jordan kosarazott benne

Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki az, aki rekord összeget fizetett az árverésen a Nike Air Jordan 1S kollekció legendás darabjáért, amiben anno minden idők legsikeresebb NBA sztárja játszott.
Elárverezték Michael Jordan egykori kosaras cipőjét.

Rekord 560 ezer dollárért (kb 183 millió forint) csapta le valaki utoljára harmadszor a Sotheby’s aukciósház árverésén minden idők legsikeresebb kosárlabdázójának egykori sportcipőjét. Az aukción elkelt Nike Air Jordan 1S kollekció legendás darabját Michael Jordan 1985-ben viselte egy mérkőzésen.

A Sotheby’s aukciósház vasárnapi közleménye szerint Michael Jordan cipőjének kikiáltási ára 150 ezer dollár (49 millió forint) volt. Végül az aukció során az összeg gyorsan emelkedett: egyszerre négy kontinensről is érkeztek ajánlatok. Az végül nem derült ki, hogy a cipőt ki vette meg, miután a vásárló szeretett volna névtelen maradni.

Az 560 ezer dolláros ár rekordnak számít, ennyit még soha nem fizettek árverésen egy pár cipőért – írja az MTI. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a cipő relikvia értékét most valószínűleg növelhette, hogy a Netflix pont ma mutatja be a Last Dance című dokumentumfilm-sorozat két záró epizódját, amely a Chicago Bulls csúcskorszakának állít emléket, a főszerepben természetesen Michael Jordannal. A sorozat, amely elsősorban az 1997-98-as „záró” szezonra koncentrál, nem véletlenül lett elképesztően sikeres itthon is, szerintünk is érdemes belenézni.

Úgy tűnik, egy cipő sosem lehet “elég drága”: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top