Szégyentelen színek – a hajfestés történelme

Bár már az ősember is festette a haját, a mai értelemben vett hajfestékeket tulajdonképpen egy félrement gyógyszerkutatásnak köszönhetjük.

Megyeri Nikolett

2020. Június 20.

Egyes régészeti kutatások szerint az emberek már a paleolit időszakban – vagyis a kőkorszakban – használhattak kezdetleges hajfestéket. Vas-oxidot tartalmazó, vöröses színű festéket állítottak elő földből és ezzel dekorálták többek között a lakóhelyüket, a bőrüket, valamint a hajukat is.

Ősz hajszálaik eltakarására minden bizonnyal az ókori egyiptomiak használtak először henna alapú hajfestéket. A birodalomban rendkívül divatosak voltak a parókák is, melyeket viszont már merészebb színekre is, így zöldre, kékre, vörösre vagy épp aranyra is befestettek. Mindehhez a növényi anyagokból nyert festékek mellett olajjal vagy zsírral kevert állati vért is felhasználtak.

Az ókori egyiptomban állati vért is használtak az őszhajszálak elfedésére

Fotó: Art Media/Print Collector/Getty Images

Az ókori Rómában és Görögországban aztán felbukkantak az első tartós hajfestékek, igaz, még csak feketében. A korai verziókban ólom-oxidot és kalcium-hidroxidot kombináltak, ám rájöttek, hogy ezek rendkívül mérgezőek. Ezek után természetesebb, bár meglehetősen gusztustalan megoldásra váltottak: a festéket piócákból nyerték, melyeket ólomtartályban erjesztettek két hónapon át, mielőtt a pasztát a hajukra kenték volna.

A Római Birodalomban időszámításunk előtt 300 körül a prostituáltak számára kötelezővé tették a szőke hajat, hogy ezzel tegyék egyértelművé a mesterségüket. Többségük paróka viselésével oldotta meg a dolgot, ám akadtak köztük olyanok is, akik égetett növények és diófélék keverékével világosították a hajukat. Viszont Görögországban a felsőbb osztályok lányainak és asszonyainak körében dívott a világosított haj.

Szőke sportoló hölgyek egy 4. századi falfestményen, a Villa Romana del Casale-ben (Fotó: Wikimedia)

Mindezzel párhuzamosan más kultúrákban, így Galliában vagy a szászoknál a hajfestés egészen más funkciót kapott: a különféle élénk színekkel festett haj a rang kifejezésére, illetve a csatatéren az ellenfelek megfélemlítésére szolgált.

Szőkés középkor

Bár a középkorban az egyház kifejezetten ellenezte, mégis népszerű volt a hajfestés, a legtöbben pedig szőkés tincsekre vágytak. Akkoriban azonban a szőkítés egy széles körben alkalmazott módszerrel közel két napba telt. Először ugyanis méz és fehérbor keverékét vitték fel a hajra, majd ezt egy éjszakán át rajta is hagyták. Másnap aztán a calendine gyökerekből, olajbogyóból, köménymag olajából, faforgácsból és sáfrányból álló kence következett, mely további 24 órán át maradt a hajon, mielőtt lemosták volna.

Míg a vörös hajszínt évszázadokig a boszorkánysággal azonosították, az 1558-ban trónra lépett I. Erzsébet királynő divatba hozta azt. Az uralkodóéhoz hasonló hajkoronára vágyó nők akkoriban sáfrány és kénpor irgalmatlanul büdös keverékével festették vörösre a hajukat, vállalva az ezzel járó mellékhatásokat, a fejfájást és az orrvérzést is. Az 1600-as években aztán Tiziano Vecellio olasz festő képeinek hatására Itáliában is felkapottá vált a vörös haj, melyet a legtöbben timsót, ként, szódát és rebarbarát tartalmazó mixtúrával festettek meg, ám olyanok is voltak, akik lóvizelettel vagy borral estek neki a tincseiknek, hogy elérjék a bronzos árnyalatot.

Tiziano Vecellio: La Femme au miroir

A 17.-18. század frizuradivatját a hófehér, rizsporos parókák, illetve a hajpor határozta meg. Utóbbi illatosított búzalisztből készült és a parókák mellett a saját hajukra is szórták akkoriban az emberek.

A 19. században a természeteshez hasonló árnyalatok festése jött újra divatba, a haj szőkítése pedig illetlenségnek számított.

Véletlen mályva

1863-ban aztán minden megváltozott. William Henry Perkin brit kémikus a malária ellenszerét kutatta, amikor véletlenül létrehozta az első szintetizált festéket. Az árnyalata mályvaszínű volt (angolul mauve), ezért Mauveine-nek nevezte el. August Wilhelm von Hoffman kémiaprofesszor aztán továbbfejlesztette Perkin felfedezését, létrehozva a para-fenilén-diamin (PPD) nevű vegyületet, mely a mai napig is számos hajfestékben megtalálható.

1907-ben aztán egy fiatal, francia kémikus Eugene Schueller a PPD segítségével megalkotta az első kémiai hajfestéket, mely az Oréale nevet kapta. A festéket maga gyártatta, majd párizsi fodrászoknak adta el. Két évvel később megalapította saját cégét, a Francia Ártalmatlan Hajfesték Vállalatot, melyet később L’Oréal-ra nevezett át.

Eugene Schueller

Szégyenérzetből trend

A 20. század első évtizedeiben sokan még ódzkodtak a szintetikus hajfestékek használatától, mivel veszélyesnek tartották azokat, illetve magára a hajfestés gyakorlatára is úgy tekintettek, hogy tisztességes nőnek nem való. A szépségipari cégek hirdetésekkel igyekeztek népszerűsíteni termékeiket, a L’Oréal a húszas években például a “Nincs több ősz haj, örökre 30 éves maradsz” szlogennel kampányolt.

A hajfestés, különösképp a szőkítés trendivé válásában jelentős szerepük volt a hollywoodi díváknak is, különösképp Jean Harlow-nak és az 1931-ben bemutatott Platinum Blonde című filmnek. A producer, Howard Hughes a film népszerűsítése végett Platinum Blonde klubokat szervezett Amerika-szerte és tízezer dolláros díjat ajánlott fel annak a fodrásznak, aki képes lemásolni Harlow jellegzetes hajszínét. A színésznő viszont soha nem ismerte be, hogy festette volna a haját.

Jean Harlow alias Platinum Blonde (Fotó: Courtesy Everett Collection)

Annak dacára azonban, hogy a hajfestés mind népszerűbbé vált, még mindig szégyenkezés kísérte. Az 1940-es években nem volt ritkaság, hogy a fodrászatok a hátsó bejáraton engedték be a festetni érkező nőket.

A piaci bővülés érdekében a szépségipar egyre inkább az öregedéssel, és annak egyik legszembetűnőbb jelével, az őszüléssel kapcsolatos aggodalmakra építette fel marketingstratégiáját. Egy 1943-as Clairol kampány például az ősz hajat mint szívtelen diktátort aposztrofálta. Mindemellett a hajfestést azzal igyekeztek elfogadottabbá tenni, hogy hangsúlyozták a festékek finomságát, alig észrevehető voltát.

Az ötvenes évektől aztán megjelentek a házilag alkalmazható hajfestékek, ami érdemi áttörést jelentett, hiszen a nők diszkréten, otthonukban festhették be a hajukat, anélkül, hogy arról bárki más, akár csak egy fodrász tudomást szerzett volna. Míg az ötvenes években az amerikai nők csupán 4-7 százaléka festette a haját, addig a hetvenes évekre ez az arány 40 százalékra nőtt. Az évtizedben a szépségfelfogás minden korábbinál nyitottabbá vált, előkészítve a terepet a hajszínek tekintetében is merész nyolcvanas-kilencvenes éveknek.

Hajfestés otthon, a 60-as évek elején (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

70 százalék

Egy 2015-ös felmérésből kiderült, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a nők 70 százaléka festi a haját, de más statisztikák rámutattak arra, hogy Európában, illetve Kelet- és Dél-Ázsiában is hasonló az arány. A hajfestés évi mintegy 17,8 milliárd dolláros forgalmat bonyolító üzlet, mely a becslések szerint 2025-re 28 milliárd dolláros lesz. A divat jelenlegi állása szerint nagyjából bármilyen hajszín “ér” és meg is valósítható, kezdve az ősztől, a természetes árnyalatokon át egészen a legextrémebb színkombinációkig. Egyetlen dolog van csupán, ami az iparág számára nehéz: igazán újat mutatni.