Persze, hogy ezt is az ókori egyiptomiak kezdték! Az első írásos bizonyíték, mely plasztikai sebészeti beavatkozásról számol be, az úgynevezett Edwin Smith-papirusz, mely az egyik legrégebbi orvostudományi témájú szakkönyv. A mű i. e. 3000–2500 körül keletkezhetett, és különféle sebészeti beavatkozásokat ír le, köztük egy törött orr rekonstrukcióját, nád felhasználásával.
A világ első plasztikai sebésze
Még mindig időszámításunk előtt, úgy 600-800 körül Indiában egy Sushruta nevű orvos gyógyított, akit a világ első plasztikai sebészetként tartanak számon. Ő volt a szerzője a Sushruta Samhita című, eredetileg szanszkrit nyelven íródott műnek, melyben esztétikai- és szürkehályog-műtétek technikáit írja le, illetve bemutat egy bőrátültetést is.
Sushruta a világ első plasztikai sebésze
A szépségnek nagy jelentőséget tulajdonító ókori Rómában szintén végeztek már esztétikai műtéteket. A Krisztus utáni első században a leggyakoribb ilyen jellegű beavatkozás az orrplasztika volt, mégpedig azért, mert az ellenséges népek körében bevett, barbár szokás volt a foglyul ejtett katonák orrának és felső ajkának levágása. Emellett olyan gladiátorokat is megoperáltak, akiknek súlyosan sérült az arca vagy a teste. Aulus Cornelius Celsus római tudós De Medicina című művében számos korabeli plasztikai sebészeti eljárást lejegyzett: az orrműtétek mellett az ajkak és a fül rekonstrukciója céljából végzett, sőt, mellkisebbítő beavatkozásokat is. Róma bukása után aztán az esztétikai sebészet fejlődése is megtorpant, különösen a kereszténység elterjedése okán. III. Ince pápa egyértelműen kinyilvánította: az egyház szigorúan tiltja a műtéteket.
A középkor vége
Az 1400-as évekbe aztán egy Antonio Branca szicíliai sebész kezdett újból az orr rekonstrukciójának lehetőségeivel foglalkozni, alaposan tanulmányozva többek között Sushruta technikáit. Az 1500-as években a Sushruta Samhitát szintén jól ismerő Gaspare Tagliacozzi olasz sebész kifejlesztett egy technikát az orrnyereg deformációinak helyreállítására a felkarról vett bőrrel. Egy ilyen a beavatkozás azonban akkoriban rendkívül fájdalmasnak számított, hiszen az érzéstelenítés módszerei még igencsak kezdetlegesek voltak. Munkáját ráadásul az egyház is jelentős mértékben akarályozta.
Gaspare Tagliacozzi és az “olasz technika” (Fotó: WIkipedia)
Az esztétikai sebészet az 18. század végén, 19. század elején indult újra érdemi fejlődésnek. 1793-ban François Chopart francia sebész ajakplasztikát végzett egy nyakból vett bőrdarab felhasználásával. 1814-ben Joseph Carpue elvégezte Anglia első sikeres orrplasztikáját egy brit katonatiszten, aki előzőleg a higanykezelés toxikus hatásai miatt veszítette el az orrát. 1818-ban aztán Carl Ferdinand von Graefe közzétette Rhinoplastik (Orrplasztika) című művét. A német sebész Tagliacozzi módszereit fejlesztette tovább.
Az első amerikai plasztikai sebész, John Peter Mettauer 1827-ben végzett szájpadlás-plasztikát, mégpedig a saját maga tervezte eszközök segítségével. Az első fájdalommentes műtét William Morton amerikai fogorvos nevéhez fűződik, aki 1846-ban, inhalálással étert adott egy betegének a beavatkozás előtt.
Az 1860-as évktől aztán elhárult az egyik legjelentősebb akadály a plasztikai beavatkozások elől, amikor is Joseph Lister angol orvos steril, antiszeptikus sebészeti eljárásainak modelljét bevezették Franciaországban, Olaszországban, Németországban és Ausztriában is. Az 1880-as évektől az érzéstelenítés módszerei is egyre finomodtak, így az esztétikai beavatkozások is egyre biztonságosabbá és fájdalommentesebbé váltak.
1885-ben az első mellnagyobbítást is elvégezték: Vincenz Czerny cseh-német sebész páciense egy negyvenes éveiben járó énekesnő volt, akinek daganat miatt amputálták az egyik emlőjét. A hiányzó mellet a doktor a nő hátából kivágott zsírdaganattal helyettesítette.
Mellplasztikai műtét a XIX. században
A világháborúk idején
A 20. század nagy háborúi voltak azonban azok, melyek minden addiginál jelentősebb lökést adtak a plasztikai sebészet fejlődésének.
A modernkori plasztikai sebészet atyjaként Sir Harold Gillies fül-orr-gégészt tartják számon. A Londonban dolgozó, új-zélandi orvos fejlesztette ki a modern arcműtétek számos új módszerét, amikor az első világháború idején arcsérüléseket szerzett katonákat kezelt. Meggyőzte a hadsereg sebész főorvosát, Sir William Arbuthnot Lane-t, hogy hozzanak létre külön osztályt az arcsérülteknek a Cambridge-i Katonai Kórházban. Gillies és munkatársai itt mintegy 11 ezer műtétet végeztek el, több mint 5000 páciensen. A háború után Gillies magánpraxist nyitott kollégájával, Rainsford Mowlem-mel, ahol számos híres kliense is volt.
William Spreckley brit hadnagy az arcplasztika után, melyet Sir Harold Gillies végzett el rajta (Fotó: Profimedia/RCS / Helion & Company / mediadrumworld.com)
Az 1920-as évek közepétől a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem indította az első hivatalos plasztikai sebészeti képzést. A Johns Hopkins-on dolgozott dr. John Staige Davis is, az első amerikai orvos, aki kizárólag a plasztikai sebészetnek szentelte a pályáját.
Mindeközben New York városi kórháza volt az első közkórház, ahol plasztikai sebészeti osztály létesült. Ekkoriban már egyre elfogadottabbá váltak a nem helyreállító, hanem elsősorban szépészeti megfontolásból végeztetett plasztikai műtétek is. Dübörgött a flapper korszak, amikor a kis mell számított ideálisnak, így egyre több nő vállalta be a mellkisebbítő műtétet.
1924-ben a New York Daily Mirror magazin meghirdette a “Ki a legjelentéktelenebb külsejű lány New Yorkban?” című versenyt, melynek főnyereménye az volt, hogy a plasztikai sebészek valódi szépséggé műtik az első helyezettet.
A második világháború idején Sir Harold Gillies orvoscsapata feloszlott, a plasztikai sebészeti beavatkozásokat a fegyveres erők különféle szolgálatai között osztották meg. Gillies-t a Basingstoke közelében lévő Rooksdown Házba küldték, amely a hadsereg legfontosabb plasztikai sebészeti egysége lett. Unokaöccse és kollégája, Archibald McIndoe a sussexi Viktória királynő Kórházban dolgozott, ahol új technikákat fejlesztett ki, ahol új technikákat fejlesztett ki a súlyosan megégett arcok és kezek kezelésére. Emellett sokat tett az áldozatok rehabilitációjának és társadalmi visszailleszkedésének elősegítése érdekében is, ami korábban inkább háttérbe szorult.
Fogadás Sir Archibald McIndoe tiszteletére, aki arcplasztikával segített a sérült pilótákon (Fotó: WATFORD/Mirrorpix/Mirrorpix via Getty Images)
1942-ben Gillies és McIndoe űttörő műtéteket hajtottak végre a Viktória királynő Kórházban az 1940-es angliai csatában (Battle of Britain) megégett pilótákon, mégpedig jelentős médiajelenlét mellett. Az ekkor született tudósításoknak köszönhetően kapott még jelentősebb nyilvánosságot – és került be tulajdonképpen a mainstrambe – a plasztikai sebészet. Az 1950-es évekre aztán a sebészet ezen ága teljes mértékben integrálódott az orvosi gyakorlatba.
A szilikon kora
A mai értelemben vett esztétikai sebészet korát a hatvanas-hetvenes évektől számítjuk. Ebben az időszakban számos jelentős tudományos felfedezés, innováció látott napvilágot. Ezek közül is talán a legjelentősebb a Dr. Thomas Cronin és Frank Gerow által kifejlesztett szilikon mellimplantátum volt, melyet elsőként egy Esmeralda nevű kutyán teszteltek, majd 1962-ben egy Timmie Jean Lindsey nevű nőnek is beültették, mégpedig sikerrel. Az ezt követő évtizedben a szilikon implantátumokat az arc és a test minden elképzelhető részéhez megalkották.
A plasztikai sebészek az orvostudomány élvonalába kerültek, így többek között Hal B. Jennings, akit 1969-ben az Egyesült Államok tisztifőorvosának neveztek ki.
A nyolcanas-kilencvenes években az esztétikai sebészettel kapcsolatos információk mennyiségének és minőségének növekedése, illetve a jövedelmek emelkedése egyre szélesebb rétegek számára tette elérhetővé a plasztikai beavatkozásokat, természetesen elsősorban a nyugati kultúrában. Az esztétikai beavatkozások népszerűségének növekedéséhez nagyban hozzájárult az is, hogy mind több híresség plasztikáztatott, illetve vállalta is fel, hogy plasztikáztat.
A kétezres évek elejétől kezdve aztán plasztikáztatni határozottan trendi lett, a műtéti eljárások, illetve a felhasznált anyagok pedig minden korábbinál magasabb szintre fejlődtek.
Jelenleg a plasztikai sebészet legmeghatározóbb irányzata a kevésbé invazív eljárások felé való elmozdulás, melyek célja az öregedés látható jeleinek kiküszöbölése. Az Esztétikai Plasztikai Sebészek Nemzetközi Társasága, vagyis az ISAP statisztikái szerint a legtöbb plasztikai műtétet az Amerikai Egyesült Államokban végzik, amit Brazília és Japán követ. Világszinten a legnépszerűbb plasztikai műtét a mellnagyobbítás, majd a zsírleszívás és a szemhéjplasztika következik. A nem műtéti szépészeti beavatkozások között a botoxinjekciók vezetik a listát.
A legtöbb plasztikai beavatkozást legkevésbé sem meglepő módon nőkön végzik, kivétel ez alól a hajbeültetés és természetesen a pénisznagyobbítás. A leggyakrabban a 19–34 éves korosztály plasztikáztat, ám a botox a 35 és 50 év közötti páciensek körében a legnépszerűbb. A 18 év alattiak is egyre gyakrabban csináltatnak szépészeti műtéteket. Magyarországon évente nagyjából 15-20 ezer plasztikai beavatkozást végeznek, nálunk is a mellnagyobbítás vezeti a népszerűségi listát.
