Gumiklumpa, gyógypapucs, bundás báránybőr csizma - Márkanév nélkül is tudjuk, mire gondoljunk, az ugly shoes, vagyis ronda cipők divatja megkerülhetetlen lett. De miért olyan kelendőek, ha egyszer csúnyák?
Szokatlan kinézetű cipők mindig is voltak a történelemben, az elmúlt években azonban látványosan felpörgött az ugly shoes, vagyis ronda cipők iránti lelkesedés, és szinte minden évre jut egy újszerű menőség, ami letarolja a cipődivatot. De miért vonzódunk ezekhez a lábbelikhez, ha egyszer rondák? És egyáltalán, hogyan képes egy cipő éppen amiatt népszerűvé válni, hogy csúnya?
Az igazi ronda cipők előtt
Mikor a Balenciaga 2017-ben piacra dobta Triple S trainer sportcipőjét, a világ egyszerre hördült fel annak otromba, trampli kinézetén, a már eleve koszosnak látszó, egyébiránt csiricsáré dizájnján. Tolakodó volt és ronda. Nagyon ronda. Demna Gvasalia dizájner azonban tökéletesen időzített, a papicipő szépen reflektált a nyolcvanas és kilencvenes évek esztétikájából építkező trendekre, a különféle sportcipő fazonokból pedig egy olyan, groteszkül újszerű változatot gyúrt össze, amely mellett nehéz volt szó nélkül elmenni. Az eredmény visszataszított mindenkit, a divatház bevételeit pedig az egekig lódította: 2017-ben a Balenciaga volt a legmenőbb luxusmárka, a cipő pedig a mai napig best seller terméküknek számít.
De voltak szokatlan kinézetű cipők jóval régebben is, amelyekről meg volt az emberek véleménye. Ne gondoljuk, hogy a 13. században mindenki extrém hosszú orrú csőrös cipőkben lejtett, az udvari hóbortot az egyház vezetői egyenesen az ördög művének nevezték, a platform cipőkről pedig a 16. századi Velence asszonyai is tudtak volna mesélni egyet s mást.
A középkor különc lábbelijei azonban hiába voltak néha egyenesen szentségtörőek, viselésük a jómod egyértelmű jele volt. Luxus volt a köbön, a hatalommal bíró elit kiváltsága, ilyetén pedig nem akadt, aki hangosan megjegyzést mert volna tenni viselőjére – csak Isten szolgái ugyebár.
A 20. század változásai jócskán felforgatták a nyugati világ évszázadokig betonbiztosan működő rendszerét, a társadalmi válozások pedig az öltözködésre is egyértelmű hatással voltak – és viszont. Az egyén szabadabb lett, mint bármikor korábban, a lehetőségek megkapták a korlátlan jelzőt, és valóban, annyi minden közül választhatunk, annyi holmi hever elérhető közelségben, hogy nehéz igazán egyedi ÉS divatos cuccot találni, ami átlép megvastagodott ingerküszöbünkön. Sőt, nem csak a miénken, de környezetünkén is, mert kár tagadni, a visszacsatolás fontos, a divatozás terén létkérdés.
Dr. Antal Orsolya pszichológus szerint “A ronda cipők viselőiknek egyfajta szabadságvágyat fejeznek ki. Olyan korban élünk, melyben fellazulnak az eddig szilárdnak tartott társadalmi keretek, elmosódnak a határok, gondoljunk csak a genderkérdésre, az egyénnek azonban mégis szüksége van a biztonságra. Arra, hogy tartozzon egy csoporthoz, valakikhez, akik hozzá hasonlóak. Ezzel párhuzamosan azonban megjelenik az elkülönülés igénye is, ennek a kettősségnek a kifejezésére pedig a divat egy kézenfekvő eszköz és színtér.” Ezzel cseng össze a Budapesti Covinus Egyetem docenseinek, Horváth Dórának és Móricz Évának közös tanulmányában leírtak is: “folyamatos kettősség jellemzi a divatot: amellett, hogy a kedvelt csoportba való beolvadás, a hasonló helyzetűekhez való csatlakozás, a velük összetartozás, és ennek elfogadása, helyeslése vágya is vezérel mindenkit, s ezzel egyúttal a divat állandó elemeként az egyéni kiemelkedés, az elkülönülés igénye is jelen van minden korban.”
Dr Martens bakancs, Birkenstock papucs és YSL Tribute platform szandál
Az “újkori” ronda cipők történetét a hatvanas években illik kezdeni, az első Dr Martens bakancsokkal és a Birkenstock papucsok születésével, majd szót ejthetünk a hetvenes évek platform szandáljairól is, amik már saját évtizedükben sem nyújtottak mindennapi látványt, de ezek még egészen mások voltak, mint a kétezres évek ronda cipői. Volt amit szubkultúrák tettek magukévá, más a kényelmével hódított, vagy csak kimaxolta korszaka csillogását, bárhogyan is, nem azért váltak divatossá mert rondák voltak, hanem divatossá váltak és éppenséggel volt, akik szerint rondák voltak. Nagy különbség.
A kilencvenes években már kezdett változni a helyzet, újra divatba jöttek a vastagtalpú cipők, platform centiket kapott minden, a sportcipőtől a tangaszandálig. A tervezők előtt ott hevert már a hetvenes évek, volt honnan ihletet meríteni és ha úgy dübörgött volna akkoriban a net mint manapság, a Buffalo sportcipők rondaságától visszhangzott volna az éter, de nem volt, maradtak csak anyáink sóhajai, mikor újabb csótányroppantóért epekedtünk.
A menő ronda és a tényleg ronda cipő
A ronda cipők trendjét a kétezres évek hozták meg igazán, elsőként a távoli Ausztrália cikicipőjével, az UGG csizmával. Állítólag Oprah volt az, aki meggondolatlan kijelentést tett divatosságáról és ami miatt Paris Hiltontól Kate Mossig báránybőr csizmában vonult a VIP-csapat – negyven fokban, miniszoknyában.
Nála szellősebb megoldást kínált a Crocs 2002-ben piacra dobott gumiklumpája, melynek tervezői csak egy ártatlan kis plasztik lábbelit akartak a hajósok számára felkínálni, mely könnyű, kényelmes és nem nedvesedik át az anyaga. És lám, mi történt. Mindenki kertészkedős papucsává vált, strandoláskor érdemes a talpára írni monogrammunkat, annyi egyforma várakozik belőlük a medence szélén, az éttermek személyzetének pedig már arcizma sem rándul, ha valaki Crocsban csattog az asztala felé. Miközben tudjuk, látjuk és mondjuk, hogy ronda.
Azám, de mindegy, hogyan ronda.
Ténylegesen rondából egy szempillantás alatt menőn rondává válhat bármi, ha divatberkekben felkapják. Amint a divattervezők is felfigyeltek a cipők csúnyaságára, egyből cool cuccok lettek, amik az it-lányok must have listáik tetejére kerültek – így, felszínesen, a maga trendteremtő mélységével együtt. (Az UGG csizmák ebből a szempontból éppenséggel kivételek, ott a celebek elvitték a hátukon a marketinget, persze jót tett nekik, mikor 2017-ben Jeremy Scott, a Moschino őrült tervezője összedobott egy kapszulakollekciót a főszereplésével.)
Ronda cipők a kifutókon: Chirstopher Kane x Crocs I Céline x Birkenstock I Marc Jacobs x Dr. Scholl (Fotók: Getty Images)
A ronda cipők esetén tehát a cool faktor az, ami számít, ami annál jobb, a divatvilág minél magasabb szintjéről érkezik. Ékes példája ennek a Birkenstock esete: mikor a Céline divatház 2013-ban leporolta a papucs imázsát és annak szőrös változatában küldte kifutóra modelljeit, a kollekció olyannyira meghökketőre sikeredett, hogy egy csapásra mindenki Arizona fazonban akart járni – és akar a mai napig, bár inkább szőrök nélkül, miközben a gyógypapucsok unalmas esztétikája cseppet sem csordult, éppen úgy néznek ki, mint a hatvanas években. A kúlság azonban nagy úr, a papucs esetén pedig ott a kényelem, az athleisure trend veleje, mely áthatja életünket, némi retro különcségből fakadó mázzal leöntve – naná, hogy népszerűek lettek. A Birkenstock farvizén aztán a Dr. Scholls papucsok is kiléptek a kórházi milliőből, pláne, miután 2015-ben Marc Jacobs komoly hájpot kavart köréjük azáltal, hogy kollekciójához bársony borítással álmodta újra őket. A gyógypapucsok jöttek, láttak és legyőzték a 2010-es éveket.
A Crocs klumpái 2016-ban kerültek be a divat A-ligájába, mikor a 2017-es tavaszi-nyári kollekcióhoz Christopher Kane ásványokkal, a Balenciaga pedig platform talpakkal álmodta újra őket. Abban az évben egyértelműen ők voltak A Ronda Cipők, ami csak tovább legitimálta a lábbelik létezését. Legújabban pedig a Teva szandálok borzolják a kedélyeket, a nyolcvanas évek derekán túraszandálként napvilágot látott, tépőzáras lábbeliknek nem csak eredeti változatuk vált menővé, de a 2020-as évre több divatház is újragondolta a fazont és a Chaneltől a Pradáig ott szerepel a nyári ajánlásokban.
A divat szempontjából nem mindegy hát, mi hogyan ronda. Hogy a trendek váltakozzanak, van, aminek a létezését is elkaszálják egy időre: ha nem is mondják rá, hogy ronda, divatos biztosan nem lesz és ennyi éppen elég. Más esetben a ronda a különc, az extravagáns szinonímájá válhat, botrányosságától a cipő csak keresettebb lesz, viselője pedig menő, hogy bevállalja (és megfizeti). Érdekes azonban a kérdés, amit David Kahan, a Birkenstock vezérigazgatója tett fel 2017-ben közönségének, mikor a Footwear News Achievement Awardson az év márkájává választották brandjét: Miért kell a gyönyörű cipőnek tűsarkú stilettonak lennie? Miért kapják meg a lapostalpú papucsok olyan könnyen a csúnya jelzőt?
Horváth Dóra és Móricz Éva már említett tanulmányában olvashatjuk a divat frappáns definícióját: “Divatnak nevezzük tehát tágabb értelemben az egy-egy korszakra érvényes, és akkor általánosan elfogadott nézeteket a kultúra külső megjelenési formáiról – az életstílusról, az étkezési szokásokról vagy az autókról éppúgy, mint a ruházkodásról.” Ez alapján manapság, mikor a szépséggel kapcsolatos standardok annyit változnak és válik végre sokszínűbbé annak megítélése, mi és ki számít szépnek, a ronda jelzőnek is ideje lenne új jelentéstöltetet adni, vagy egész egyszerűen zárójelbe tenni? Az elfogadás, az inkluzivitás korában nem túl divatjamúlt és kirekesztő rondának nevezni valamit csak azért mert más? Talán éppen ez a jó benne. Vagy van mégiscsak egy határ, amit átlépve ki kell mondani, hogy ronda az a cipő? És mi ez a határ? Ki és hogyan állapítja meg? Gyanús, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen látjuk a dolgokat. Mégis, egyfajta jól fogyasztható közízlésnek, általános mércének, kifinomultsági szintnek talán illene lennie, amely felé tendálni nem bűn. De vajon kirekesztő?
