A márkák már kiteregették lapjaikat, pontosabban az őszi kollekciók első darabjait, amik között néhány, az előző szezonokban felkapott fazont már csak elvétve találunk. Hiába, változnak a divattrendek, az őszi szezon kezdete pedig tökéletesen nyomatékosítja is mindezt.
Amitől búcsúzunk: neon divattrend ⇒ Ami jön helyette: neutrális színek
Bár az élénk színek nem szorulnak ki az őszi színpalettáról, a szövegkiemelők erősen vibráló árnyalatai már nem fogják a divat fősodrát meghatározni. Egy intenzív fűzöld, vízkék vagy épp napsárga árnyalattal persze érdemes feldobni majd az őszi szetteket is, de azok akkor lesznek igazán topon, ha meleg földszínekkel, semleges árnyalatokkal vegyítjük őket. A bézsek, barnák, ekrük vagy épp fáradt mohazöldek ugyanis az őszi trendek központi elemei lesznek, egy-egy szép blézert, ingruhát, vagy épp nadrágot érdemes lesz beszerezni belőlük – ha még nincs otthon a szekrényben.
Amitől búcsúzunk: logómánia ⇒ Ami jön helyette: letisztultság
Amilyen gyorsan jött, úgy ment is a feltűnően logózott ruhák és kiegészítők divatja. Ősszel már tényleg nem a menőség jele lesz talpig reklámnyomatként vonulni még akkor sem, ha valamelyik dizájner márka betűcskéitől hemzseg a textil. A luxust (vagy csak annak varázsát) ezért inkább a kivitelezésben keressük és nyugodjunk meg, egy jól szabott, előnyös ruhán akkor is látszódni fog a minőség, ha nincs rajta egy picinyke márkanév sem.
Amitől búcsúzunk: biciklisnadrág ⇒ Ami jön helyette: élére vasalt nadrág
Elmondhatatlan az örömünk, hogy a biciklisnadrágok fénykora leáldozott, kevés darab van, ami ennyire keveseknek áll jól – talán még a culotte nadrág, de erről már volt szól. Nála sokkal barátságosabb és egyúttal viselhetőbb típus kerül reflektorfénybe, ez pedig az élére vasalt nadrág, a nadrágkosztümök alsó fele, melyekből szűkebbet és bővebbet, crop fazont és hosszú szárút egyaránt találunk – a kínálat tehát kellően nagy hozzá, hogy alkatunknak és kedvünknek megfelelőt válasszunk.
Amitől búcsúzunk: ékszerhalmozás ⇒ Ami jön helyette: statement ékszerek
Az elmúlt szezonokban nagyon népszerűnek számított, hogy sok kis filigrán gyűrűvel, vékony karperecekkel, nyakláncokkal ékesítettük magunkat. Most azonban úgy tűnik, eltolódnak az arányok és a látványos csillogást elég lesz egyetlen, de annál méretesebb ékszertől várni. Már a nyári kiegészítő-divatban is jelen voltak az aranyozott fukszok, a méretes láncszemekből összerakott nyakláncok és karkötők, ezek pedig az őszi szezonra is velünk maradnak, mint must have kiegészítők. Ugyanez vonatkozik a gyűrűkre is, ha még meg vannak statement gyűrűink az előző turnusból, most mindenképp keressük elő őket, jöhetnek a gigászi darabok, persze csak szépen sorban, egymás után.
Amitől búcsúzunk: PVC táskák ⇒ Ami jön helyette: bőr(hatású) táskák
Tökéletesen értelmetlenek és alapvető funkciójukat is nélkülözők voltak az átlátszó, műanyag kézitáskák, amik esetén maximum egy pici beépített szütyő gondoskodott arról, hogy elrejtsük a világ szeme elől a magunkkal vittt holminkat. Partitáskának még csak-csak megfeleltek, a hétköznapokon azonban…, gondoljunk csak bele, mi minden lapul egy női táskában. Mégis ki akarná a sok kacatot közszemlére tenni? No, de puffogásnak helye nincs, az átlátszó PVC táskák divatja immár a múlté, helyüket átvették (vagy inkább visszavették) a bőrhatású darabok, nekünk pedig érdemes elgondolkodni rajta, nem lenne-e jobb valódi bőr táskát választani, mely anyagából fakadóan jóval strapabíróbb, így remélhetően később végzi a legközelebbi szemétlerakóban.
Amitől búcsúzunk: zoknicsizma ⇒ Ami jön helyette: térdcsizma
Sokáig tartotta magát a karcsú bokák spandexe, a zoknicsizma, melyből rövid és hosszú fazonba egyaránt szívesen préseltük lábainkat az előző őszi-téli szezonokban. Nos, ha esetleg széttáncoltuk cipellőnket ne bánkódjunk miatta, a zoknicsizmák ugyanis már nem tartoznak a legnépszerűbb típusok közé. Ezzel azonban le is fedtük a száműzendő csizmafazonok körét, rajta kívül nagyjából jöhet bármi, a vagány fűzős bakancstól a szexi tűsarkúig, nem beszélve az olyan örök kedvenc fazonokról, mint a nőies térdcsizma: normál szárbőséggel és olyan sarokmagassággal, amihez kedvünk tartja. Már-már unalmasan normális, de legyen inkább klasszikusan sikkes, és bizony nem ciki, ha azt a kisebb vagyont, amit egy minőségi bőrcsizmára költünk, olyan darabra áldozzuk, ami tényleg több szezonon át kitart.