November hetedikén, szombaton, egy már-már kozmikus léptékű szavazatszámlálási maratont követően (jó, inkább aközben) végre-valahára kiderült, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke, egyúttal a nyugati világ első számú vezetője, a hír hallatán pedig Donald Trump illegalitásba vonult, akár egy utolsó töltényig harcoló partizán, majd kikiáltotta magát ellenpápának, vagy valami ilyesmi. Persze az is lehet, hogy azóta már megunta az egészet, és visszament golfozni, nála ugyanis soha nem lehet tudni. Trump elmúlt négy éve egyébként is sokkal inkább emlékeztetett egy avantgárd, anarchista performansszal kevert ámokfutásra vagy egy nagyszabású, különösen hátborzongató grand guignolra, mintsem egy hagyományos, sótlan elnökségre – és ez tulajdonképpen akár dicséret is lehetne, noha eredetileg nem annak szántuk. Az mindenesetre biztos, hogy országlása idején egy percig sem unatkoztunk.
Joe Biden, az Egyesült Államok leendő elnöke (Fotó: Joe Raedle/Getty Images)
Utódja, Biden épp az ellentétének tűnik: egy megnyugtatóan unalmas és kiszámítható figurának, aki valószínűleg nem a világ legkarizmatikusabb és legmagávalragadóbb politikusa, de ebben a helyzetben talán nem is ezeket a képességeket várták tőle a választók. A leendő elnök emellett sportosan sovány, kulturált, középosztálybeli születésű, hívő katolikus (J.F. Kennedy óta mindössze a második) és így ránézésre elég nehéz róla elképzelni, hogy csupa nagybetűvel írogasson összefüggéstelen szövegeket a Twitterre; szóval kicsit tényleg olyan, mint egy laboratóriumban kifejlesztett anti-Trump. Persze igazságtalan lenne Joe Bident elintézni pusztán annyival, miszerint ő (lesz) az az amerikai elnök, aki a legkevésbé sem hasonlít Donald Trumpra, hisz ezen kívül több más okból is érdemes a figyelemre:
- Először is, 77 éves – sőt, november végén lesz 78 – ami már nem is elnöki, hanem egyenesen pápai életkor. Ilyen idős vezetője eddig még nem volt az Egyesült Államoknak: az eddigi legöregebb Donald Trump 71 felé járt, mikor négy évvel ezelőtt beiktatták, a sokáig korelnöknek számító Ronald Reagan meg ugyancsak 77 múlt – csakhogy nem az elnöksége kezdetén, hanem akkor, amikor nyolc év és két ciklus után visszavonult. A hivatalba lépő amerikai nemzetvetetők átlagéletkora – legalábbis a presidenstory számítása szerint – pontosan 55 év, de azért a fiatalok is nyugodtan próbálkozhatnak: Theodore Roosevelt mindössze 42, John F. Kennedy meg 43 volt, mikor bejutottak a Fehér Házba.
- Amerikai elnök vagy elnökjelölt még soha annyi szavazatot nem kapott még, mint Joe Biden: jelenleg körülbelül 77 és fél milliónál állunk, de ki tudja még, hol a vége. Ugyanakkor Donald Trumpnak sem kell szégyenkeznie (vagy hát talán kellene, de más okok miatt), hisz a maga 72 millió szavazatával jelenleg a második helyet foglalja el az örökranglistán. Csak összehasonlításképpen: a Demokrata-Republikánus (igen, ilyen is volt) Thomas Jefferson 1804-ben például 104 ezer (!) vokssal tudott fölényesen győzni Charles C. Pinckney ellen, aki az épp erősen összeomlófélben lévő Föderalista Párt színeiben indult. De hát akkoriban az USA még egészen máshogy nézett ki, és jóval kevesebben is jogosultak a szavazásra. Más kérdés, hogy az Egyesült Államokban – a kissé anakronisztikus elektori rendszer miatt – nem feltétlenül az nyer, akire többen szavaznak: Hillary Clinton 2016-ban, Al Gore 2000-ben, az épp regnáló, és négy év szünet után – az amerikai választások történetében egyedüliként – sikerrel újrázó Grover Cleveland 1888-ban, Samuel J. Tilden 1876-ban és a későbbi elnök Andrew Jackson 1824-ben a saját bőrükön is megtapasztalhatták ezt a furcsaságot.
- Ez nem csak meglepő, hanem egyenesen MEGDÖBBENTŐ: Biden az USA első olyan vezetője, akit úgy hívnak, hogy Joe, holott ennél amerikaibb hangzású férfi keresztnév aligha létezik. Persze, mi is tudjuk, hogy Joe az – többnyire – a Joseph becézett-rövidített formája (Biden is Joseph néven van anyakönyvezve), de mivel Josepheket sem találunk a tengerentúli elnökök között, ez tulajdonképpen mindegy. Johnból bezzeg négy is volt!
- És ugyancsak Biden – és felesége, Jill – az első, aki menhelyről hozott kutyával érkezik a Fehér Házba; Majort, a rokonszenves és kissé kajla németjuhász-szerűséget korábban már mi is bemutattuk.
Donald Trump, az USA hamarosan leköszönő elnöke (Fotó: Jenny Evans/Getty Images)
Fizikai jellemzőit tekintve Biden az erős középmezőnybe tartozik. Bár elég magas (1,83 cm), a top 10-be így sem tud bekerülni: ott már bő másfél évszázada a hórihorgas Abraham Lincoln áll az élen a maga 193 centijével – tőle meg nem sokkal lemaradva Lydon B. Johnson 191-el –, a sort pedig a 185 centis exelnökök különítménye zárja, azaz Andrew Jackson, Chester Arthur (1881-85), Ronald Reagan, Barack Obama, illetve a magát időnként valamiért 191 centiméteresnek mondó Donald Trump.
Az amerikai választók amúgy sem nagyon szoktak alacsonyabb termetű jelöltekre szavazni: utoljára 1897 és 1901 között volt 175 cm alatt elnöke az országnak, a 170 centis William McKinley személyében, de – és most ismét a presidenstory számításaira hagyatkozunk – inkább a 180 cm tekinthető átlagosnak. Arról természetesen szó sincs, hogy egy kisebb kiszerelésű országvezető ne teljesíthetne kiválóan: az eddigi legalacsonyabb (163 cm-es) elnököt, a törékeny alkatú, sokat betegeskedő és nem is különösebben megnyerő James Madisont (1809–1817) például ma is az egyik legjelentősebb amerikai államférfiként, valamint az “alkotmány atyjaként” tartják számon.
Abraham Lincoln, a langaléta elnök (Fotó: Wikipedia)
Sajnálatos módon az elnökök súlyáról már nem állnak a rendelkezésünkre ennyire megbízható adatok (meg hát az gyakrabban is változik, mint a testmagasság), úgyhogy itt inkább a szemmértékünkre bízzuk magunkat. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a fiatalon tehetséges amerikaifutball-játékosként jegyzett Biden inkább az atletikus külsejű államfők táborát gyarapítja, amelybe rajta kívül még olyan nagyágyúk tartoznak, mint az öldöklő háborúkban edződött, nagydarab, dagadó izmú George Washington (1789–1797), a byroni megjelenésű, ám elnöknek állítólag elég pocsék Franklin Pierce (1853–1857), a hollywoodi szépfiús sármját még idősen is őrző Ronald Reagan vagy a szikár Barack Obama. Az USA-ban a túlsúlyos elnök egyébként is ritka madár, mondjuk ott, ahol az ösztövér, aszketikus külsejű Abraham Lincoln jelenti a fő zsinórmértéket, ez nem is csoda.
Talán csak 1881, azaz Chester A. Arthur beiktatása és 1909 között volt egy látványosabb kisiklás, amikor kizárólag terebélyesebb honatyák váltották egymást az elnöki székben; hiába, a századforduló jó levegője bizonyára kissé elkényelmesítette az urakat. A csúcstartó egyértelműen a joviális és szinte tökéletesen gömb alakú William H. Taft (1909–1913), aki egyetemista korában még a Yale nehézsúlyú birkózóbajnoka volt, elnökként viszont már egyszerűen csak nehézsúlyú: 180 centiméteres magasságához társuló 150 kilójával máig ő az Egyesült Államok valaha volt legkövérebb elnöke (bár az is igaz, hogy később csaknem negyven kilótól megszabadult). A feltűnően kerekded képű Herbert Hoover (1929–1933) óta meg nem is nagyon volt testes vezetője Amerikának, egészen Donald Trump felbukkanásáig.
William H. Taft, a legterebélyesebb amerikai elnök (Fotó: Wikipedia)
Apropó, Donald Trump. Sokáig joggal reménykedhettünk abban, hogy a milliomos ingatlanmágnásból lett excentrikus elnök a fején viselt
elképesztő színű és formájú, absztrakt bukósisakhajjal
egy új izgalmas frizurakorszakot nyit majd a Fehér Házban, ám sajnos keservesen csalódnunk kellett, ugyanis Joe Biden
ezüstösen csillogó fejbúbja komoly visszalépést jelent ebből a szempontból.
Az elmúlt évtizedek különben sem kényeztettek el minket menő elnöki frizurákkal: Trump csodás hajzatán kívül említést érdemel még Clinton tömött nagymamahaja, Reagan szívdöglesztően dús és fekete sérója, illetve JFK fékezhetetlenül burjánzó-hullámzó lobonca – és hát nagyjából ennyi.
A 19. században viszont jóval nagyobb volt a választék: James Buchanan meghökkentő, hófehér kakastaréja, James Polk hátul hosszúra hagyott, Drakula grófos frizurája, a Trump egyik példaképének számító Andrew Jackson bármiféle kontroll nélkül csapongó hajzuhataga, a fentebb már méltatott Franklin Pierce romantikusan lobogó fürtjei és a korszak többi pompás haj- és szakállkölteménye pedig arra emlékeztetnek minket, hogy régen tényleg minden jobb volt. Biden talán valami merészebb arcszőrzettel szépíthetett volna, de ezt a ziccert is kihagyta. Az utolsó bajuszos elnök az orra alatt egy feltűnő, ún. kaiserstílusú műremeket nővesztő William H. Taft (a kövér elnök, emlékszünk) volt bő száz éve, azóta az amerikai vezetők csakis simára borotvált arccal jelentek meg a nyilvánosság előtt; sőt, még csak bajuszos vagy szakállas jelölt sem akadt 1948 – a Truman ellen induló Thomas E. Dewey – óta. Ugyanakkor némi reményt azért jelent, hogy maga Abe Lincoln is a megválasztása, illetve a beiktatása közti időszakban (!) növesztette meg ikonikus pofaszakállát, szóval még
Biden is előrukkolhat valamivel januárig.
Andrew Jackson és a legmenőbb elnöki frizura (Forrás: Wikipedia)
De persze nem fog, hisz a kiegyensúlyozott, polgári, katolikus imidzsbe aligha fér bele, hogy holmi szakáll- vagy ne adj isten hajnövesztéssel múlassa az időt. A leendő elnök amúgy sem az izgalmas hobbijairól ismert: mindössze annyit sikerült kiderítenünk, hogy szenvedélyes híve az 1967-es Chevrolet Corvette-eknek és a jellegzetesen amerikai csapatsportoknak, azaz a baseballnak és az amerikai focinak. A kedvenc könyve bizonyos források szerint az Ulysses, a kedvenc zenekara meg a Beatles, de hát ezek azért eléggé megúszós választásnak tűnnek. Bezzeg régen – amikor minden jobb volt – még sokkal klasszabb szabadidős tevékenységeknek hódoltak a tengerentúli nemzetvetők: George Washington imádott táncolni, John Quincy Adams (1825–1829)minden reggel meztelenül fürdőzött a folyóban, Andrew Jackson kakasviadalokat tartott (ez mondjuk nem szép dolog), Theodore Roosevelt még elnökként is rendszeresen boxolt, Dwight D. Eisenhower meg giccses tájképeket festett, amelyeket a barátainak ajándékozott.
Az ifjú Teddy Roosevelt boxolóként (Fotó: Wikipedia)
Azonban ennél sokkal fontosabb, hogy Joe Biden azon kevés amerikai államfők közé tartozik (vagyis fog tartozni), akik már jártak Magyarországon. Tekintsük át röviden az eddigi elnöki látogatásokat:
- A sort 1912-ben nyitotta Theodore Roosevelt, a három évvel korábban leköszönt exelnök, aki magánemberként, afféle baráti látogatásra érkezett hazánkba: megcsodálta Budapest nevezetességeit, találkozott kedvenc magyar írójával, Mikszáth Kálmánnal, és felkereste a bábolnai méntelepet, ahol egy újszülött csikót neveztek el róla.
- A fiatal John F. Kennedy több ízben is meglátogatta az 1938 és 1940 közt brit nagykövetként szolgálatot teljesítő apját, és egyik utazása során állítólag Magyarországra is eljutott, de erről sajnos nem nagyon találtunk több információt. Egy megkérdezett Kennedy-szakértő szerint viszont ez nem egészen így történt, hanem: 1948-ban JFK testvéröccse, azaz Bobby próbált egy ismerősével bejutni Magyarországra (főleg Mindszenty miatt), de nem kaptak vízumot, és Bécsnél meg kellett állniuk. Úgyhogy ebben most nem tudunk igazságot tenni.
- Richard Nixon volt alelnök – és későbbi elnök – 1963-ban, szintén magánemberként (vagyis többé-kevésbé magánemberként) jutott el Budapestre, benyomásait pedig egy zsongító közhelyparádé formájában a Magyar Nemzet újságírójával is megosztotta:
Az idő rövidsége miatt csupán Budapesten volt alkalmam körülnézni, megnéztem a turisztikailag érdekes épületeket: a Mátyás-templomot, a Parlamentet, a Hősök terét, a Szépművészeti Múzeumot. Hosszabb gyalogsétákat tettem a város különböző részein, felkerestem áruházakat, vásárcsarnokokat, a Royal Hotelt, a Vörösmarty-cukrászdát. Feleségem és lányaim jártak a Margitszigeten is. Több helyütt teáztam, feketéztem és fagylaltoztam egyedül és családommal. Csütörtök esti programomban szerepel még a Duna-táncegyüttes előadásának megtekintése a MOM-ban, majd a Csepel Vasmű éjszakai műszakját látogatom meg. Budapest valóban rendkívül megkapó, nagy történelmi múltú, szép város.
A Parlament épülete — ebben a műfajban — egyike a legnagyszerűbbeknek a világon. Szerettem volna több időt ott tölteni, de talán ennyi elég az épületekről. Mély benyomást tett rám az építkezés üteme, az utcákon látott építőállványok sokasága, amely nagyarányú tevékenységről tanúskodik. Őszintén megragadott mindaz, amit turisztikai szempontból láttam: az idegenforgalom számára nagyon fontos, egy város szép fekvése, de még sokkal fontosabb lakóinak magatartása.
És itt Budapesten az emberek mindenütt nagyon barátságosak, szívesek, segítőkészek. Az élet minden területén azt tapasztaltam, hogy nemcsak a hivatalos idegenforgalmi szervek, hanem az egyszerű emberek is őszinte barátsággal viseltetnek a külföldi látogatók iránt. Azt hiszem, a magyarországi idegenforgalom fejlesztése előtt nagy lehetőségek állnak, mert lényeges az, hogy a turisták valamit láthassanak egy városban — és itt van mit látni —, de még lényegesebb, hogy olyan embereket találjanak, akik szeretik embertársaikat és Magyarországon nagyon melegszívű emberek élnek.
- Joe Biden – akkor még szenátor – 1977-ben, és második felesége, Jill egy nászútnak álcázott (vagy azzal egybekötött) politikai küldetés során jártak Magyarországon, egészen pontosan a Balatonnál. Erről az útról alighanem még sokat fogunk olvasni a jövőben, úgyhogy egyelőre maradjunk csak annyiban, hogy nagy valószínűséggel Biden volt a legelső (vagy talán az egyetlen) amerikai elnök, aki evett már lángost.
- A rendszerváltás után már hivatalban lévő elnökök is tiszteletüket tették hazánkban: idősebb George Bush 1989-ben járt itt (sőt, azóta két ízben is visszatért, és még egy Magyar Köztársaság Érdemrend nagykeresztet is kapott), Bill Clinton ’94-ben és ’96-ban, George W. Bush meg 2006-ban, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján. Jimmy Carter (1977-1981) pedig 1996-ban épített Vácon faházat a lakhatási gondokkal küzdő magyar családoknak; persze nem csak úgy önszorgalomból, hanem a Habitat for Humanity International nevű szervezet felkérésére.
És hogy mit hoz a jövő? Biden, mint említettük, noha remek formában van, már nem fiatal ember, így kisebb csoda lenne, ha még 86 évesen is a Fehér Házban vitézkedne (ettől még természetesen egyáltalán nem kizárt). A mi tippünk inkább az, hogy négy év után visszavonul, ami nem is lenne példa nélküli. Ugyan a tapasztalat inkább az, hogy a regnáló elnök az első ciklus után újraindul, azért akadtak kivételek: például James K. Polk, aki eleve azzal az ígérettel kampányolt 1844-ben, hogy csak egy terminusra kér felhatalmazást (ezt be is tartotta, sőt annyira előzékeny volt, hány pár hónapra rá el is hunyt). Aztán voltak olyanok is, akik már az első ciklusukat sem tudták végigvinni, jellemzően azért, mert vagy valamilyen betegség, vagy merénylet áldozatai lettek. Mint William H. Harrison, aki elnökségének 32. napján, 1841-ben halt meg tüdőgyulladásban, és ezzel ő lett minden idők legrövidebb ideig szolgáló amerikai elnöke (ha csak nem számítjuk az egy napig elnökösködő David Rice Atchisont, de az inkább csak vicc).
Kissé meglepő, de két teljes szezont összesen csak 14 darab elnök tudott lenyomni (a nagy kivétel Grover Cleveland meg ugyebár nem is egyhuzamban), három ciklus – és a negyedikből még pár hónap – pedig egyedül Franklin Delano Rooseveltnek jutott 1933 és 1945 között; az övéhez hasonló karriert már nem is nagyon lehetne befutni a Fehér Házban,mivel az Alkotmány 1951-ben életbe lépett XXII. kiegészítése szerint minden elnök legfeljebb két teljes cikluson keresztül maradhat hivatalban, de legtovább tíz éven keresztül (abban az esetben, ha először alelnökként került elnöki pozícióba, és a következő választásokig nem több, mint két évig volt hivatalban).
Biden első pulykás fotóiról pedig majd egy év múlva közlünk hosszabb elemzést.
