nlc.hu
Trend

Hatékonynak és eredményesnek tartja az orvosi kamara elnöke a kormánnyal való egyeztetést

Több ponton engedett a kormány az orvosi kamarának

Szinte mindenben, egy dolgot leszámítva.

Levélben tájékoztatta a parlamenti pártokat és a Magyar Orvosi Kamarát (MOK) Pintér Sándor belügyminiszter – írja a Telex. A kormány több ponton is engedett a kamara egészségügyi törvényre vonatkozó javaslatainak. 

A parlamenti pártok, a MOK képviselői és a belügyminiszter még november 17-én ültek össze az egészségügyi törvény jövőbeni módosításáról egyeztetni. Bár voltak vitás pontok, a MOK elnöke, Kincses Gyula akkor úgy fogalmazott, hogy a belügyminiszter hajlandónak tűnik a változtatásokra. A szakember egyébként a MOK hivatalos Facebook-oldalán értékelte Pintér Sándor levelét. 

„Elég hatékonyak és eredményesek voltunk, egyedül az összeférhetetlenségi szabályok nem enyhültek” – fogalmazott Kincses Gyula a MOK posztja alatti hozzászólásban. „A többi a MOK kompromisszumos javaslatok szellemében változik.”

Pintér Sándor levelet írt a Magyar Orvosi Kamarának

Pintér Sándor belügyminiszter (Fotó: Getty Images)

Pintér Sándor levele szerint a továbbiakban “békeidőben” az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal rendelkezőket 12 hónap alatt legfeljebb 44 napra lehet majd csak kirendelni a korábbi 100 nap helyett – igaz, ez a veszélyhelyzetben nem érvényes.

Elfogadta a belügyminiszter a MOK azon javaslatát is, hogy ha 16 évesnél fiatalbb gyereke van két egészségügyi szolgálati viszonyban álló embernek, akkor csak az egyik szülőt lehet berendelni. 

Pintér hozzátette, a kormány “érzékelhető szintű” jövedelemnövekedést biztosít azoknak, akik vállalkozóként vesznek részt az alapellátásban. Szintén elfogadta a kormány, hogy az egészségügyi dolgozóknak csak a veszélyhelyzet után kell átadni az új szerződéstervezeteket, amellyel kapcsolatban Kincses Gyula 2021. júniust jelölte meg, mint az aláírás lehetséges határidejét. A korábbi javaslat szerint erre idén év végéig sort kellett volna keríteni. 

Nem fogadta el viszont a kormány a MOK által javasolt összeférhetetlenségi szabályokat, ezekből nem engednek. 

További cikkeink a koronavírus járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top