Egy kurta hónap van hátra ebből az elátkozott 2020-as évből, de még mindig nincs vége a katasztrófáknak, tragédiáknak és csapásoknak. Alig várjuk, hogy elássuk a kert végében ezt a járványos évet, erre még utolsó percben bedobják itt nekünk az atombombát, hogy vége a Barátok köztnek.
„Amikor vége van, akkor van vége”
Nem vagyok Barátok közt-rajongó, úgy tíz évvel ezelőtt még néztem rendszeresen, de aztán elmaradt a napjaimból. Még azt láttam talán, amikor Magdi anyus leesett a lépcsőn, de lehet, hogy csak a mémekből ismerős a jelenet. Vili bácsi még benne van egyáltalán? Ő volt a kedvencem. Meg Géza, de csak azért, mert szerelmes voltam bele tiniként, amikor még a Szomszédokban volt Julcsi szerelme. Azt még olvastam valahol, hogy Miklós kiszállt, márpedig főgonosz nélkül mit ér egy szappanopera?
Nem azért fájdalmas annyira, hogy vége a Barátok köztnek, mert ez a sorozat lett volna a kultúra csúcsa vagy mert annyira sok értéket adott volna az életemhez, igazából semmit sem adott az én napjaimhoz, ami miatt siratnom kéne, mégis mellbe vágott a hír, hogy vége van.
Egyszerűen azért, mert a Barátok közt maga volt az állandóság, a folyamatosság, a megbízható jelenlevőség.
Biztonságot nyújtóan csapott benne össze gonosz és jó estéről estére. Ha egy dolog biztos volt ebben a teljes káoszban, amit életnek nevezünk, akkor az a Barátok közt. Erre most vége. András László Mikor van vége című verséből egy részlet jár folyamatosan a fejemben, amióta olvastam a hírt a sorozat végéről, és bár a vers a szerelemről szól, mégis hallom benne a Barátok köztös, év végi, kissé nihili helyzetet:
„Amikor vége van, akkor van vége.
Nem akkor van vége, amikor már nincs értelme, mert amikor már nincs értelme, akkor még lehet nagyon sokáig és nagyon rosszul.
Nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert lehet, hogy mikor befejeződik, még egyáltalán nincs vége.
Nem akkor van vége, amikor véget akarnak vetni, mert amikor véget akarnak vetni, akkor még javában tart.
Nem akkor van vége, amikor valami új elkezdődik.
Attól, hogy valami új elkezdődik, még nem lesz vége, mert talán éppen ahhoz kell a valami újnak elkezdődnie, hogy ne legyen vége.
Nem akkor van vége, amikor minden érv a mellett szól, hogy vége van, és nem akkor, amikor ezeket az érveket fel is sorakoztatják.
Akkor van vége, amikor vége van.”
A Barátok köztből azok is hiányozni fognak, akiket évek óta nem láttunk a képernyőn (Kép: Barátok közt)
Mennyit bír el még a lélek?
Ez az év minősíthetetlen volt. Mondhatjuk rá nyugodtan, hogy egy kupac szar, amiben csőstül jöttek a katasztrófák egymás után. A járvány annyira felforgatta az életünk minden apró szegletét, hogy felfogni sem tudjuk, mi történik velünk. Nem akarok borúlátó lenni, de az az érzés állandósult mostanra, hogy összedől minden körülöttünk. Munkahelyek szűnnek meg, emberek tömegeit rúgják ki, bérek tucatjait csökkentik a felére, gyerekeket és családokat döntenek nyomorba a vírusra hivatkozva, hogy arról már ne is beszéljünk, hány millióan halnak meg. Közben megy a szájkarate a közösségi oldalakon egyfolytában arról, hogy maszk vagy sem, van-e vírus egyáltalán és teljesen elszabadultak a legvadabb összeesküvés-elméletek. Valahogy így képzelem a digitális világvégét, melyben hatalomra törnek az agyhalottak. Hogy lehet ezt ép ésszel kibírni? Főleg így, hogy még a Barátok köztöt is bezárják, amivel mintha az utolsó biztosnak tűnő pont is megszűnne létezni az életünkben. Mi ez, ha nem teljes armageddon?
Nem tudjuk megvetni a lábunkat a talajon, mintha egyfolytában hullámozna alattunk a föld, és nem találunk egy kapaszkodót sem, amivel egy pillanatra megnyugodhatnánk.
Jövőre jobb lesz? Aligha. Bár tele vannak a közösségi oldalak mémekkel arról, hogy mennyire várjuk 2021-et, ez szép remény, de sajnos csalóka. Attól még, hogy más dátumot fogunk írni, nem szűnik meg a járvány és nem lesz más hatalmon, aki a döntéseket hozza. A munkahelyek nem válnak emberségesebbé, a bérek nem lesznek kiegyenlítve, és az iskolákban sem áll meg az oktatás lerohasztása, csak mert 2021 lesz a dátum. És a Barátok köztöt sem indítják újra, üres marad a tévénk esténként, bármit is tesznek be a helyére, nem pótolhatják az űrt, a biztonság érzését, amit ez a műsor adott még nekünk.
Sorozatvég és gyász
Nem véletlenül gyászoljuk a Barátok köztöt: a pszichológusok szerint a sorozatok menekülést jelentenek a valóság elől meghatározott időközönként, jelen esetben naponta. Amikor pedig véget ér egy sorozat, azzal szembesülünk, hogy vissza kell térnünk a valóságba, és soha többé nem merülhetünk el az álomvilágban, ez pedig beindítja a gyászfolyamatot.
Szúszááá, szúszááá
Mit lehet csinálni, amikor így szétcsúszik az élet és nincs egy biztos pont sem, hogy legalább pár perc nyugtunk legyen? Három út áll előttünk: feladjuk, küzdünk az elemek ellen, vagy megtanulunk mélyeket lélegezni. Az első két út nem igazán hatékony, bár tény, hogy a feladás nagyon kecsegtető megoldás, minimális erőfeszítést kíván, és csak annyi kell hozzá, hogy a fejünkre húzzuk a szoba sarkát és ne tegyünk semmit. Jó terv, csak lehet, hogy a család előbb-utóbb elszállíttat valami pszichiátriára.
Ha a második úton indulunk el – a legtöbben egyébként ezt szoktuk választani valami félreértelmezett kontrollmánia miatt –, akkor hamar elfáradunk, szélmalomharcot vívunk, ahogy minden erőnkkel próbáljuk visszaszerezni az irányítást az életünk felett, amit nyilván nem tudunk megkaparintani, hiszen eszköztelenek vagyunk egy világjárvánnyal vagy épp a Barátok közt bezárásával szemben. A sok küzdés során naponta szembesülünk a tehetetlenség érzésével, amitől csak még elkeseredettebben kapálózunk, hogy a végén kimerülve depresszióba süllyedjünk. Az árral szemben úszás helyezett inkább annak lenne értelme, ha hagynánk magunkat sodródni, azaz megtanulnánk lélegezni.
A légzés azért remek dolog, mert mindig kéznél van. Legalábbis addig, amíg élünk, még tudunk mély levegőket venni. Ingyen is van a levegő (egyelőre), és bár maszk van rajtunk az utcán, ami kissé akadályozza a teljes légzésélményt, azért mégis bármikor elérhető egy jó nagy levegővétel. Most van a legnagyobb szükség arra, amit a Bad Boy II-ből megtanultunk: minél többször vegyünk lélegzetet és fújjuk ki a „szuszááá” hang kíséretében.
Igaz, hogy a filmben viccnek szánják, de a valóságban tényleg hasznos légzőgyakorlat lehet ez, amivel csökkenthető az a mérhetetlen stressz és szorongás, amit a jelenlegi életünk és a Barátok közt elkaszálása okoz. Rendezkedjünk be a túlélésre, én legalábbis ezt teszem, és mint egy szobanövény, igyekszem azzal a kevéssel, ami jut, átvészelni azt a vírusos, járványos, katasztrofális, bartákköztmentes időszakot, ami még vár ránk.
