nlc.hu
Trend
Ezzel a szimulátorral kipróbálhatod, át tudnál-e jutni a Szuezi-csatornán

Szimulátoron lehet kipróbálni, átjutnál-e a Szuezi-csatornán

Gyorsan kiderül, hogy nem is olyan egyszerű a hajóskapitányok élete.

Egy hete feneklett meg a Szuezi-csatornán a hatalmas Ever Given teherhajó, amely ezzel a manőverrel el is torlaszolta a kulcsfontosságú vízi útvonalat. Bár a hajó személyzete nem tehetett róla, ugyanis az adott szakaszon nem ők irányítják a hajót, hanem a csatornát üzemeltető cég vontatói, így is sok értő komment született a lehetséges megoldásokról, na meg arról, hogy milyen szerencsétlen a kapitány, akinek nem lett volna más dolga, mint egyenesen végigcsorogni a keskeny útvonalon. 

Bár a hajót azóta szerencsésen kiszabadították – igaz, másodszorra is keresztbe fordult, de akkor nem akadt el – az Ever Given komoly muníciót szolgáltatott a mémgyárnak. Szinte nincs olyan ismert mém, amelynek ne készült volna el a vonatkozó verziója. Ennél azonban lényegesebb, hogy most, a CNN szimulátorának köszönhetően bárki kipróbálhatja, hogy meddig jutna el a 400 méter hosszú, 224 ezer tonnát nyomó óriáshajóval a rendkívül szűk csatornán. 

Itt az Ever Given szimulátor!

Az Ever Given teherhajó a Szuezi-csatornán elakadva (Fotó: Getty Images)

A játék kipróbálásához csupán a Start gombra kell nyomni, majd az előre-hátra nyilakkal szabályozni a hajó sebességét, a balra-jobbra nyilakkal pedig a kormánylapát állását. Egyszerűnek hangzik, azonban figyelembe kell venni, hogy az iszonyatos méretű jármű jóval lassabban reagál a sebesség- és irányváltásra, mint ahogy azt egy kisebb csónaknál vagy egy autónál megszokhattuk. Nem könnyű a feladat, a CNN például két profi hajóst kért meg, hogy közreműködjenek a szimulátor programozásánál, de az első sikeres virtuális átkelést is ők hajtották végre. 

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top