nlc.hu
Trend

Újabb koronavírus-változatot azonosítottak

Új vírusmutáns bukkant fel Brazíliában

Mindeközben az országban sajnos szomorú képet mutatnak a járvány adatai.

Új, a dél-afrikaira hasonlító koronavírus-variánst találtak Brazíliában. A vírusmutációt Sao Paulo államban fedezték fel egy olyan páciens szervezetében, aki korábban nem utazott Dél-Afrikába, és akiről nem ismert, hogy kapcsolatba került volna olyanokkal, akik ott jártak. „Lehetséges, hogy ez a mi P1-es jelű vírusvariánsunk evolúciója a dél-afrikai változat felé” – nyilatkozta közölte Dimas Covas, az Instituto Butantan nevű állami biológiai kutatóközpont elnöke. 

A dél-afrikai vírusvariáns megjelenését a szakemberek riasztónak tartották, ugyanis egyelőre kérdéses, hogy a rendelkezésre álló vakcinák mennyiben hatékonyak ellene. Az országban emellett egy helyi vírustörzs, az úgynevezett P1 variáns is terjed, írja az Infostart.

Jair Bolsonaro elnök, aki eleinte elbagatellizálta a válságot, kedden rendeletet írt alá egy a koronavírus elleni harcra szánt 5,3 milliárd reálos (284 milliárd forintos) hitelcsomagról. A kölcsönt a brazil egészségügyi rendszer megerősítésére szánják a pénzügyi tárca közlése szerint. A támogatás címzettje, az egészségügyi minisztérium közölte, hogy a forrásokból 2600 klinikát támogatnának, illetve több kórházi ágyat biztosítanának a páciensek kezelésére.

Covas sajtótájékoztatóját megelőző napon újabb csúcsot döntött a koronavírus halálos áldozatainak napi száma 3780 elhunyttal. A koronavírusnak már 317 646 áldozata van a több mint 210 millió lakosú országban, ami a második legnagyobb halálozási szám, és a regisztrált fertőzötteket tekintve Brazília csaknem 12,6 millióval szintén második az Egyesült Államok után.

koronavírus

Fotó: Pixabay

Legfrissebb hírek a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top