nlc.hu
Trend

Scarlett Johansson

Ennyi változott Scarlett Johansson stílusa 23 év alatt – némelyik szettje igazi baklövés volt

Talán már nem is emlékszel, de a színésznőnek is volt egy olyan korszaka, amikor úgy jelent meg a rendezvényeken, mintha a sarki boltba ugrott volna le. Azóta igazi stílusikon lett, és az igazáért sem fél kiállni – a Disney-t is beperelte.

Scarlett Johansson még csak 36 éves, de már most lehetetlenség egy szuszra felsorolni, hány filmben játszott. A kamerák előtt vált kamasz lányból igazi dívává, és a karrierje kezdete óta rengeteget változott.

Johansson, a rendezők álma

Johanssont az évtizedek alatt sokszor imádtuk, máskor inkább visszatetszést váltott ki egy-egy megnyilvánulása, de összességében biztos, hogy ha meghalljuk a nevét, az garanciát jelent a jó filmre. A színésznőt nemcsak a közönség, hanem a szakma is elismeri: eddig egy Tony-díjat, valamint egy BAFTA-díjat nyert, és kétszer jelölték Oscar-díjra, továbbá öt alkalommal Golden Globe-ra.

Habár kisgyerekkora óta szerepelt filmekben, igazán nagyot A suttogó című 1998-as mozival tudott villantani Robert Redford oldalán – tegyük hozzá, ekkor még mindig csak 14 éves volt. Ezt követően figyeltek fel rá a rendezők, és innentől kezdve szabályosan ontotta a kasszasiker filmeket.

Scarlett Johansson akkor és most

Johansson 1998-ban és most
(Fotó: Wargacki/WireImage és Karwai Tang/Getty Images)

A kamasz lányból néhány év alatt Hollywood egyik legszebb és legstílusosabb színésznője lett, de Johansson szerencsére nem ragadt le a szőke bombázó szerepénél: a szolgálólánytól kezdve a nyomozón át a szuperhősig rengeteg szerepben kipróbálta magát a vígjátéktól a drámáig. Emlékezetes filmjei között van a 17. században játszódó Leány gyöngy fülbevalóval, A sziget Ewan McGregorral, a Fekete Dália, a Lucy és A másik Boleyn lány. Sok rendező rajong érte, többek között Woody Allen is, aki vele forgatta a Fülest, a Match Pointot és a Vicky, Cristina, Barcelonát. Sofia Coppola is felkérte az Elveszett jelentés női főszerepére, és a mozi akkora siker lett, hogy a film 3 Golden Globe-díjat kapott, Johansson pedig a legjobb színésznőnek járó BAFTA-díjjal térhetett haza.

Mint sok híres hollywoodi sztárnak, Johanssonnak is szép emlékei vannak Magyarországról. Nem a Fekete Özvegy volt az első film, amit itt forgatott: szerepelt a Budapesten játszódó, Gárdos Éva rendezte Amerikai rapszódia című filmben is, és amióta hazánkban járt, azóta vágyott vissza, mert egy, az nlc-nek adott interjúban elmondta, imádja a magyarokat. A Gárdos életéről szóló filmért Johansson megkapta a legjobb fiatal művésznek járó díjat.

Scarlett Johansson stílusa
Megnézem
Összes kép (8)

2010-ben csatlakozott a Marvel-moziuniverzumhoz Natasha Romanoff, azaz a Fekete Özvegy szerepében, azóta láthattuk az Amerika Kapitány és a Bosszúállók több epizódjában is. Talán, azt kevesen tudják, hogy Johansson nemcsak színésznőként, hanem énekesnőként is igyekezett betörni a legnagyobbak közé – előbbi sikerült, utóbbi feledhető, legalábbis a 2008-as albuma alapján:

Harmadik férjétől várja második gyermekét, közben beperelte a Disney-t

Legújabban azért olvashatunk a színésznőről, mert az általa megformált Marvel karakter, Natasha Romanoff, azaz a Fekete Özvegy önálló filmet kapott, ami a mozibemutatóval egy időben a Disney+ streamszolgáltató oldalára is felkerült.  A színésznő azt állítja, hogy a szerepről kötött szerződésében a Disney vállalta, hogy a filmet kizárólag mozikban fogják bemutatni.  Ugyanebben a szerződésben van kikötve az is, hogy Johanssonnak a mozis bevételek függvényében jelentős bónusz járt volna (ellenben a stream bevételből – a szerk.). Ezért a színésznő beperelte a Disney-t, akik lekezelően anyagiasnak állították be, és csak annyit nyilatkoztak, hogy említésre sem méltó Johansson problémája azok után, hogy a pandémia mennyire megviselte az egész ipart. A botrányért a Disney új vezérigazgatóját, Bob Chapeket teszik felelőssé, aki tavaly váltotta le az előző vezetőt. Azóta 3 nőjogi szervezet, a Woman In Film, a ReFrame és a Time’s Up is beállt Johansson mögé.

Ahogy más sztárok, Johansson is több lábon áll: 2022-ben ő is betör a szépségiparba saját márkás készítményekkel. Ugyan eddig is láthattuk különböző márkák arcaként, ez azonban most új terep lesz a számára, hiszen alapítóként és elnökként is el kell majd lássa cége irányításának feladatait.

A Fekete Özvegy magánélete legalább annyira mozgalmas, mint a filmes karrierje. Első férjével, Ryan Reynoldsszal igazi álompárt alkottak – a külvilágnak úgy tűnt –, de a házasságuk 3 év után, 2011-ben véget ért. Ezután a francia magazinszerkesztő, Romain Dauriac jött a férjek sorában, akivel 2 évig voltak házasok, és egy kislányuk született: Rose Dorothy, aki most már 6 éves. A színésznő és harmadik férje, Colin Jost komikus jelenleg első közös gyermekük születését várják.

Tudj meg még többet kedvenc sztárjaidról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top