A luxusdivatházak, illetve néhány éve már a fast fashion márkák is időről időre együttműködnek kortárs képzőművészekkel egy-egy kollekció erejéig, de nem ritkaság az sem, hogy jól ismert műalkotások köszönnek vissza egy-egy ruhán vagy kiegészítőn. A divat és a képzőművészet összefonódása a jelenkor egyik legaktuálisabb és legizgalmasabb trendje, mely azonban évszázados múltra tekinthet vissza. Idézzük fel, kik voltak az irányzat úttörői!
Szimultán ruhák
Sonia Delaunay ukrán származású francia festő és textiltervező a XX. század elején a maga nemében az első volt, aki elmosta a határokat a divat és a képzőművészet között. Férjével, Robert Delaunay-vel forradalmasították a kubizmus új formáját, az orfizmust, illetve az absztrakció különböző formáival kísérleteztek. Sonia a festményeit, nyomatait a ruhaterveire is átültette. 1920-ban indította el divatmárkáját, a Simultane-t. Az elnevezés arra utalt, hogy dizájnjai az úgynevezett szimultanizmus jegyében születtek.
Ruhái készítésekor a patchworkhöz hasonló technikát alkalmazott: leggyakrabban négyzetekkel, téglalapokkal a háromszögekkel, gömbökkel és átlókkal dolgozott, melyek átfedték egymást, ritmust és egyben harmóniát kölcsönözve a ruhadaraboknak. A kreációk megalkotásakor odafigyelt arra is, hogy azok megfelelő mozgás- és kifejezési szabadságot biztosítsanak viselőiknek.
Delaunay színházi és filmes jelmezeket is tervezett, mégpedig többnyire olyan produkciókhoz, melyekben a férje a díszletekért volt felelős. A Le P’tit Parigot című 1926-ban készült sorozatban látható kosztümjei szintén a szimultanizmus stílusában készültek. A jelmezeken látható cikkcakkok visszaköszönnek a férje által tervezett díszleten is. A táncos arcát körülvevő korong pedig visszatérő motívum volt a dizájnjaiban.
Szürreál
Elsa Schiaparelli kollekcióinak fő ihletforrása az 1930-as évektől kezdve a szürrealizmus, azon belül is Jean Cocteau, Christian Bérard és legfőképpen Salvador Dalí alkotásai voltak. Míg előbbi két művész inkább inspirációként szolgált az olasz divattervező számára, addig Dalíval konkrétan együtt is dolgozott, megalkotva az első, képzőművész és divattervező együttműködésében létrejött, hibrid kreációkat. Így született meg a legendás Homárruha, a Könnyruha, valamint a Cipőkalap is.
A Homárruha különösképp nagy vihart kavart a maga korában: Dalí alkotásaiban a kívül kemény, belül puha homár visszatérő téma volt, mely bizonyos szexuális töltetet is hordozott. A kollaborációban a homár egy letisztult vonalú, szinte áttetsző organzaruhára került, mely így a fehér és a vörös, a szűziesség és a szexualitás kontrasztjait jelenítette meg. Ha pedig mindez nem lett volna kellőképpen provokatív: a ruhát a Vogue magazinban ráadásul Wallis Simpson mutatta be, aki miatt VIII. Eduárd angol király lemondott a trónról.
A szürrealisták egy másik kedvenc motívuma, a csontváz, mely Dalí számos festményén is megjelenik, Schiaparelli Csontvázruháján öltött a szó szoros értelmében testet, mely dizájnjában, illetve a készítésekor alkalmazott technika miatt is jelentőségteljes volt. Schiaparelli a trapunto, vagyis a kitömött technikát használta, mely texturált felületet hozott létre, azt az illúziót keltve, hogy emberi csontok ütnek át a testre simuló ruhán.
Schiaparelli és Dalí közös alkotásait mind a művészet, mind a divat történetében mérföldkőként tartjuk számon. Schiaparelli egyébként elsősorban művésznek vallotta magát, aki úgy fogalmazott, a divattervezést „nem szakmának, hanem művészetnek tekinti”.
A zseni tisztelgése
Yves Saint Laurent csupán 8 éves volt 1944-ben, amikor a Piet Mondrian holland festőművész elhunyt, így sosem találkoztak személyesen, mégis kettejük művészetéből született meg a divattörténelem egyik legikonikusabb kollekciója, a Mondrian kollekció.
A divattervező 1965-ben huszonhat, az 1920-as évek modernizmusa ihlette ruhát készített, melyek közül hat modellen Piet Mondrian absztrakt festményeinek leegyszerűsített formái és határozott színei köszöntek vissza. A ruhák szabásvonalukat tekintve is megidézték az 1920-as évek divatját. Újdonság volt ugyanakkor az a technika, melynek köszönhetően a varrások nem látszottak a szöveten, így úgy tűnt, mintha a holmi egyetlen darabból állna.
Yves Saint Laurent bár maga is hatalmas géniusz volt, tervezői munkássága során más alkalmakkor is zseniális képzőművészektől merített inspirációt, akiknek a munkáit egyébként gyűjtötte is. Legjelentősebb, képzőművészet ihlette kreációi közé tartoznak a Van Gogh-kabátkák is 1988-as tavaszi-nyári kollekcióból. A kor trendjeinek megfelelő, erősen strukturált szabásvonalú, válltöméses kabátkákat Van Gogh stílusát idéző napraforgókkal, illetve íriszekkel hímezték ki. A hímzéssel többdimenziós textúrát hoztak létre, hasonlóan a festő technikájához, amikor vastag festékrétegeket vitt fel a vászonra.
Pop-art diszkó
A pop-art mozgalom vezéralakja, Andy Warhol és a diszkókorszak sztártervezője, Halston nagyjából egy időben emelkedtek fel a saját területükön, és a hatvanas évektől tisztelték, csodálták egymást alkotóként, pályájuk azonban akkor még külön-külön haladt. 1972-ben aztán a képzőművészt felkérték, hogy tervezze meg a divatguru Coty Awardson tartandó bemutatójának látványvilágát. A közös munka során szoros barátságot kötöttek és az ezt követő években jelentős mértékben hatottak egymásra alkotóként, illetve különféle projekteken együtt is működtek. Warhol például számos fotót, illetve nyomatot készített, melyek Halston kreációit vagy magát Halstont ábrázolták, míg a divatguru Warhol virágfestményeivel díszített ruhákat tervezett.
Közös volt bennük az is, hogy a divatot és a művészetet le merték emelni a piedesztálról és arra törekedtek, hogy kreatív egyszerűsítéssel, a gyártási technológiák fejlesztésével, illetve marketingeszközökkel is közelebb vigyék és elérhetőbbé tegyék azt a tömegek számára.
„Párbeszédet kezdeményeztek a művészet, a design és a divat területei között, amely akkoriban úttörőnek számított, és jelentős hatást gyakorolt a kortárs kulturális iparágakra” – magyarázta Nicholas Chambers, az Andy Warhol Múzeum kurátora.
A cikk elkészítéséhez használt források: The Collector, Artspace, AnOther