nlc.hu
Trend

Medencében talált rá a saját hasonmására

Véletlenül rátalált a saját hasonmására egy vegasi úszómedencében

Zavarba ejtő a hasonlóság a két férfi között.
Két idegen, akik egymás hasonmásai egy úszómedencében

Amikor Sean Douglas McArdle úszni ment a Las Vegas-i Flamingo hotel medencéjében, összefutott valakivel, akire egyáltalán nem számított.

A Redditen megosztott bejegyzés szerint a férfi gyanútlanul úszkált, amikor arra lett figyelmes, hogy egy csapat idegen mutogat rá, és nevetnek rajta. Furán érezte magát, aztán észrevette, hogy a barátai egy másik férfivel teszik ugyanezt.

Kiderült, hogy egy másik férfi Sean kiköpött mása volt, még a sapka és a szarukeretes szemüveg is stimmelt:

„Most már biztos, hogy egy szimulációban élünk” – írta viccesen a posztban Sean. Azt is elárulta, mit gondolt, amikor meglátta a hasonmását: „Szent sz*r, ez a fickó úgy néz ki, mint az a csávó, akit a tükörben látok.” A következő gondolata pedig az volt: „Jobban néz ki, mint én. Valószínűleg a szemüvege is eredeti, ellentétben az én utánzatommal”.

A hasonlóság tényleg zavarba ejtő, a kommentelők is ledöbbentek, és az is kiderült, a két férfi hangja egyáltalán nem egyforma. „Minden sörfőzdében három van belőletek, srácok” – poénkodott az egyik hozzászóló.

(Metro)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top