Hétfő este a Los Angeles-i Microsoft Theaterben rendezték meg a 74. Emmy-gálát, immár minden tekintetben a pandémia előtti években megszokott külsőségek között. A vörös – pontosabban arany – szőnyeget ezúttal a klasszikusabb stílusú öltözékek uralták, de persze akadtak meglepő outfitek is.
Zendaya fekete szettje minden centiméterében a klasszikus eleganciát testesítette meg. A Valentino kreatív igazgatója, Pierpaolo Piccioli személyesen a színésznő számára tervezte ez a testhezálló, derékfodros míderből és uszályos szoknyából álló ruhát, melyet egyfelől Grace Kelly ’50-es évekbeli stílusa inspirált, másfelől pedig egy 1987-es Valentino-kreáció, melyet Linda Evangelista viselt a divatház akkori kollekciójának kampányfotóin.
Hollywood aranykorát idézte meg öltözékével Elle Fanning is. A fekete-rózsaszín, uszályos estélyit Sharon Long, a Nagy Katalin – A kezdetek sorozat jelmeztervezője álmodta meg a színésznő számára, azé a produkcióé, melyért a színésznőt a Legjobb női főszereplő – vígjátéksorozat kategóriában Emmy-díjra jelölték. Az összhatáson azonban sokat rontott Fanning retró ihletésű, feltűzött frizurája, az ugyanis egész egyszerűen nem állt jól neki.
A Fehér Lótusz és az Eufória sztárja, Sydney Sweeney nagy előszeretettel visel a vörös szőnyeges eseményeken fehér, illetve ezüst árnyalatokat. Ezúttal is ehhez a szokásához tartotta magát: az Emmy-gálára egy ezüst virágokkal hímzett, regencycore stílusú Oscar de la Renta ruhát választott. Mégpedig hibátlanul.
A gála ruhaversenyének élmezőnyébe kívánkozik Kerry Washington ruhája is, mely Elie Saab 2022-es tavaszi-nyári couture kollekciójából való. A színésznő kissé megdőlt zuhanykontya és a túl sötét harisnya azonban már kevéssé szerencsés kísérői voltak az egyébként pazar estélyinek. Egy kidolgozottabb konttyal és egy natúr színű harisnyával – vagy akár anélkül – nagyságrendekkel meggyőzőbb lett volna az outfit.
Lily James Atelier Versace kreációja egyszerre volt páncélszerű és szinte folyékonynak látszó. A ruha tervezésekor a 2000-es évek elejének stíluselemeihez nyúltak vissza, és egyedileg álmodták meg a színésznő számára, aki a szabásvonal megalkotásától a színárnyalat kiválasztásáig minden munkafolyamatban személyesen is részt vett, és nem túlzás azt állítani, hogy végül műalkotás született.
A kibukott című sorozat főszerepéért Emmy-díjat nyert Amanda Seyfried az Armani Privé 2022-es couture kollekciójából választotta ezt pikkelyes hatású estélyit, melyben úgy festett, akár egy sellő és egy diszkógömb hipersikkes szerelemgyereke.
Jó ideje már semmi felkavaró nincs abban, ha egy női híresség estélyi ruha helyett nadrágban lép a vörös szőnyegre, mégis jellemzően kevesen választanak overallt vagy épp nadrágkosztümöt a jelentős gálákra. Sandra Oh öltözékét mégsem az tette kiemelkedővé, hogy nem szoknyás outfit, hanem a fenomenális színárnyalata. Vagy inkább írjuk le így, mert megérdemli: A Fenomenális Színárnyalata.
A Ted Lasso című vígjátéksorozatban nyújtott alakításáért jelölt, 48 éves brit énekes-színésznő, Hannah Waddingham és a Dolce & Gabbana divatház bebizonyították, hogy a míder-tüllszoknya-barackrózsaszín kombinációval, vagyis egy klasszikus hercegnőruhával nem lehet mellélőni. Egyszersmind pedig ahogy azt is, hogy nem kizárólag tizen-huszonévesek viselhetnek ilyen típusú öltözéket.
Hogy lehet-e egy pucérruha szofisztikált? Nos, Alexandra Daddario amerikai színésznő a Christian Dior divatház idei couture kollekciójából való, gyöngyökkel díszített, hálós pucérruhája annyira szofisztikált volt, amennyire csak egy pucérruha az lehet.
A Dopesick című minisorozatban játszott mellékszerepéért Emmy-díjra jelölt Kaitlyn Dever Naeem Khan 2022-es ready-to-wear kollekciójából választotta ezt a kreációt. Az aszimmetrikus, minimalista szabásvonalat tökéletesen ellenpontozta a karmazsinvörös, apró csillámos ruhaanyag.
Christina Ricci Fendi couture szettje tipikusan olyan összeállítás, amiről első, de még sokadik pillantásra sem lehet határozottan eldönteni, hogy szép vagy csúnya. Mintha csak valami jobbfajta padlószőnyegből szabták volna az estélyit és a hozzá illő táskát. Azt azonban el kell ismerni, hogy abszolút működött.
Volt valami kárpitszerű a Nyerd meg az életed sztárja, Jung Ho-yeon Louis Vuitton estélyijében is, de ebben az esetben egyértelműen inkább jó értelemben véve, mint nem.
A gála legmegosztóbbb outfitjei közé sorolható Sarah Paulson kétrészes Louis Vuitton szettje is. Az öltözék egyedileg készült a színésznő számára, direkt erre az eseményre, azonban mind a strukturált, szögletes crop top, mind a derékfodros szoknya ismerős sziluettek a divatház 2023-as Resort kollekciójából, szintúgy, ahogy a szegecses öv. Végső soron pedig a lényeg: Paulson nagyon is tudta viselni a nem szokványos összeállítást.
Laverne Cox öltözékével egyértelműen Madonnát és az ő popkulturális jelentőségű csúcsos melltartóját idézte meg. Az 1990-es Blond Ambition turnén debütált dizájn azóta is jellegzetes, visszatérő eleme Jean Paul Gaultier kreációinak. A francia divatcézár ezúttal a transznemű művész Emmy-ruhájába építette be az ikonikus mellrészt.
Julia Garner, az Inventing Anna és az Ozark sztárja, akinek az utóbbi sorozatban nyújtott teljesítményét Emmy-díjjal jutalmazták a legjobb női mellékszereplő kategóriában, egy Gucci kreációban jelent meg a gálán. Az elegáns, zárt, virágos rátétekkel díszített bársonyruhát a rombusz alakú, köldökvillantós kivágás tette rafináltan zseniálissá.