nlc.hu
Trend

Divattrend: eltűnnek és vékonyodnak a szemöldökök

Eltűnnek és vékonyodnak a szemöldökök, de mégsem teljesen úgy, mint a ’90-es években

Skinny, szőkített, leborotvált – bármennyire is rosszul hangzik, bizony ezek a szezon legfelkapottabb szemöldöktrendjei.

Az elmúlt bő másfél évtized szemöldökdivatját egyértelműen a vastag, sűrű, hangsúlyos stílus, illetve az ennek elérését szolgáló eszközök és eljárások – festékek, formázók, tetoválások, laminálás, beültetés – uralták. 2018-ban aztán a brit Vogue ceruzahegy vékonyágú szemöldökkel tette címlapra Rihannát, kilátásba helyezve, hogy minden idők egyik legrémesebb szépségtrendje visszatérhet a mainstream divatba, ám ez akkor még nem történt meg. 

Rihanna a brit Vogue címlapján

Rihanna a brit Vogue címlapján

Számítani lehetett azonban arra, hogy az Y2K-irányzat tomboló reneszánszának jegyében a vékony szemöldök előbb vagy utóbb mégiscsak újra divatba jön. És nagyon úgy tűnik, hogy ennek az ideje ebben a szezonban jött el. Az elmúlt hetekben, különösképp a négy nagy divathét idején a kifutón és azon kívül is világhírű trendszetterek sora jelent meg vékonyra szedett, kiszőkített vagy testszínűre sminkelt szemöldökkel. Így tett többek között Maisie Williams, Doja Cat, Bella és Gigi Hadid, illetve Nicola Peltz Beckham is. 

Bella Hadid és Gigi Hadid

Bella Hadid és Gigi Hadid (Fotók: Getty Images)

Megvoltak az előzményei

A vékony, illetve hiányzó szemöldökök trendje számunkra a kilencvenes évekből, illetve az ezredforduló környékéről lehet ismerős, hiszen akkoriban volt utoljára trendi, azonban az irányzatnak megvannak a maga divattörténeti előzményei jóval korábbról is. A középkorban a női szépség fő megtestesítője és fókuszpontja a homlok volt, épp ezért a nők ebben az időszakban nem csupán a szemödöküket, de gyakran a szempilláikat is kitépkedték, illetve még a hajvonalukat is magasabbra borotválták annak érdekében, hogy minél hangsúlyosabbá tegyék a homlokukat.

Clara Bow

Clara Bow (Fotó: John Kobal Foundation/Getty Images)

Az 1920-as években a némafilmek sztárjai, elsősorban is Clara Bow hozták divatba az egészen vékony, egyenesre húzott, és a szem külső sarkán túlnyúló szemöldököt, mely drámai, töprengő arckifejezést kölcsönzött viselőjének. A stílus népszerű maradt az 1930-as években is, amikor is olyan divatikonok tették magukévá, mint például Greta Garbo vagy Jean Harlow, igaz, ők már némileg lekerekítettebb ívekkel viselték. 

Az ezt követő évtizedek a természetesebb szemöldököknek kedveztek, majd a kilencvenes években, mint az ismeretes, újra úgy tépkedtük és borotváltuk a szemöldökünket, mintha legalábbis az életünk múlna rajta. A trend zászlóvivői természetesen a korszak legnagyobb sztárjai voltak, többek között Drew Barrymore, Gwen Stefani, Christina Aguilera, Kate Moss vagy Pamela Anderson, de még Madonna is megvált akkoriban korábbi, jellegzetes, sűrű és sötét szemöldökétől.

Nicola Peltz Beckham

Nicola Peltz Beckham 2022 őszén (Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic)

Önjáró szépségbaki

Egy erre vonatkozó kutatás néhány éve bebizonyította, hogy az arc leghangsúlyosabb része bizony nem a szem, a száj vagy épp az orr, hanem a szemöldök. Már csak ebből kiindulva is teljesen egyértelmű, hogy a szemöldök formája – ebben az esetben annak elvékonyítása, esetleg  eltüntetése – jelentős mértékben megváltoztatja az arckaraktert. És bizony nem előnyére. A nagyon vékony vagy hiányzó szemöldök csak igen keveseknek áll kifejezetten jól, sokkal inkább önjáró szépségbakiként fogható fel, mely még a legszebb arc harmóniáját is képes felborítani.  

A szemöldök kitépkedése ráadásul nem épp veszélytelen ügy, mivel még az is előfordulhat, hogy a szálak később messze nem teljes létszámban nőnek vissza. A szálak kihúzása ugyanis károsíthatja a szőrtüsző alatti területet, és akár véglegesen leállíthatja a szálak növekedését. A szőrtüszők ugyanis apró erecskékhez kapcsolódnak, melyek többek között a tápanyagok szállításáért felelősek, ezáltal pedig támogatják a szálak növekedését. Abban az esetben azonban, ha ezektől az erektől a tépkedés következtében a szőrtüszők elszakadnak, a szál soha többé nem nő vissza.

Mindezek dacára azonban a vékony vagy hiányzó szemöldök kétségkívül egyre felkapottabb. Ennek lehetséges okát pedig Princess Julia brit DJ és modell fogalmazta meg, aki saját maga az aktuális trendektől teljesen függetlenül évtizedek óta elkötelezett híve ennek a megjelenésnek. 

Ha szeretsz szemsminket készíteni, szemöldök hiányában több hely jut neki. Szinte túlvilági külsőt kölcsönöz. Nyilvánvalóan imádom.

– fejtegette a Guardian riportjában. Ugyanitt hozzátette: „Ha az emberek hozzá vannak szokva ahhoz, hogy szemöldök nélkül látnak, akkor nem igazán tartják ezt furcsának, egészen addig, amíg hirtelen meg nem látnak szemöldökkel.”

Ez a szemöldök nem az a szemöldök

Jared Bailey sminkmester, a Benefit Cosmetics szemöldöképolási szakértője szerint azonban ez a szemöldök mégsem az a szemöldök: „A ma látható vékony szemöldök nem pontos másolata annak annak a vékony szemöldöknek, amelyet a 90-es években Drew Barrymore-nál vagy Kate Mossnál láttunk. A mai vékony szemöldök modernebb.”  

A szemöldöktrend a Burberry, a Versace és Marc Jacobs bemutatóin (

A szemöldöktrend a Burberry, a Versace és Marc Jacobs bemutatóin (Fotók: Getty Images)

A Vogue magazin submersive brows, vagyis felfogató szemöldökök néven emlegeti a trendet, mely a kifutókon is nagyot ment a divatheteken. Pat McGrath sztársminkes, aki többek között a Burberry és a Versace bemutatóinak sminkjeiért volt felelős, „markáns, merész, erőteljes és túlvilági” jelzőkkel jellemezte a megjelenést. Diane Kendal, a Marc Jacobs show sminkese pedig „gótikusnak és futurisztikusnak” írta le.

Marcelo Gutierrez sminkmester szerint az irányzat a mai értelmezésben lényegében egyfajta festővászonként, a kreativitás terepeként tekint a szemöldökre: vékonyíthatjuk, szőkíthetjük, lesminkelhetjük, leborotválhatjuk, vagy akár csillámokkal, kövecskékkel ragasztgathatjuk tele. A szakember úgy véli: a trend felerősödése a világban uralkodó nehéz gazdasági helyzetnek is köszönhető, a szemöldök átalakításával ugyanis viszonylag olcsón, mégis drasztikusan megváltoztathatjuk a külsőnket. 

Doja Cat

Doja Cat (Fotó: Anthony Ghnassia/Getty Images For Balenciaga)

Így készítheted el

A vékony vagy hiányzó szemöldök tehát mai értelemben véve nem feltétlenül kell, hogy tartósan, nehezen visszafordítható módon legyen része a külsőnknek. Nem muszáj, sőt nem is ajánlatos hozzá kitépkedni vagy leborotválni a szemöldökünket, ahogy a kilencvenes években tettük, de még  kiszőkíteni sem kell feltétlenül. Ha mindenképp úgy érzed, hogy szeretnéd kipróbálni ezt a megjelenést, akkor a legjobb, ha smink segítségével éred el.  

Ha a cél nem a szemöldök eltüntetése, csupán vékonyítása, annak a legegyszerűbb és legártalmatlanabb módja, ha szemöldökformázó zselét kensz a szemöldöködre, majd egy kefe segítségével a felső szálakat lefelé, az alsókat pedig felfelé fésülöd, hogy középre koncentrálódjanak. Ezt követően a kisebb, ritkásabb szélső szálakat korrektorral fedheted el, míg a középrészt szemöldökfestékkel tovább hangsúlyozhatod, így keltve a vékonyabb szemöldök illúzióját.

Maisie Williams

Maisie Williams (Fotó: Stephane Cardinale – Corbis/Corbis via Getty Images)

A szemöldök elfedése is lehetséges sminkkel. Mégpedig így:

  1. A szemöldöködet és környékét arclemosóval alaposan tisztítsd meg!
  2. Szemödökformázó zselével fésüld át a szálakat, belülről kifelé haladva, hogy minél szabályosabban álljanak, és minél szorosabban tapadjanak a bőrhöz! A zselét hagyd megszáradni!
  3. Ezt követően jöhet a korrektorozás. Ha nagyon sűrű és sötét a szemöldököd, színkorrektorra lesz szükséged, abból is a narancssárga árnyalatra. Ezt vidd fel a szemöldöködre, majd könnyű, világos púderrel fixáld! Következő lépésben jöhet a magas fedésű korrektoros fedés, immár a bőrtónusodhoz legközelebb álló árnyalatban, majd újabb púderezés. Abban az esetben, ha a szemöldököd ritkásabb, világosabb, a színkorrektort elhagyhatod, és használhatod rögtön a magas fedésű korrektort, majd a púdert.
  4. Ha a szemöldök kész, jöhet a teljes arc alapozása, melynek során különösen figyelj oda, hogy a szemöldök korrektorozott széleinél finoman dolgozd el az alapozót!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top