2 hetente jár varratni a tetkófüggő férfi, már alig maradt a testén szabad felület

nlc | 2023. November 16.
Ha így folytatja, hamarosan kifogy a tetoválható felületekből a testén. Mégsem tud leállni.

A testfelülete 96 százalékát tetoválások borítják egy Remy nevű kanadai férfinak. A korábban séfként, jó ideje azonban tetoválóművészként dolgozó férfi általában kéthetente varrat magára újabb mintát. Eddig nagyjából 30 millió forintnak megfelelő összeget költött tetoválásokra és nagyjából 1300 órát töltött a tű alatt. 

„Az évek  alatt számtalan változáson megyünk keresztül, de jobb, ha ezt elfogadjuk, mintsem tiltakozunk ellene” – írta az egyik Instagram-posztjában a férfi, aki meglehetősen aktívan tesz azért, hogy folyamatosan változzon a teste az újabb és újabb tetoválások által.

A testtájai közül egyelőre még a fején van a legtöbb tetoválatlan terület, azonban úgy tűnik, már ez sem marad így sokáig. A legújabb tetkóit, két denevérfigurát ugyanis a szemhéjaira varratta.

A legtöbb tetoválása egyébként úgynevezett blackout tetoválás, vagyis olyan, amikor nagyobb felületeket, akár komplett testrészeket borítanak be tömör fekete színnel.

Saját bevallása szerint egyébként nem is elsősorban a végeredmény, vagyis a minták érdeklik, sokkal inkább a tetoválás elkészültének, illetve azt azt követő gyógyulásnak a folyamata. 

Bár már csak 4 százaléknyi szabad felület van, azonban a már meglévő tetoválásait is rendszeresen átalakíttatja.

„Ez számomra azt jelenti, hogy lehet, hogy a testem soha nem lesz készen, még akkor sem, ha ennek már senki más számára nem lesz értelme” – fogalmazott egy nyilatkozatában.

via

Exit mobile version