nlc.hu
Trend

Celine Dion Vogue címlapja

Melltartó nélkül pózol a Vogue címlapján Céline Dion

Hosszú idő után először vállalt interjút és fotózást a Stiff-Person-szindrómával küzdő világsztár.

A no pants trend jegyében összeállított szettben, bel keblét csupán a kezével takarva pózol a francia Vogue legújabb számának címlapján Céline Dion

Az énekesnő 2022 decemberében Instagram-oldalán jelentette be, hogy egy ritka neurológiai betegséggel, Stiff-Person-szindrómával diagnosztizálták és a betegség következtében néha nehézséget okoz neki menni, és a hangszálait sem tudja már úgy használni az éneklésre, mint korábban, ezért koncetturnéját is le kellett mondania. Ezt követően hosszú hónapokra teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Tavaly novemberben aztán három fia társaságában váratlanul megjelent egy hokimeccsen Las Vegasban. Idén februárban pedig a Grammy-gálán ő adta át az év albumáért járó díjat Taylor Swiftnek. 

Céline Dion

Céline Dion a francia Vogue címlapján

Hosszú idő után először most a Vogue-nak adott interjút, melyben úgy fogalmazott: „Nem győztem le a betegséget, még mindig bennem van, és mindig is bennem lesz. Remélem, hogy csoda történik, a kutatók megtalálják rá a gyógymódot, de egyelőre meg kell tanulnom együtt élni vele.”

A sztár arról is beszélt, hogy hetente öt napon vesz részt terápián, beleértve a fizikai és a vokális terápiát is. 

„Vagy edzek, mint egy sportoló, és szuper keményen dolgozom, vagy kikapcsolok, vége, otthon maradok, hallgatom a dalaimat, állok a tükör előtt és énekelek magamban” – mondta Dion, aki a lehető legjobbat akarja kihozni magából ebben a helyzetben is.

Amikor arról kérdezték, visszatér-e valaha a színpadra és a turnézáshoz, így válaszolt: „A dolgok jelenlegi állása szerint nem mondhatom azt, hogy: igen, négy hónap múlva. Nem tudom… A testem majd megmondja. Másrészről azonban nem csak várni akarok. Morálisan nehéz napról napra élni. Nehéz, nagyon keményen dolgozom, és holnap még nehezebb lesz. Holnap egy újabb nap. De van egy dolog, ami soha nem szűnik meg, ez pedig az akarat. A szenvedély. Az álom. Az elhatározás.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top