nlc.hu
Trend
350 forintos esküvői ruhát rendelt

350 forintos esküvői ruhát rendelt, úgy néz ki, mintha tízezrekbe került volna

A menyasszony minden kedvezményt és kupont bevetett, hogy megrendelje álmai ruháját. Az eredmény még őt is meglepte, ugyanis tökéletes lett.
Menyasszonyi ruha

Az esküvői ruhák kapcsán az embernek nem pont a pénztárcabarát, olcsó vagy megfizethető jelző ugrik be elsőnek. Még a kölcsönzött darabok ára is több tízezer forintra rúg, és jelentős részét képezi az esküvői költségeknek, pedig jó pár példa akad arra, hogy ennek nem kell így lennie.

Nem olyan rég mutattuk meg egy Francesca nevű brit nő ruháját, melyért mindössze 1 angol fontot, azaz átszámítva nagyjából 450 forintnak megfelelő összeget fizetett. Mindezt úgy, hogy egy adományboltban bukkant rá álmai ruhájára. Most azonban még egy ennél is jobb dealt sikerült leütnie az @Indigo Sands nevű TikTok-felhasználónak.

A ruháját, ami eredetileg 49,99 dollárba került, kuponok és kedvezmények segítségével 1 dollárra, azaz nagyjából 350 forintra redukálta. Ez valószínűleg az eddigi legjobb ár, amit újonnan vásárolt ruháért adtak, de a legjobb az egész történetben, hogy olyan, mintha új tulajdonosára öntötték volna.

Indigo Sands egy haul-videóban mutatta meg a szerzeményét, amit a kamerák előtt csomagolt ki, és vett fel. A méret pedig olyan mértékben passzol, mintha külön ráigazították volna. Egyetlen elvárása volt a ruhával kapcsolatban, hogy a már meglévő fülbevalóját kiegészítse – és ez is teljesült.

Még maga a tiktoker is meglepődött azon, hogy mennyire jól sült el a vásárlása, hiszen azért a Sheinről ruhát rendelni merész húzás. Pláne, ha a nagy napra készül az ember. De itt a remek példa, hogy néha a kevesebb több, anyagiak és stílus tekintetében is.

Fotó: Depositphotos

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top