„A nők időről időre táskát hordtak magukkal, néha bevarrva, néha felkötve, néha kézben fogva, de a táska nem zseb” – írta Charlotte P. Gilman, amerikai feminista szerző a New York Times-ban megjelent cikkében, 1905-ben. És bár azóta közel 120 év telt el, a zsebeket illetően alig javult a helyzet. Egy e témában készült kutatás szerint a női farmernadrágok elülső zsebei – már, amikor ezek nem eleve álzsebek – átlagosan még mindig 48 százalékkal rövidebbek és 6,5 százalékkal keskenyebbek, mint a férfi farmereken lévő zsebek.
Zsebtörténelem
A középkorban a férfiak és a nők még a derekukra rögzített kis szütyőkben hordták magukkal a legszükségesebb holmikat. Ezek eredetileg a ruhán kívül, majd később, a tolvajok elleni védekezés érdekében a felsőruházat alatt kaptak helyet.
A 17. században aztán jött az ötlet, hogy a tasakokat varrják közvetlenül a ruhákba, ezzel pedig megszületett a zseb. Ez az újítás azonban már csak a férfiak életét tette valóban kényelmesebbé, az ő zsebeik ugyanis könnyen hozzáférhetők voltak: közvetlenül a kabátjuk, mellényük és bricsesznadrágjuk bélésébe varrták azokat. A női zsebek viszont az alsószoknya és az alsónemű közé kerültek, ami azt jelentette, hogy a nők nyilvános helyen lényegében nem tudtak hozzáférni a zsebeikhez, mivel ahhoz gyakorlatilag le kellett volna vetkőzniük.
Az 1700-as évek vége felé aztán a szűkebb sziluett, az alakra simuló szabásvonalak jöttek divatba, a derékvonal pedig feljebb húzódott, ennek okán pedig a zsebek nem fértek el többé a női ruházat alatt. A tárolás így újra a ruhán kívülre került: kicsiny, dekoratív táskák, úgynevezett retikülök formájában, melyekben alig fért el egy zsebkendő és egy érme. Mindez pedig voltaképpen a nők korabeli megítélésének, elvárt önállótlanságának, szűkös mozgásterének gyakorlati megtestesülése volt.
A New York Times egyik korabeli cikke így fogalmaz: „Ahogy egyre civilizáltabbakká válunk, több zsebre van szükségünk. A zsebek feltalálása óta a zseb nélküli emberek soha nem voltak nagyszerűek, és a női nem nem vetekedhet velünk, amíg zsebtelen.”
A 19-20. század fordulóján, a nőmozgalmak felerősödésének idején aztán a nők követelni kezdték a funkcionális öltözködéshez való jogaikat is. Az 1891-ben alapított Rational Dress Society arra szólította fel a nőket, hogy egészségesen öltözködjenek, mellőzzék a fűzőt, viseljenek bő nadrágot, és általában véve olyan ruházatot, amely szabad mozgást tesz lehetővé.
Az 1910-ben az Amerikai Női Szabók Szövetsége alkotta meg a szüfrazsett öltönyt, melynek nem kevesebb, mint hat zsebe volt, ami abban az időben – amikor egyébként a férfi öltözékeken rendszerint úgy 15 zseb volt megtalálható – provokációval ért fel.
A világháborúk idején aztán a női öltözködés minden korábbinál praktikusabbá és funkcionálisabbá vált, megszokott lett a nadrágviselés és az egyre több és nagyobb zseb is a női ruházaton. Az 1950-es években azonban visszatértek a klasszikusan, sőt fokozottan nőies sziluettek, a zsebek pedig ismét visszaszorultak. Több mint sokatmondó, hogy Christian Dior, a korszak domináns divatirányzata, a New Look atyja a következőt vallotta:
A férfiaknak azért vannak zsebeik, hogy dolgokat tároljanak bennük, a nőknek pedig dekorációs célból.
A divatipar szexista hozzáállása pedig azóta is alig változott ebben a kérdésben.
Mindenről a táskaipar tehet?
Amikor a legendás Diana Vreeland 1963-ban az amerikai Vogue főszerkesztői székébe került, ki akarta fejezni a táskák iránt érzett ellenszenvét, és állítólag egy egész lapszámot akart szentelni a zsebek népszerűsítésének. A lap kiadója azonban ezt nem engedte, mégpedig a táskaipar üzleti jelentőségére hivatkozva. A mai napig is az egyik legelterjedtebb összeesküvés-elmélet, hogy a – 2024-ben közel 60 milliárd dolláros forgalmat bonyolító – globális táskaipar nyomására kezeli továbbra is mostohagyerekként a divatipar a női zsebeket.
A divattervezők gyakran azzal is érvelnek, hogy a zsebek tönkreteszik a ruha vonalvezetését. „Abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a nők előnyben részesítik a letisztult megjelenést a funkcionális és praktikus dolgok helyett” – mutatott rá Laurel Pantin stylist, aki a női ruhák zsebeinek történelmi hiányát „egyszerűen kegyetlennek” nevezte a Wall Street Journalnak adott nyilatkoztában.
„A zsebek a kollekciónk rejtett szuperképességévé váltak” – nyilatkozta Sali Christeson, az irodai ruházatra specializálódott Argent márka alapítója szintén az amerikai lapnak.
A zsebek kora
2024-ben tehát még mindig ott tartunk, hogy egy női ruhadarabon szuperképességnek számít a funkcionalitással bíró zseb. Manapság is hírértéke van, ha egy női sztár zsebes ruhában jelenik meg a vörös szőnyegen, ahogy azt nemrégiben például Hunter Schafer vagy Blake Lively tette. Ahogy annak is, ha egy divatház női kollekciójában számottevő szerepet kapnak a zsebek. Míg egyes tervezők és márkák – így többek között a Balmain vagy Valentino – továbbra is inkább elzárkóznak a zsebek érdemi használatától, addig mások, így például Carolina Herrera, Dries Van Noten, Stella McCartney, a Saint Laurent vagy a Miu Miu kifejezetten zsebbarátok.
„Könnyebb nem tervezni zsebeket, ha nem elvárás” – fogalmazott Hannah Carlson amerikai akadémikus, a Pockets: An Intimate History of How We Keep Things Close című könyv szerzője a Guardian riportjában. Szerinte pedig éppen most érkezett el a zsebek kora, amikor mindaz, amire a mindennapokban szükségünk van, egészen kicsi lett: az okostelefonunk betölti már többek között a pénztárca, a naptár vagy épp a jegyzetfüzet funkcióját, azon kívül alig viszünk magunkkal néhány tárgyat, ezek pedig táska helyett akár megfelelő méretű zsebekben is elférnének.