Legjobban olyankor érzem, hogy valóban, tényleg kezdek öregedni, amikor az utcán körülnézve meglátom, hogy az a menő, amit gyerekkorunkban a szüleinken és a legendássá vált NDK-s turistákon röhejesnek éreztünk. Beleszédülünk a bajszok, a lábszárközépig felhúzott frottír zoknik és a sok számmal nagyobb női zakók tengerébe, és tulajdonképpen ez így van jól: minden korszaknak megvannak azok a divatőrületei, amiken utólag, évekkel később jókat nevetünk, ha viszontlátjuk a fényképeken. Kár lenne ítéletet mondani új, esetleg régi-új divathullámokról vagy éppen véleményeznünk az utánunk jövő generációk aktuálisan felkapott stílusát, hiszen nem kérdés, hogy mindannyian tudnánk mesélni a most már baklövésnek látott öltözékeinkről. Meg is kérdeztem a szerkesztőség tagjait, a barátaimat és a netezőket arról, ők mit tartanak saját, nosztalgikus divabtűnüknek.
Csuklószorító és nyakkendő
Deszkás gatya, szigorú oldalsó lánccal, vékony pulcsi, rajta sima póló és nyakkendő. Avagy a helyi Avril Lavigne. Volt csuklószorítóm is, és természetesen necc kézizém. Neonpink színben. Ezt letagadom, a többit nem.
– vallotta be kolléganőnk, Anett, aki nincs egyedül, mert gyorsan kiderült, hogy a szerkesztőség több tagja is rendszeresítette egy időben a hosszú ujjúra felvett rövid ujjú póló műfaját.
Fotó: Getty Images
A feneketlen oldalzsebek
Nekem a márványfarmer volt nadrágok terén az egyik mostanra problémásnak érzett választásom, másoknak pedig a lógó ülepű. És vannak még persze a zsebek. Nem is hittem, hogy utóbbi milyen markáns emlék sokaknál.
„Háromnegyedes megoldósgatya. Rövidnadrág nem volt megengedve gimiben. Az sokkal kínosabb, hogy egyetem alatt képes voltam mindkét combzsebébe két-két doboz sört is rakni néha – válaszolta kérdésemre egy hozzászóló a neten. – Ugyanezt csináltuk mi is, amikor utolsó kocsma zárásig buliztunk. Ez kb. hajnali 2-3 volt, utána éjjel-nappaliban vettünk sört, mindkét rövidnadrágzsebbe és mindkét kézbe egy, aztán vártuk az első buszt. Aztán váltottam szimatszatyorra, abba elfért 6 dobozzal, meg a szíjaira általában még felkötöttem egy 2 literes fröccsöt” – segít értelmezni egy másik kommentelő a zsebek extra praktikusságát.
Minden, ami sokkal nagyobb
„Én a bátyám és apám (kétméteres emberekről beszélünk) hatalmas ingjeit hordtam, a bátyám épp múlt héten vágta a fejemhez, hogy sosem találta az ingeit a szekrényében, és megkeserítettem az életét, miattam kellett toprongyosan járnia gimiben – vallotta be Gabi a szerkesztőségből. – Aztán átmentem punkba, ami nem volt divatbaki, mert iszonyú menő csaj voltam a piros cipőfűzős acélbetétes bakancsban, kétcentis piros hajjal.” És a lázadás a jelek szerint tényleg egyetemleges, ha a fiatalkorunkra gondolunk.
„A tinikoromat pulcsira húzott pólókban, XXL méretű férfi ingekben töltöttem 24 soros acélbetétes bakancsban, lánccal az oldalamon – szőkén, de nyilván szomorú tekintettel”
– emlékezett vissza Kinga a munkatársi chatben, amelyre egyenesen megható választ adott Marci.
„Ha akkor találkozunk, mondjuk az Almássy tériben Kispin vagy Heavenen, tuti, hogy észrevettelek volna a sarokból, és eszembe jutott volna, hogy odamenjek, de inkább berúgtam volna a vbk-tól és szomorúan hazamentem volna, na mindegy, felesleges ilyeneken merengeni mostmár!” – mélázott el, és persze kiderül, hogy saját öltözködéséről is van mit mesélnie.
„Team szandál-zokni till I die!!! Két számmal kisebb pólók hosszú ujjúval, mintha egy rövid ujjút húztam volna egy hosszú ujjúra, körszakáll, befőttesgumival összekötött haj, ami éppen akkora volt, hogy össze lehetett fogni, ez volt asszem a mélypont. Ez mind az ezredforduló körül, azóta már nagyon menő vagyok, jó, a pólóméretet ma sem mindig találom el” – ismerte be.
Fotó: Getty Images
Körkefe és krepp
A körkefét én soha nem tudtam ügyesen használni, pedig kiskamasz koromban irigykedve néztem mindenkit, aki az aktuális trend szerint viselte a haját. Például Kati.
Minden kamaszkori fotómon betonkeménységű a frufrum. Két változattal variáltam. Az egyik a függőlegesen gömbölyűre szárított és lakkozott változat volt, a másik pedig a taréjszerűen oldalra hajlított, ami úgy állt, mint a cövek, még a legnagyobb szél sem ingatta meg!
– idézte fel a kilencvenes évek emblematikus frizuráit. Petra viszont teljes hajhosszal operált. „Máig nem értem, hogyan tudott ekkora divattá válni a kreppelt haj. Rőt, fakó és szénakazal kinézetű lett mindig az enyém, de azért rendületlenül futottam neki újra és újra ennek a hullámnak és egyenességnek sem nevezhető izének” – mesélte.
A mélységek mélyén pedig…
Szóba jött még számtalan legendás darab: a háremnadrág, a válltömés, a túlcsorduló barnítókrém, a farmerszoknya cicanadrággal, a lábszármelegítő, az övtáska, na és persze a sötétbarna szájkontúr világos rúzzsal kombinálva.
De mindez semmi ahhoz képest, mennyien emlegették egy emberként a láthatatlannak álcázott szilikonpántot a melltartókon. „Mégis hogy a fenébe gondoltuk, hogy ez rendben van? Főleg amikor még a méret sem stimmelt és bevágott a húsba” – szörnyedt el Edina.
„Nem elég, hogy ronda volt, de még vágta is a vállam, mint a veszedelem – tetézte Timi. – Az megvan, amikor már régen be volt sárgulva, de még mindig feszítettünk benne?” – kérdezte az egyik netes hozzászóló, egy másik lány pedig megadta a végső kegyelemdöfést: „És volt belőle mintás is! Kisvirágos meg strasszköves.”
