nlc.hu
Trend
Tönkretette lánya esküvői ruháját a dühöngő anya

Tönkretette lánya esküvői ruháját a dühöngő anya

Kegyetlen döntést hozott az anyuka...

Közösségi oldalán osztotta meg történetét egy fiatal nő, aki tanácsot kért az olvasóktól meglehetősen drámai helyzetében. Anyja ugyanis nem csupán tönkretette esküvői ruháját, de egyúttal megakadályozott egy számára nagyon is fontos lépést. Méghozzá azt, hogy szeretett nagymamája esküvői ruháját viselhesse a nagy napon.

Mint meséli a nő, anyja és nagyanyja között feszültésekkel terhelt volt a kapcsolat, gyakoriak voltak köztük a nézeteltérések, elsősorban eltérő életfelfogásuk miatt. Míg a nagymama konzervatív háziasszony volt, addig az anyuka a karrierre koncentrált, ezt az ellentétet pedig soha nem tudták sem magukban, sem pedig egymásban feloldani. A fiatal nő nem vett részt ezekbe a vitákban, nagymamája pedig nagyon közel állt hozzá, így nem volt számára kérdés eljegyzése után, hogy amikor nagypapája felajánlotta a nagyi menyasszonyi ruháját, elfogadja és boldogan viselje majd.

Csakhogy az anyuka teljesen kiborult. Először csak kérte, majd egyenesen megtiltotta a ruha viselését lányának mondván, hogy túlzottan emlékeztetné őt a nagymamára, ez pedig rossz emlékeket ébresztene benne. Beleegyezés helyett inkább egyéb ruhaötletekkel halmozta el lányát, sőt még azt is felajánlotta, hogy fizeti az új ruha árát. A menyasszony azonban ezt nem fogadta el.

Fotó: GettyImages

Fotó: GettyImages

A ruha a nagypapa házában várta, mi lesz a sorsa. Az anyuka ide toppant be végül egyik nap mondván, hogy lánya kérésére kell rajta valamit ellenőriznie. A nagypapa később fedezte csak fel, hogy csúnya folt éktelenkedik a ruhán az anya távozása után: tintával tette tönkre a ruhát a nő, a menyasszony szerint egyértelműen szándékosan. Most pedig a hozzászólóktól kért segítséget abban, mitévő legyen ebben a helyzetben.

Hatalmas indulatokat váltott ki története. Rengetegen fejezték ki felháborodásukat, és a legtöbben azt javasolják, szakítsa meg a lány a kapcsolatot anyjával, de az esküvőre legalábbis semmiképpen ne hívja meg ezek után. Arra pedig külön tanácsok érkeztek, hogyan távolítsa el a ruhából a foltot. Állítólag tejben áztatással lehet a legnagyobb az esélye…

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top