nlc.hu
Trend
Optikai illúzió, amit ez a nő a sminkjével művel

Optikai illúzió, amit ez a nő a sminkjével művel

Döbbenetes változást képes okozni néhány eltérő mozdulat.

A smink ereje nem csupán abban rejlik, hogy eltakar, hanem legalább ennyire abban is, hogy hangsúlyoz, formáz és alakít. Egy jól megválasztott árnyalat, pár ügyes ecsetvonás akár egészen átalakíthatja megjelenésünket és arcunkat. És vannak, akik képesek arra, hogy szinte művészi szintre emelve játszanak a kontúrokkal, applikátorokkal és tónusokkal. Erre mutatott elképesztő példát most egy fiatal nő, aki két szemét teljesen eltérő módon festette ki. Az eredmény pedig egészen varázslatos: hatalmas a különbség arca két oldala között!

Az arcformázás ugyanakkor egyszerűbb, mint gondolnánk: egy kis kontúrral az orr keskenyebb, az arccsont magasabb, az állkapocs határozottabb lehet. A világosabb tónusok a szem alatti területet emelik ki, friss tekintetet kölcsönözve, míg a sötétebbek az állvonalat erősítik. Rengeteget számít, hogyan bánunk az árnyalatokkal, ahogyan persze az is, mennyire vagyunk kísérletező kedvűek. Ha kedvet kaptál egy kis gyakorláshoz, akkor pedig itt egy remek videó, mely jól követhetően mutat be néhány izgalmas lépést.

Ez is érdekelhet Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top