Ahogy azt már egy korábbi cikkünkben is megállapítottuk, Kleopátra egyszerre tündöklő, tragikus és némileg baljóslatú alakja, illetve a körötte burjánzó mítoszok máig rendkívüli módon foglalkoztatják a közvéleményt. Ami nem csoda, elvégre ő volt az ókori Egyiptom utolsó valódi uralkodója, vagy ha úgy tetszik, fáraója; egy szép, fiatal és titokzatos nő egy haldokló birodalom élén, aki már életében, a Kr. e. I. században is valóságos világsztárnak számított, kultusza pedig azóta is töretlen.
Hivatalos titulusa egyébként VII. Kleopátra Philopatór lenne, de mivel az előtte uralkodó hat Kleopátra a kutyát nem érdekli, a sorszámot legfeljebb komoly, tudományos értekezésekben szokták kitenni: ő egyszerűen csak Kleopátra, és kész. Shakespeare és Shaw drámát, Händel és Barber meg operát írtak róla, ő lett a 19. században felfutó, a sosemvolt, varázslatos kelet világát fetisizáló orientalista képzőművészeti divat első számú posztersztárja, valamint hullámzó színvonalú ponyvaregények hőse, a századfordulón pedig a filmipar is felfedezte magának, és innentől kezdve számolatlanul készültek az egzotikus egyiptomi királynő életét bemutató, jobb-rosszabb (inkább rosszabb) alkotások, mint például a Hollywood egyik leggrandiózusabb bukásaként számon tartott 1963-as Kleopátra, Elizabeth Taylorral a címszerepben.
Elizabeth Taylor Kleopátra szerepében (fotó: Silver Screen Collection/Getty Images)
Kleopátrának nem csak a szerelmi élete, politikai manőverei vagy éppen a bőrszíne tart számot szélesebb körű érdeklődésre, hanem az is, hogy
milyen lehetett az illata.
És némileg meglepő módon még erről is viszonylag pontos információkkal rendelkezünk.
Kleopátra idejében Egyiptomban már régóta komoly hagyománya volt a füstölők és parfümök előállításának, amelyekre az egész ókori világban nagy volt a kereslet. A legkorábbi ismert recept, a Görögországban kyphi (vagy kapet) néven ismert illatanyag receptje a legelső piramisok építésének idejéből származik. Míg a modern parfümök alkoholon alapulnak, a kyphi állati zsír és növényi olaj felhasználásával készült. Ezeket gyantával, gyökerekkel és bogyókkal együtt égették el, az így keletkezett füstöt pedig az egyiptomiak otthonaik és ruháik illatosítására használtak.
Az egyedülálló illat, amelyet Kleopátra a feltételezések szerint viselt, Mendesből származik: egy virágzó településről a Nílus-deltában, amely jelentős szerepet játszott az Indiából, Afrikából és Arábiából érkező fűszerekkel való kereskedelemben. A mendesi parfümről még Idősebb Plinius, a nagy római enciklopédista és Dioszkoridész görög orvos is elismerően írt – a régészek szerint ez lehetett a legendás Chanel No. 5 antik világbeli megfelelője. Bár az eredeti receptje sajnos elveszett, különböző korabeli szövegek alapján lehet csak úgy-ahogy rekonstruálni.
Kleopátra korabeli ábrázolása (fotó: Wikimedia Commons)
A görög-római leírások négy különböző összetevőt sorolnak fel: a gyantán és a mirhán kívül a parfüm tartalmazott kassziát, egy kevésbé erős fahéjnövényt, valamint balanos-olajat, amelyet egy Észak-Afrikában és a Közel-Keleten őshonos fa, a Balanites aegyptiaca (egyiptomi balzsam) magjából lehet kinyerni.
Sajnos azonban ezen kívül kevés egyértelmű információ áll a rendelkezésünkre. Egyes források tiszta fahéj hozzáadását ajánlják a keverékhez, míg mások egyáltalán nem említik a fahéjat. A bizánci orvos, Aeginai Pál az egyik legrészletesebb listát adja az összetevőkről, amely tartalmazza a terpentinpisztáciát is – csakhogy míg míg Pál kb. fél kiló pisztáciát ír elő, más szerzők szerint szerint a recept összesen tízszer annyit igényel. Nagyjából ez a helyzet balanos-olajjal is.
A források nem csak az összetevők tekintetében, hanem az elkészítésük módjában sem értenek egyet. Theophrasztosz görög filozófus, Arisztotelész tanítványa szerint a parfüm olaját tíz napon és éjszakán át kell főzni, mielőtt a többi összetevőt hozzáadják. Pál szerint viszont a parfümöt nem forralni kell, hanem legalább 60 napig alacsony hőfokon tartani. Azt is mondja, hogy a gyantát kell utoljára hozzáadni, és miután ez megtörtént, a keveréket még egy hétig keverni kell, mielőtt tárolni kezdik.
Kleopátra és Caesar Jean-Léon Gérôme festményén (forrás: Wikimedia Commons)
2018-ban Dora Goldsmith egyiptológus és Sean Coughlin tudománytörténész reprodukálta a mendesi parfüm egy lehetséges változatát, különböző összetevők kombinációit tesztelve, amelyek közül a legkellemesebbet elegáns és fényűző illatként jellemezték. Caro Verbeek illattörténész leírása szerint „átható, vöröses, erős, meleg, gazdag, édes és enyhén keserű” lett a végeredmény, és a fűszeres és finoman pézsmás illat nemcsak Plinius és Pál írásait idézte, de tovább is tartott, mint sok modern parfüm.
Persze Kleopátra számára a parfüm csak egy kis része volt egy sokkal átfogóbb szépségápolási rutinnak. Az egyiptomi királynő, akinek számos tartós kozmetikai praktika népszerűsítését tulajdonítják, állítólag zúzott bíbortetűből készült rúzst viselt, valamint tejben – pontosabban erjesztett szamártejben – is fürdött, hogy megfiatalítsa a bőrét, és méz, kréta és almaecet keverékével moshatta az arcát.
