TV-sztárok

Csuti: „Ebben az országban két dologhoz nagyon ért mindenki…”

Kulcsár Edinát és Csutit sokszor megszólják, hogy egyesek szerint nem úgy bánnak a gyerekükkel, ahogy kellene. Erről a műsorvezetőnek határozott véleménye van, és el is mondta nekünk.

Két hónapja született meg Kulcsár Edina és Szabó András első gyermeke. A szülők egy ideig nem mutattak róla képet, azonban nemrég megtört a jég, és végre láthattuk Medoxot. Azóta persze elindul a kommentcunami is – a közösségi oldalakon rengeteg pozitív üzenetet kap Edina és Csuti, azonban akadnak olyanok is, akik keményen kritizálják őket.

Erről pedig utóbbinak határozott véleménye van:

„A gyerek születése után, amikor elkezdtük vinni, képeket posztolni róla, rájöttem arra, hogy ebben az országban két dologhoz k*rvára ért mindenki: az egyik a gyereknevelés, a másik meg a futball. Ennek ellenére elképesztő mennyiségű a válás, és kritikusan gyenge a magyar foci…” – mondta a NLCafe.hu-nak Szabó András „Csuti”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top