Norbi múlt héten, Dia pedig a napokban érkezett meg a Love Island villába, ahol az utóbbi időben teljesen megváltoztak az erőviszonyok. A párok átalakulóban vannak, a szerelmek elmúlnak, és egyre több a vita is, ami részben a bezártságnak is következménye. Az Exek az édenben című műsorból megismert Dia ezúttal az RTL Klubon hódít, a lányok pedig már most iszonyúan féltékenyek rá.
Teljesen más karakter, mint a többi csaj a villában: határozott, és tisztában van azzal, hogy nagyon csinos is, amiért a férfiak egyenesek rajonganak érte. Tegnap Erikkel ment randizni, végül Norbi karjaiban kötött ki, aki ezt egyáltalán nem bánta.
Dia nagyon jól bánik a fiúkkal és a szavakkal is, többször zavarba hozta már Norbit, akit szintén egy határozott és erős egyéniségnek ismerhettünk meg. A masszázs jól sikerült, a srác még egy puszit is kapott érte, miközben a riportszobában ömlengett a lányról.