Bármennyire is rutinosnak számítanak a Sztárban sztár leszek! zsűritagjai, ezúttal érezhető volt, hogy ők is izgulnak, amikor a versenyzőik színpadra lépnek. Horváth Tomi már a válogatón elismerte, hogy ez neki egyfajta megfelelési kényszerből is fakad, és elsősorban a saját egóját kell leküzdenie. Adásról adásra látszott, hogy ez jól megy neki, egyre lazább volt és az elődöntőben már a szokásosnál is jobban szórta a poénokat. Saját csapattagja, Misurák Tünde előadása után pedig olyat mondott, amire senki sem számított.

Horváth Tamás büszke arra, hogy együtt dolgozhatott Misurák Tündével (Fotó: Facebook)
„Nagyon büszke vagyok rád. Megmondom őszintén, egész produkció alatt azon gondolkoztam, hogy ilyen kreppelőgépet veszek, és otthon előveszem, és Andi haját elkezdem kreppelni. Én annyira beindulok ezektől a nyolcvanas évektől, annyira dögös vagy. Komolyan mondom, az asszony meneküljön tőlem, esküszöm, ha hazamegyek…”
Tóth Vera vizuális alkat, és ő már gyakorlatilag látta is maga előtt, ahogy Horváth Tomi kreppelővel rohangál otthon, és kergeti a feleségét. Az énekes csak jót nevetett ezen is, és hozzátette:
„A kreppelővel, meztelenül…”
Na de most megmutatjuk, melyik produkciótól gerjedt be Horváth Tamás: