Elmaradnak a színházi előadások, a kormány tegnapi bejelentése óta egyre-másra jelennek meg az erről szóló közlemények.
Alig egy nap alatt pedig a közösségi oldalon egy mozgalom kezdődött, a #nevaltsdvisszaajegyedet, és ezzel kapcsolatban néhányan már megírták, miért is fontos ez. Többek között Ábel Anita, akire kisebb népharag zúdult ezért. Az nlc megkérdezett néhány színészt, hogyan élik meg ezt a helyzetet.
A koronavírus miatt a színészek megélhetése veszélybe került
Xantus Barbara egyedül neveli két gyerekét és nagyon aggódik.
„Rengeteg előadásunk marad el, nem is tudjuk előre mennyi. Most volt éppen a Turay Ida színházban a Csodálatos Radazána bemutatója, négy előadást élt meg, a mai már elmarad. Rengeteg munkánk van benne, és nem tudjuk mikor játszhatjuk újra. A legrosszabb az egészben, hogy ez egy betegség. A legfontosabb, hogy ezen a betegséghullámon legyünk túl a lehető legkevesebb áldozattal. El kell hinni, hogy van kiút. Látni akarom a gyerekeinket felnőni, ez a legfontosabb. A színészeknek egyébként nem nagyon vannak tartalékai, inkább ez a helyzet elkeserítő.”
Igyekszik kihasználni a kényszerpihenőt, önkéntes karanténba vonult Németh Kristóf
Németh Kristóf a Fórum Színház igazgatójaként azt kéri, senki ne pánikoljon.
„Mint minden színház, mi is szüneteltetjük az előadásokat. A kollégáim, akik dolgoznak, távmunkába vonultak. Próbáljuk pozitívan felfogni a helyzetet. Bízom benne, hogy ez a vészhelyzet nemsokára elmúlik. Én személy szerint a családommal elutaztam kicsit kikapcsolódni vidékre, és most ezt a kis kényszerpihenőt a feleségemmel és a két fiammal töltöm. Ez nekünk most az önkéntes karanténunk. Amire mostanában kevés idő jutott, azt most bepótoljuk. Együtt töltjük az időt, beszélgetünk, filmeket nézünk. Azt gondolom, nem kell pánikolni, és a tizenkét éves fiamnak is ezt tanítom. Lóci azt mondta, szerinte ez egy olyan történelmi helyzet, amiről később tanítani fognak a történelemkönyvekben. Lehet, hogy igaza lesz.”
Legrosszabb a koronavírus miatt kialakult helyzetben a bizonytalanság
Détár Enikőt is váratlanul érte kialakult helyzet.
„Tegnap épp Szulák Andrea show-jában forgattunk, amikor megtudtuk a hírt. Akkor elnyomtam magamban ezt az érzést, nem foglalkoztam vele. De amikor hazaértem este, elkezdtem gondolkodni. Nagyon megijedtem. Vannak tartalékaim, mert alapvetően spórolós vagyok, de az nem sok időre elég. Az a legrosszabb, hogy nem tudjuk, ez meddig tart majd. Péter még szerencsére tud tanítani, de ez is bizonytalan. A Dívák fellépéseit is lemondták, szóval kritikus a helyzet. A kolléganőimmal azzal viccelődtünk, hogy elmegyünk majd családi partikra énekelni, verset mondani, hogy legyen pénzünk élelemre. Viccet félretéve, tényleg aggasztó a helyzet. Annak örülök, hogy a fiam a napokban akart elmenni Londonba a barátnőjéhez, és hallgatott rám, nem ment sehová. Optimista vagyok, most is próbálok az lenni és bízom benne, hogy ez nem sokáig tart.”
Minden színház a megoldáson dolgozik a koronavírus okozta rendkívüli helyzetben
Kiss Ernő Zsoltot, a Madách Színház művészét is hideg zuhanyként érte a tegnapi bejelentés, hiszen felesége is színésznő.
„Megmondom őszintén, én tegnap teljesen bepánikoltam, amikor megtudtam a hírt. Márciusban sok előadásunk lett volna. A színésztársadalom 90 százaléka szabadúszó színész, így aszerint kapunk fizetést, hogy mennyi előadást játszottunk. Családfőként hideg zuhanyként ért a bejelentés, hiszen el kell tartani a családomat, van egy hétéves gyermekem, akinek enni kell adni. Átfutott a fejemen, miből fogunk vásárolni, hogyan fizetjük majd a számlánkat. Nekünk is van hitelünk, mint sokan sokaknak. Szóval elég kétségbeejtő a helyzetünk. Aztán mára kicsit lehiggadtam, és úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy megpróbálunk nyugodtak maradni és a gyermekünkre koncentrálni és annak örülünk, hogy egészségesek vagyunk. Arra buzdítanám az embereket, hogy ne kérjék még vissza a pénzt a jegyirodáknál az elmaradt előadások után, mert azzal ellehetetlenítik a színházakat. Előadást lehet pótolni is, és biztos vagyok benne, hogy minden színház a megoldáson dolgozik, csak idő kérdése. Reméljük, nem tart sokáig ez a helyzet. Azt fontos hozzátennem, hogy mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy állandó szereplői vagyunk a Jóban Rosszban napi sorozatnak, így amíg ott zavartalanul zajlik a munka, addig van bevételünk, de sajnos ez sok kollégánkról nem mondható el.”