nlc.hu
TV-sztárok
Molnár Gusztáv szakítás

„Küzdöttünk lelkileg” – szakításáról vallott a Drága örökösök Szlávenje, Molnár Gusztáv

Molnár Gusztáv tavaly még az esküvőt tervezte gyermeke édesanyjával, végül azonban szakítottak.

Kilenc együtt töltött év után békésen vált külön a Drága örökösök Szlávenje, Molnár Gusztáv és egykori párja, Ildikó. A színész a történtekről a Story magazinnak mesélt először:

„Elment egymás mellett az életünk, megváltoztunk, mások lettek a céljaink is. Eközben sokkal erősebbé vált közöttünk a barátság érzése, mint a szerelem” – mondta Molnár Gusztáv, aki sokat változott az évek során, például az alkoholról is sikerült teljesen lemondania.

„Küzdöttünk lelkileg, és eszembe jutottak a saját szüleim is. Huszonöt éves voltam, amikor elváltak, és amikor elmondták, mit terveznek, én csak azt kérdeztem, miért nem tették ezt meg akkor, amikor csak öt voltam” – magyarázza a színész, aki szerint nem kell benne maradni egy rosszul működő párkapcsolatban, csak azért, mert van egy közös gyerek. Gusztávnak és Ildikónak egy hétéves fia van, aki a szétköltözés után az anyjával maradt.

Molnár Gusztáv magánélete bővebben a Story magazinban:

„Küzdöttünk lelkileg” - szakításáról vallott a Drága örökösök Szlávenje, Molnár GusztávOlvass még a Drága örökösök további szereplőiről az nlc-n!

(Címlapfotó: Molnár Gusztáv Hivatalos Instagram-oldala)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top