nlc.hu
TV-sztárok

Így készül a Szex és New York folytatása

Minden, amit már tudni lehet a Szex és New York folytatásáról

Visszatérő és új karakterek, koronavírus, ősz tincsek, fast fashion ruhák és egy új háziállat. Ilyen lesz a Szex és New York készülő folytatása.

Január óta tudjuk, hogy az évtizedes kihagyás után folytatást kap a Szex és New York. Az HBO Max egy tízrészes szériát rendelt be, melynek a címe And Just Like That… lesz. A forgatások már nagyban zajlanak, összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni eddig a készülő produkcióról.

Az új évadban a korábbi négy helyett három főszereplő tér csak vissza: Carrie (Sarah Jessica Parker), Charlotte (Kristin Davis) és Miranda (Cynthia Nixon), Samantha megformálója, Kim Cattrall ugyanis már nem vállalta a szerepet. „Ahogyan a való életben is, emberek jönnek az életedbe, és vannak, akik távoznak. A barátságok elhalványulnak, és új barátságok kezdődnek” – mondta erről Casey Bloys, az HBO programigazgatója. Nem kell viszont nélkülöznünk a folytatásból majd Mr. Biget, vagyis Chris Noth-ot, illetve a hírek szerint a sorozat jófiúja, Aidan Shaw, vagyis John Corbett is szerepet kap a történetben. Rajtuk kívül egészen biztosan visszatér még a Miranda férjét, Steve Bradyt alakító David Eigenberg, illetve a Harry Goldenblattot játszó Evan Handler, valamint Mario Cantone mint Anthony Marentino, és Willie Garson Stanford Blatch szerepében. 

Sarah Jessica Parker, Kristin Davis és Cynthia Nixon

Sarah Jessica Parker, Kristin Davis és Cynthia Nixon az új évad forgatásán (Fotó: Profimedia)

A történetből nem maradnak ki a főszereplők tinédzser gyermekei sem. Miranda és Steve fiát Niall Cunningham alakítja majd, aki a Családom, darabokban című szitkommal szerzett magának hírnevet. Charlotte és Harry a széria 2004-es záró évadában fogadtak örökbe egy Lily nevű kislányt Kínából, a 2008-as mozifilmből pedig kiderült, hogy egy saját lányuk is született, Rose. Lilyt a 25 éves Cathy Ang, míg Rose-t a 13 éves Alexa Swinton alakítja a folytatásban.

Szex és New York

Jelenet a forgatásról (Fotó: James Devaney/GC Images)

A sorozat új karakterei között egy nem bináris színész is felbukkan, a 45 éves Sara Ramirez személyében, akit a Grace klinikában ismerhettek meg a magyar nézők. „Sara egy egyedülálló tehetség, aki egyszerre van otthon a drámában és a komédiában is, és nagyon izgatottak vagyunk, hogy egy izgalmas, új karaktert teremthetünk neki a sorozatban” – nyilatkozta róla sorozat showrunnere, Michael Patrick King.

A Vanity Fairnek adott interjújában Sarah Jessica Parker elárulta: a koronavírus-járványt is beleírták a forgatókönyvbe. „Nyilvánvalóan része lesz a történetnek, hiszen ebben él a város. És hogy milyen módon változtatta meg a kapcsolatokat, amikor a barátok eltűntek? Nagyon hiszek abban, hogy a forgatókönyvírók mindezt kivesézik.”

Sarah Jessica Parker és Cynthia Nixon

Egy készülő jelenet (Fotó: Profimedia)

A forgatókönyvvel kapcsolatban kiszivárgott még, hogy Carrie podcast műsorvezetőként dolgozik majd a történet szerint és állítólag elválik Mr. Bigtől. Ez utóbbi információt látszik alátámasztani az is, hogy a forgatáson látták Bridget Moynahant is, aki Mr. Big egyik exét, Natashát alakította.

A sorozat korábbi stylistja, Patricia Field, akinek nagyban köszönhető volt, hogy a produkció meghatározó divattrendeket indított el, az And Just Like That… készítésében nem vesz részt, jelenleg ugyanis az Emily Párizsban második évadának stábját erősíti, illetve a Lower East Side-on található galériájának üzemeltetésével van elfoglalva.

Carrie Bradshaw fast fashion ruhában

Carrie Bradshaw fast fashion ruhában (Fotó: Profimedia)

Az első nyilvánosságra került képkockák ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy a divat természetesen továbbra is jelentős hangsúlyt kap a produkcióban, méghozzá minden tekintetben alkalmazkodva az aktuális trendekhez. A három főszereplő közül ketten, Carrie és Miranda is ősz tincseket viselnek a forgatáson. A sorozat egyik védjegyének számító luxusholmik mellett pedig ezúttal fast fashion darabok is helyet kapnak: az egyik legfrissebb fotón például Carrie Bradshaw egy olcsó Forever 21 maxiruhában látható.

Charlotte és az új kutya

Charlotte és az új kutya (Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin/GC Images)

Szintén az egyik forgatási fotóról tudjuk, hogy Charlotte korábbi Cavalier King Charles spánielje, Elizabeth Taylor helyett egy angol buldogot sétáltat. Ennek feltételezhetően az az oka, hogy a korábbi házi kedvencét alakító kutyus időközben elpusztult.

Olvass még a Szex és New Yorkról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top