nlc.hu
TV-sztárok
MC Hawer legénylakása

MC Hawer megmutatta a legénylakását, ahova a szakítás után költözött

Egy hónappal ezelőtt ért véget a kapcsolata.

MC Hawer már majdnem feleségül vette a volt párját, ám valamiért mégis a szakítás mellett döntöttek. Az okokat nem részletezte a mulatós sztár, de azt elmondta, nagyon csalódott, hogy tönkrement a kapcsolata. Mivel ő költözött oda az exéhez, ezért az elmúlt hetekben albérletet keresett és végül talált: megmutatta, hol él most.

MC Hawer

MC Hawer új konyhája (Fotó: Instagram)

Akadnak még zökkenők a békesség és a szerelem mellett, ezt is be kell vallani. Van bennünk csökönyösség és egyfajta megszokottság az eddigi életünk iránt, amit kezelni kell. Ez még a csiszolódás időszaka. (…) Nem is baj, hogy végül így alakult. Pontosan tudom, hogy vele szeretném leélni a hátralévő életem, akkor is, ha vannak veszekedések. Mert van édes kibékülés is

– mondta korábban az elhalasztott esküvővel kapcsolatban MC Hawer, aki azzal magyarázza, hogy nem részletezi az okokat, hogy a volt párja civil és megígérte neki, hogy nem tálal ki a szakításról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top