Hogyan ünnepled a születésnapodat?
A gyerekeim azt mondták, hogy főzzünk együtt egy nagyot. A lányomnál leszünk, és egy kellemes vacsorával ünneplünk majd, ezt követően a gyerekkori barátnőmmel elutazunk Koppenhágába. Egyikünk sem járt még Dániában, pedig mindketten bejártuk már a világot. Mivel már ősz van, olyan helyet kerestünk, ami ebben az időszakban is izgalmas. Ennél szebb 55. születésnapot nem is tudok elképzelni.
Békében van magával és a múltjával az 55 Xantus Barbara (Fotó: Leéb Ádám)
Mit jelent számodra ez a szám?
Azt jelenti, hogy felnőttek a gyerekeim, csodás emberek, akik most már a saját életüket élik – számítanak rám, de már nem úgy, mint amikor kicsik voltak. Ha van olyan, hogy B oldal, akkor az nekem most indul el. Most visszatérhetek a hobbijaimhoz, az íráshoz, a kézműveskedéshez, a szakmai mélyüléshez.
Írás?
Fiatalon novellákat írtam, majd az egyetemen írtam pár jelenetet is. A dramaturg barátaim már akkor bátorítottak, hogy ezzel foglalkozhatnék komolyabban. Sok örömöm volt az életben, rengeteg élmény, sok mindent megéltem. Ha ezeket kiírom, akkor még bármi születhet belőle, egyelőre a formátum mindegy is számomra.
Hogy vannak a gyerekeid?
Panna nemsokára 25 éves lesz, jelenleg tanul és mellette dolgozik is. Bazsi most érettségizett, egy évet pihen, aztán kitalálja, merre megy tovább. Nagyon jó a kapcsolatom velük. Már nem élnek velem, de napi szinten találkozunk egy kávéra, egy beszélgetésre. Amikor kell, akkor ott vagyunk egymásnak.
Életed mely szakaszára emlékszel vissza a legjobb szívvel?
A gyermekkoromra. A nagypapámmal töltött nyarak visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek. De a néptáncos éveim is meghatározóak voltak számomra, ekkor a családommal Pilisvörösváron laktunk egy nagyon szép házban. Az is szép időszak volt, amikor még kicsik voltak a gyerekek, megadatott számukra és számomra a klasszikus családi béke. Ezeken kívül minden egyes utazásom is jó emlék. Sok szép emlékem van, de még előttem az élet és rengeteg élmény.
Fotó: Leéb Ádám
Hova utazol a legszívesebben?
Nagyon szeretem Barcelonát, de tetszett Svédország is. Izgalmas hely Kína és Thaiföld is – utóbbi kettőt jó volt megtapasztalni, de nem mennék vissza.
Van olyan dolog a múltadban, amin változtatnál?
A volt férjem, Szurdi Miklós egy okos ember, ő mondja mindig, hogy ezen felesleges gondolkozni, hiszen visszamenőleg már nem lehet változtatni. A magánéletemet sem adnám semmiért: a férjemmel együtt kellett lennem, a gyerekeimnek meg kellett születnie.
Mindennek így kellett lennie, az összes kudarcommal, fájdalmammal, összes sebemmel, traumámmal. Nem tudom, milyen ember lennék ezen sebek nélkül. Szeretem magam, és szerintem ezért tudok szeretni mást is. Békében vagyok a múltammal és magammal is.
Mit szeretsz legjobban a színészkedésben?
Azt imádom benne, hogy igazi csapatmunka: egymásra vagytok utalva, egymásból kell építkezni és elengedhetetlen a bizalom. Az én szakmámban ez a csodálatos.
Volt kedvenc szereped?
Nagyon szerettem Krisztát a Família Kft.-ben, és rengeteget is köszönhetek neki. Televíziós sorozataim közül még imádtam játszani Editet a Rendőrsztoriban. A színpadon élveztem Maureen szerepét a Piszkavasban, Amneris lenni az Elton John-féle Aida című darabban, imádtam Velma Kellyt a Chicagóban. Igazából sok kedvencem volt, szerettem minden karaktert, akinek a bőrébe bújtam.
Barbara és kutyusa Tangó (Fotó: Leéb Ádám)
Hogyan jött a produceri munka?
A kényszerűség szülte, akkoriban még másból állt a produceri munka, mint ma. Mivel nagy mosolyom van, kedves ember vagyok, és vannak aranyos barátaim, akik segítettek, sikerült megszerveznem az első ilyen munkámat, a Showdownt. Szurdi Miklós rendezte, a két csodálatos gyerekszínész – Szurdi Panna és Rosabell Laurenti Sellers – pedig kiválót alkotott, nagyszerű volt részt venni ebben a produkcióban. Anyukám segített a cateringben, Miki nagyfia, Szurdi Tamás volt a gyártásvezető. Tényleg egy családi vállalkozás volt, de klasszul összeállt, és eljutottunk vele a Cannes-i Filmfesztiválra. Ez egy társasjáték volt számunkra.
Tehát ezekre nem is munkaként tekintesz?
Egyáltalán nem, a produceri munkámmal konkrétan semmit nem kerestem. Nagyon kevés pénzért játszottam a színházakban, de csodálatos szerepeket. Ebben a szakmában sok a befektetett munka, de nem ebből lesz valaki gazdag. Több lábon kell állni.
A pandémia a te életedet is a feje tetejére állította?
Abszolút. Először elmentem maszkot árulni, majd tanítani, ami azért sokkal közelebb áll a szakmámhoz. Ráadásul a bölcsészkaron francia-magyar szakos tanárnak tanultam, tehát a tanítás egész életemben elkísért. Tanítani a gyerekeket, főleg drámára, a legkézenfekvőbb volt. Bár már megnyíltak a színházak, a mai napig csinálom, akkor is, ha alig fér bele az időmbe. Erre sem munkaként tekintek.
Így volt ez a maszkárulással is?
Onnan nem én jöttem el, hanem mondták, hogy rendetlen a pultom és nem elégedettek velem, miközben rengeteget dolgoztam. Mivel én sem voltam elégedett azzal a munkával, és már a színházak is megnyíltak, elköszöntünk egymástól.
Ahol jól érzem magam, ott a maximumot adom, ahol nem, az kicsit nyögvenyelősen megy. Nem szeretek feladni a dolgokat, de ha valamit nem érzek magaménak, akkor nem erőltetem.
Fotó: Leéb Ádám
Megviselt ez az időszak?
Amikor otthon ültünk és rettegtünk a vírustól, az természetesen megviselt. Ráadásul nem jó kedvemben mentem el eladónak, hanem pénzkeresés céljából. A gyermekeimnek enni kellett adnom, a számlákat fizetni kellett, az eredeti szakmámból pedig nem kerestem pénzt ebben az időszakban. Már aludni sem bírtam az aggodalomtól, úgyhogy kerestem valamit, és megragadtam két kézzel a lehetőséget. Ha beüt a krach, addig megyek, míg meg nem oldom a problémát.
Hogy vagy most? Mivel telnek a napjaid?
Nagyon jól érzem magam. Tanítok, fellépek, színházi előadásokban játszom, forgatásokra, castingokra járok. Egyelőre újat nem próbálok, majd talán jövőre, most töltődőm.
Hogy állsz a szerelemmel?
Egyedül vagyok, és jól érzem így magam. Most nem is igénylem, egyszerűen nem is gondolok rá. Mindig úgy voltam vele, hogy amikor jön, akkor jön, nem siettetem. Ha találkozom egy klassz emberrel, annak örülök, de ha nem, akkor sem bánkódom miatta.
Fotó: Leéb Ádám
Mik a terveid a közeljövőben?
Szeretnék rengeteget utazni. Nagyon vágyom Portugáliába, mert ott még sosem voltam, az a jázminillat és Afrika partjai tiszta időben, elképesztően vonz. Japánban sem voltam, de oda is elmennék, talán hamarosan lehetőségem is lesz rá. A rövid távú tervem pedig, hogy a táncos lábam a régi legyen, ugyanis eltört májusban, és iszonyúan hiányzik a mozgás minden formája. Ahhoz, hogy az én B oldalam tökéletesen működjön, előbb rendbe kell tennem. Ez a baleset felnyitotta a szememet, hogy sok mindenre azt hisszük, természetes dolog, közben pedig nem. Mindenért hálásnak kell lenni, ami megadatik.
A negatív dolgokban is a jót keresed. Honnan ered ez a hozzáállás?
A szüleimtől, nagyszüleimtől, a Xantus ágról. A Xantus-vérhez tartozik az is, hogy nincsen haragtartás, képesek vagyunk a megújulásra, a szeretetre. Az élethez viszont hozzátartozik, hogy nem kell mindig erősnek lenni, néha igenis lehetünk gyengék, ez nem szégyen. Akkor is szeretem magam, amikor kicsit esendő vagyok, hiszen az is hozzám tartozik.
