Barabás Éva régi sebeket tépett fel

Barabás Éva 13 éve veszítette el édesapját, és erről a mai napig nagyon nehezen tud csak beszélni. A Fókusz műsorvezetője kiskorától kezdve nagyon szerette és tisztelte apukáját, még úgy is, hogy most bevallotta, voltak gondjai az alkohollal. Éva Palikék Világa Három Igazság című műsorában mesélt arról, gyerekkorában több olyan családdal élt együtt, ahol gondok voltak az alkohollal, de nem csak kívülről kellett ezt megélnie. 

Fotó: Trenka Attila

„Apukám ivott. Gondoltam, lehet, hogy egyszer erről beszélek, de sokkal többet nem fogok, mert ilyenkor rögtön ítélnek az emberek, és én nem szeretném, hogy bárki rögtön ítélő legyen az apukámmal, akit én nagyon-nagyon szeretek, szerettem. És aki letette a poharat, és úgy volt alkoholista élete végig, hogy elment elvonóra – magyarázta megtörten a műsorvezető, akinek sok évbe telt, mire eldöntötte, beszélni fog erről a problémáról. – Nem szégyellem, csak féltem. Az embert, akitől megtanultam úszni, aki miatt akartam úgy pillangózni, mint Gyarmati Andrea, aki hatéves koromig fogta a kezem és mesélt a majmok és az emberek közti rokonságról, és megmutatta, hogy nő a paradicsom és hogy kell a szőlőt metszeni meg babsátrat építeni. Nem is beszélt sokszor, csak mutatta. Én általa imádom a kutyákat, hozzá az összes szomszédból átjött az összes kutya, és ő gyógyította meg őket. Van egy gyönyörű kapcsom vele, szerintem józan volt az első hat, nyolc vagy tíz évemben. 14 éves koromra emlékszem vissza, amikor először elgondolkodtam azon, hogy nem jó, hogy a szomszéddal ilyen viszonyban vannak, és hogy szerintem többet iszik, mint kéne. A gyereke voltam, akinek ő mindent adott magából, szavak nélkül és az utolsó pillanatig.”

Barabás Éva úgy gondolja, bár Magyarországon rengeteg család jár hasonló cipőben, mégsem esik elég szó arról, hogyan lehetne ezen segíteni vagy változtatni. „Azért fontos erről beszélni, mert ebben az országban nem beszélünk arról, hogy hány család és hány ilyen családban felnövő gyerek élete bélyegződik meg és romlik el esetleg véglegesen ott. Nekem az ő hite, a versenyszelleme, elképesztő fizikuma és kitartása – és az anyukámé – adott erőt, tőlük tanultam, hogy a tanáraimra figyeljek és így tudok ebből kijutni. Mert nem igaz, hogy csak tehetetlenség és lehetetlenség van, lehet cél is.”