nlc.hu
TV-sztárok
Továbbra sem békül Cicciolina és fia

Cicciolina: „Nagyon rossz a kapcsolatom a fiammal, kénytelen voltam feljelenteni”

Korábban saját lakásában támadt rá a fia.

Staller Ilona, ismertebb nevén Cicciolina maga hívta ki a rendőrséget fiára, Ludwig Koonsra, akire lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el egy római bíróság. A hírek szerint a férfi sokkolóval fenyegetve követelt pénzt az édesanyjától.

Cicciolina

Fotó: RTL

Ludwignak nem ez az első ügye: 17 éves korában kábítószer-kereskedelemmel vádolták, melyért 4 hónapot ült fiatalkorúak börtönében. Cicciolina fia a bíróságon elismerte, hogy veszekedett az anyjával, de tagadta, hogy használta volna a sokkolót. Cicciolina most a Hot! magazinnak számolt be az ügy fejleményeiről. 

„Nagyon rossz a kapcsolatom a fiammal. Kénytelen voltam feljelenteni, az ügyészség pedig elrendelte, hogy többé nem léphet be a lakásomba, sőt Rómába sem! Szeptemberben lesz a tárgyalás. Bízom benne, hogy olyan ítélet születik, ami alapján beteszik egy olyan helyre, ahol meggyógyulhat – magyarázta a 71 éves sztár, aki azt is hozzátette, tudja, hol rontotta el fia neveltetését. – Most már tudom, hogy túl sokat tettem érte, elkényeztettem. Sokszor adtam neki több zsebpénzt, mint kellett volna… itt hibáztam, de ezt már nem lehet jóvá tenni. Sajnos, hozzászokott. A végén már mindennap pénzt követelt tőlem, 100-200 eurót! Ezt megelégeltem, mire agresszív, goromba lett velem. Én tartottam el eddig. Már 31 éves! Az apja hívta Amerikába, de nem akar menni. Megváltozott a karaktere, csúnyán beszél rólam. Fáj, hogy van egy fiam, de még sincs. Éjszaka is ezen őrlődök, nem könnyű. Drága húgomnak, Valinak két gyermeke van, szeretik az anyjukat, de ahogy a fiam beszél rólam, az azt mutatja, hogy megváltozott, nincs benne szeretet az irányomba.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top