nlc.hu
TV-sztárok
Árpa Attila felhívja Kulka Jánost

Árpa Attila Kulka János nyilatkozatáról: „Való igaz, jó ideje nem beszéltem vele, pedig jóban voltunk mindig”

A két színész az Argo című film második részében dolgoztak együtt.

Ahogy mi is megírtuk, Kulka János megrázó interjút adott. A beszélgetés során többek között elmondta azt is, hogy úgy érzi, sztrókja után őt is elfelejtette a szakma, a barátok. Árpa Attila a Blikknek reagált a hallottakra. A színész szerint nagyon szomorú, hogy kollégáját így hanyagolják. 

Árpa Attila

Árpa Attila (Fotó: TV2)

„Megdöbbentem ezen a nyilatkozatán, hogy elfelejtették, de ez remek alkalom arra, hogy most fel is hívjam. Való igaz, jó ideje nem beszéltem vele, pedig jóban voltunk mindig, noha nem a legközelebbi barátokként titulálnám magunkat, de nagyon jó volt a kapcsolatunk. A sztrókja után egy külföldi bűnügyi pilot-sorozatban is dolgoztunk együtt. Általában telefonon tartottuk a kapcsolatot, és ezek leginkább szakmai beszélgetések voltak, de ez a nyilatkozat most engem is rádöbbentett, hogy valóban régen kerestem már” – mondta a lapnak Árpa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top