Optiz Barbi élete az elmúlt egy évben olyan, mint egy szappanopera. Amióta kiderült, hogy Serleg Albert tiktokerrel alkotnak egy párt, folyamatos lelki hullámvasúton utaznak, melyben részt vesz az énekesnő egész családja.
Minden tavaly decemberben kezdődött, amikor Barbi családja riasztotta a rendőrséget, miszerint lányuk eltűnt. Az aggódó szülök egyből Albertet gyanúsították Barbi eltűnése miatt, ugyanis állítólag korábban többször is bántalmazta kedvesét. Végül Barbi előkerült és tagadta, hogy párja bántaná őt, a rendőrség mégis előállította garázdaság gyanúja miatt. Azóta a pár szakított, majd ismét összejött, ami sokaknak nem tetszett, kiváltképp az énekesnő édesapjának, aki több ízben is halálosan megfenyegette lánya barátját. Barbiék az elmúlt hónapokban is összezörrentek párszor, mostanában viszont elmaradtak a drámák. Egészen múlt vasárnap estig, amikor a rendőrség ismét kivonult az X-Faktor egykori tehetségéhez – tudta meg a Bors.
„Olyan kiabálás, ordítozás volt, hogy összerezzentünk – kezdte a beszámolót a lapnak egy, a házban élő szemtanú. – Egy csinos, vérmes barna nőt láttunk, a szövegkörnyezetből arra következtettünk, hogy a lány édesanyja az. Nem lehetett pontosan érteni a szavakat, de olyan indulat volt a hangjukban, hogy beleborzongtunk. Az ajtóban kezdték a vitát, aztán a nő berontott a lakásba is. Hallatszott, ahogy dulakodni kezdtek, csörömpölt minden, attól féltünk, hogy itt vér fog folyni… Aztán a nőt valahogy kilökdöste Barbi a lakásból az udvarra, ahol tovább ordítoztak, és ekkor ijedtem meg a legjobban, mert – bár nem vagyok benne biztos – de szerintem egy kést láttam az anyukánál. Nem használta, csak a kezében volt egy pár pillanatig. Aztán elrohant. A rendőrök csak azután érkeztek meg, amikor már nem volt ott.”