nlc.hu
TV-sztárok
A Nagy Ő döntője

A Nagy Ő: Jákob Zoltán ezt a két lányt választotta a döntőbe

Vasárnap véget ér a társkereső műsor.

Több hét után a végjátékhoz ért a TV2 romantikus párkereső műsora, és már csak ketten reménykedhetnek abban, hogy őket választja majd Jákob Zoltán. A Nagy Ő tegnap esti adásában sorra buktak ki a hölgyek, a show végére pedig már csak négyen maradtak: Betti, Nati, Emőke, és Enikő. A milliárdos a lakásán tartott egy bulit, ahová egyszer csak betoppant az exfelesége és annak új párja. A két vendég elbeszélgetett a lányokkal, majd az ő jelenlétük nélkül elmondták Zolinak a véleményüket: szerintük Nati illik a legkevésbé a Nagy Ő szívéhez, Betti pedig a leginkább. Végül Zolira váratlan döntés várt: két lánytól búcsúznia kellett. Az üzletember Emőkét és Enikőt küldte haza, akik összetörtek a hír hallatán.

Így a döntőbe Betti és a 20 éves Nati jutottak. Hogy végül ki nyeri el a Nagy Ő-t, az vasárnap este kiderül. 

Jákob Zoltán

Jákob Zoltán (Fotó: TV2)

Megválogatja, kivel kezd

A milliárdos üzletember igenis szeretne válogatni a hölgyek között.

„Én egy régi vágású férfi vagyok, szeretek udvarolni, ez mindig is így volt. És bár ez a műsor egészen másról szól, itt értem küzdenek, attól még fontosnak tartom, hogy egy nő nő maradjon, és nekem pedig engedje meg, hogy férfi lehessek. Többek közt ezért sem hagytam, hogy megcsókoljanak” – mesélteStory magazinnak Zoltán, majd hozzátette:

„És nem is kellene olyan nő, aki tálcán kínálja fel magát. Abban mégis mi lenne a kihívás?!” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top