nlc.hu
TV-sztárok
KKevin és Brasch Bence a Sztárboxban

KKevin a Brasch Bencével való Sztárbox-meccséről: „Szét kell verni egymást”

Mindent megtesznek azért, hogy kiüssék a másikat.

A két nehézsúlyú sztár, KKevin és Brasch Bence vasárnap este száll ringbe egymás ellen a Sztárboxban, és mindent megtesznek majd azért, hogy kiüssék a másikat. A Fókuszban megmutatták, hogyan készülnek a bunyóra, de közben viszont egy ideje már elkezdődött a “szájbox” a rapper és a színész-énekes között.

KKevin és Brasch Bence ,

KKevin és Brasch Bence a férfi nehézsúly kategóriájában csap össze – Forrás: RTL / Fókusz – videó

KKevin elárulta, nem becsüli le az ellenfelét, de tartani sem feltétlenül tart tőle. “Én inkább a meccset várom, hogy bokszoljunk már. Az, hogy szájaskodjuk egymással, az könnyű. Szét kell verni egymást, azt jobban várom” – nyilatkozta. “Úgy gondolom, hogy 100 százalékosan jól és teljesen készen állok. 110 százalékon vagyunk” – jegyezte meg.

Edzője elárulta, az utóbbi másfél hónapban azon vannak, hogy mind fejben, mind pedig testben rendben Kevin. “A lelkét simogatom, a testét pedig keményen meg kell dolgozzuk minden egyes edzésen” – fogalmazott. Annyira komolyan veszik Kevinék a hónapok óta tartó felkészülést, hogy Amerikából egy MMA-bajnokot hívtak segítségül, ő pedig úgy látja Kevinről, hogy mindenképpen jó eséllyel száll ringbe.

Brash Bence minden eddiginél keményebben készült a Sztárboxra: “Én nagyon sokat gondolok erre, azért mégiscsak ott leszünk egy nagy arénában, ahol többezer ember lesz. Hiába voltunk már színpadon nagyon sok ember előtt, ez egészen másfajta idegrendszer. Már annyira sokat készülök, hogy igazából  már várom. Biztos, hogy fogok valamennyire izgulni, de amikor bemegyek a ringbe, az el fog múlni”. A színésszel az első mérkőzés sztárpontozóbírója, Madár (azaz Erdei Zsolt) már kesztyűzött egy kicsit, az egykori profi ökölvívó ennek napokig viselte a nyomát az arcán. 

Bence amúgy egy diétát is elkezdett, amit egybekötött egy pár hónapos alapozással, ezután kezdett el kesztyűzni. “Most érzem magam a legerősebbnek fizikálisan életemben igazából, mert néztem már ki optikailag hasonlóan, de hasznos izomzatban most eléggé erős vagyok” – jelentette ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top