Dubajban a felhőkarcolók közt sétálva joggal érezheted úgy, hogy egy művilágban jársz, és pár nap után jólesne legalább egy szippantásnyi emberszag. Ha tényleg ez kell, irány a régi kikötő: veszel egy darab hajójegyet 1 árva dirhamért (70 forint), és húsz másik turistával a pöfékelő lélekvesztőn átviteted magad a kikötő túloldalára.
Kikötéskor úgy ütköznek egymásba ezek a hajók, mintha ezért kapnának bónuszt a kormányosok.
Partra szállva először a tevetejből készült fagyikat sóznák rád, majd átkelsz egy zebrán, és nagyjából a fűszerpiac közepén találod magad. Emberszag persze pont a temérdek fűszer miatt nincs, a szellős sikátorokat egzotikus illat járja át, ami beleivódik a kendőkbe, a pufokba, és minden más árucikkbe.
Ha nem voltál még arab piacon, a dubaji jó belépő lesz. Semmiben nem üt el egy szegényebb arab ország hasonló bazársorától, az alapszabály pedig itt is pont az, mint másutt: alkudozol, hiszen ha nem teszed, akkor hülyének néznek, de hát eleve olyan dumával hívnak be a boltokba, és olyan (irány)árakat mondanak be az összes létező portékára, ami kívánja, hogy pofátlanul mássz alá. Egy átlagos árusmonológ nagyjából így fest:
„A nevem Abdul, Afganisztánból jöttem, ez az én üzletem, gyere be. (Bemész.) Látod ezt a gyönyörű sálat? (Látod.) Ez az ócskább darab, fogd csak meg, simítsd végig az ujjaddal. (Végigsimítod.) Most mutatom a jobb minőségűt, ez kézzel szőtt, ez az igazi. (Megsimítod azt is, tényleg jobb, de kézi szövésű akkor lenne, ha a szemed előtt csinálta volna a nagymamád.) Ezt a sálat a Dubai Mallban (azaz a világ legnagyobb bevásárlóközpontjában) 250 dirhamért adják, de az a Dubai Mall, ott az üzletek bérleti díja magas, ezért a boltosok kénytelenek drágán adni az árut, bezzeg én, én ezt ahhoz képest máris kedvezménnyel, összesen 200 dirhamért adom… (Kedvezmény, persze. Egy olyan sálról van szó, aminek a párját bármelyik magyarországi adventi vásárban megkapod 2500 forintért, szezonon túl maximum egy ezresért.) De tudod mit? (Mit?) Mivel te szimpatikus vagy, engedek még 10 százalékot, és 180 dirhamért a tiéd. (Csend.) Kevés? (Csend.) Kevés? Szóval kevés? (Csend) Legyen 20 százalék? (Idővel illik válaszolni, de amíg kedved van, várj csak, aztán mondd be, hogy a te ajánlatod egy tízes.)
Az alku további menetét még ennyire sem érdemes részletezni, egy 250-es indulóra a 10-es ellenajánlat azt jelenti, hogy maximum 25-ért már meg is kapod a pakettet, és mielőtt úgy éreznéd, hogy ez túl olcsó, felejtsd el, hogy lehúztad szegény kereskedőt, mert ő annál egy fillérrel sem adná olcsóbban az áruját, mint ami neki már nem éri meg.
A dubaji piacon viszont bármire alkudozhatsz, sőt teljesen mindegy, hogy
kurkumát, szerencsendiót, rózsateát, hűtőmágnest, sálat, pólót, cipőt, aszalt gyümölcsöt, kávét, édességet, porcelánt, kávéfőzőt, zoknit, teát, fejkendőt, dishdashát (arab férfiviselet), mp3-lejátszót vagy pisztáciát vennél,
az árból akkor is alkudni kell, ha csak 10 deka ánizst kérsz. A fűszerpiac már csak ilyen, de itt legalább a kurkuma eredeti, két sarokkal odébb viszont már sok a kérdőjel: csakhogy az óra- és ékszerpiac legalább kétszer annyira szórakoztató hely, mint a fűszeres.
Ez kurkuma, nem ékszer.
Rolex (?), Seiko (?), frankó ezüst (?)
Míg a fűszerpiac árusai rém nyugodtak, és az alku is komótos, addig a (nemes)fémesek úgy nyomulnak, mint egy kezdő biztosítási ügynök a rendszerváltás után, akinek mostanság jár le a speratív jutaléka, és közel a nyugdíj. Teljesen mindegy, hogy estélyiben (férfiak öltönyben) vagy egy papucsban érkezel, az ékszersoron körbeudvarolnak.
Az indulás persze a szokásos bemutatkozás, plusz a VIP meghívó az üzletbe, de mégis izgalmasabb, amikor a kamu Rolexet vagy Seikót próbálják a karodra dumálni (ha csendben maradsz, akkor) olyan áron, hogy hozzáértés nélkül is rájössz, itt valami nem kóser, mert luxusórákat nem dobálnak utánad tízezer forintnyi dirhamért,
- hacsak az nem lopott, és a tolvajnak kell a pénz,
- vagy az árus szimplán csak nem ért hozzá (de ezt őket látva sosem hinnéd el).
Messziről látszik, hogy melyik boltba szabad bemenni, többnyire ott van zűr, ahova hívnak, és ott lesz minden frankó, ahova csak bemész, és az eladók a pult mögött várnak. Ahova hívnak, ott simán benne van a pakliban, hogy rád akarnak sózni egy ezüst karkötőt, és még a fémjelet is megmutatják, de hát az kizárólag a csatot ékesíti, és ha rákérdezel, hogy a két csat között is ezüst van-e, akkor kezdődik a hazudozás – nem kell zokon venni, végig kell hallgatni, mert sokkal izgalmasabb és viccesebb, mint az utóbbi 5 év bármelyik Fábry show-ja.
A két bazársor Dubajnak azon a részén húzódik, ahol a helyiek (értsd: a Dubajban élők nagy része, akik nem az Emirátusok állampolgárai) élnek. A limuzinokat ócska kocsik váltják a környéken, a házak patinásak, kopottak, köztük hömpölyög a tömeg. Útitársunk azt mondta, hogy olyan, mint egy libanoni piac, amit nyugodtan lehet bóknak venni.
Magyarországon eközben remek adventi vásárok vannak, múlt héten mutattuk be a debrecenit. Kellemes karácsonyt.
