A köztudatban még mindig megingathatatlanul tartja magát az a tévhit, hogy messzi tájakra csak a kiváltságosok utazhatnak el – ezt Tóth Ákos, az Utazómajom alapítója is megerősíti, majd hozzáteszi, hogy az utazási irodák sokat tettek azért, hogy a legtöbben még mindig azt gondolják, hogy utazni csak drágán, sok pénzből lehet.
Sok esetben utazni még olcsóbb is, mint itthon maradni, az egyik szerkesztőnk például négy évig utazgatott a világ különböző tájain nászút címszóval úgy, hogy naponta maximum 3700 Ft-ot költöttek.
Ebben benne voltak a szállások, az étkezések, a biztosítások és az orvosi ellátások is, de tudok példát ennél extrémebb esetre is: Vándorboy, a legtöbbet utazott magyar éveken keresztül stoppolt Afrikában úgy, hogy nem költött többet napi 1 dollárnál, amit később megemelt 50 centtel” – sorolja kapásból a példákat Ákos, aki kevésbé szélsőséges ötletekkel is szolgál azoknak, akik szívesen útra kelnének.
Luxusutak fillérekből
Ákos nemcsak beszél arról, hogy különböző trükkökkel és egy kis utánajárással milyen sok pénzt megtakaríthatunk, hanem a gyakorlatban is rendszeresen alkalmazza ezeket a fogásokat, ráadásul sok olyan életre szóló élményt gyűjtött ennek köszönhetően, amiben nagy valószínűséggel sosem lett volna része, ha szervezett útra nevezett volna be, és egy luxusszállodában töltötte volna a vakáció minden percét. „A mi tapasztalatunk az, hogy minél több időt töltünk egy helyen, annál jobban ki tudjuk használni az olyan lehetőségeket, amilyeneket például a home exchange kínál, így akár két-három hónapig lakhatunk Új-Zélandon, amiért azzal »fizetünk«, hogy a saját lakásunkat addig más utazók rendelkezésére bocsátjuk. Legalább ilyen klassz különböző housekeeping szolgáltatásokra jelentkezni, ennek lényege, hogy amíg egy külföldi elutazik otthonról, addig mi bevállaljuk például a macskái etetését szállásért cserébe.”
Aki nem vállalkozna ilyen kalandokra, azoknak Ákos azt javasolja, hogy mindenképp böngésszék át a főszezon előtti és az azt követő ajánlatokat, mert még az olyan felkapottabb európai célpontokon is ki lehet fogni filléres ajánlatokat, mint amilyen például Mallorca vagy Korfu. Ákos nem a levegőbe beszél, ő is talált már ezeken a helyeken napi 2-3000 forint/fő/éj árkategóriájú szállásokat, a fapados légitársaságoknak hála pedig már 8-10 ezer forintból kihozhatók a retúr repülőjegyek a kevésbé frekventált időszakokban. Az Utazómajom alapítója szerint tehát simán valóra válhat a kívánsága annak, aki arról fantáziálgat, hogy 30 ezer forintból hozzon ki egy egyhetes külföldi nyaralást. „Sokan meg sem nézik, milyen árakat kínálnak ezeken a helyeken, mert szentül meg vannak győződve róla, hogy csak több százezer forintból érhetők el, pedig ez már hosszú ideje megdőlt” – hangsúlyozza Ákos.
Ha ezeknél is különlegesebb helyre utaznál, Ákos szerint érdemes rendszeresen csekkolni az Eilatba, a Vörös-tenger partjára szóló repülőjegyeket, amik budapesti indulással sokszor kihozhatók 6000 forintból oda-vissza. Ez az izraeli úti cél azért is nagyszerű, mert télből nyárba utazhatunk, ott akkor is legalább 20 fok körüli a hőmérséklet, amikor itthon fagyoskodunk. „A szállások ott kicsit drágábbak, ez igaz, de ha valaki szeretné olcsóbbra kihozni a kiruccanást, akkor nem kell mást tennie, csak Tabában átsétálni az egyiptomi határon, azon az oldalon ugyanis már pár ezer forintból lehet jó szállásokat találni” – javasolja Ákos, aki szerint a jó utazás ma már sokkal inkább rugalmasság, mintsem pénz kérdése.
Friss ananász a kertből és ugrándozó delfinek
Szuper szállásokra lehet bukkanni az Airbnb-n is, Ákosék minden országban használják ezt, ahol csak megfordulnak. Ennek több előnye is van, az egyik, hogy lényegesen olcsóbb, mint ha hotelekben szállnának meg, a másik pedig, hogy olyan információkhoz vagy praktikákhoz juthatnak hozzá, amikről egy szállodában nagy valószínűséggel lecsúsznának. „Ezekkel nem csak spórolhatunk, hanem megkönnyíthetik és sok esetben igazán emlékezetessé tehetik az utazásunkat.
Mi mindig megkérdezzük azt, akinek az apartmanjában megszállunk, hogy hol szoktak enni a helyiek, mit ajánl, merre induljunk, ha megéhezünk. Ha ugyanezeket a kérdéseket egy hotelben tesszük fel, minden bizonnyal a szálloda éttermébe irányítanak, mi pedig pont nem ilyen helyekre vágyunk, amikor úton vagyunk.
Az airbnb-s vendéglátóknak fontos, hogy a vendégeiktől jó értékelést kapjanak, ezért mindig nagyon segítőkészek, ha szükségünk volt rá, gyakran kaptunk tőlük kölcsön esernyőt vagy épp biciklit is.”
Ákos azt meséli, hogy rengeteg felejthetetlen élményben volt részük annak köszönhetően, hogy mások otthonában szálltak meg, és kifaggatták a szállásadóikat, mit érdemes megnézniük: „Amikor Hawaiin jártunk, egy kávéfarmon kötöttünk ki, abban a térségben, ahonnan Obamának szállították a kávét a Fehér Házba, mert az itt termő Kona coffee a kedvence.
A hegyoldal tele volt kávéültetvényekkel, a kertben pedig épp érett az avokádó, az ananász és egy csomó olyan egzotikus gyümölcs, amivel itthon nem nagyon találkozhatunk. A szállásadónk biztatott bennünket, hogy a reggelinkhez szedjünk magunknak bármelyikből, amihez csak kedvünk van – ilyen vendéglátásban azért nincs mindennap része az embernek!
Ugyanez a szállásadó kihívta Ákosékat az előkertjébe, és a lelkükre kötötte, hogy délután menjenek le az öbölbe, amire ráláttak. Hozzátette, hogy kevesen fedezték még fel a szépségét, pedig közelről szemügyre lehet venni a tengeri halakat: „Azt a látványt, ami ott fogadott bennünket, tényleg nagy kár lett volna kihagyni, olyan sokszínű volt az élővilág, hogy hirtelen azt sem tudtuk, merre nézzünk. Már fél órája ott voltunk, amikor csobbanásokra lettünk figyelmesek.
Megfordultunk, és egy lubickoló delfint láttunk, akihez kicsit közelebb mentünk – addigra már vagy harmincan lettek, és vidáman elkezdtek körülöttünk úszkálni, ami leírhatatlan élmény volt!
Ázsia? Kösz, most nem!
Ákos legutóbb – épp amikor emiatt a cikk miatt megkörnyékeztük – Curacaón időzött, a Holland Antillákon található ABC-szigeteket járták be, ami Arubáról, Bonairéről és Curacaóról kapta a nevét. „Arubán már jártunk két évvel ezelőtt, most a másik két szigeten szálltunk meg. Érdekes, hogy Bonaire és Curacao területe nagyjából azonos, ám az előbbit 18 ezren, az utóbbit pedig tízszer annyian lakják. Nekünk jobban tetszett az otthonosabb, családiasabb hangulatú sziget, ahol mindent megtaláltunk, amire csak szükségünk volt.” Az itteni airbnb-s szállásadójuk eredetileg Hollandiában lakott, a bőre azonban nem bírta az ottani száraz levegőt, így átköltözött Bonaire szigetére, ahol a hőmérséklet egész évben 22 és 28 fok között mozog. Ahogy általában, itt is kifőzdékben és kisebb, helyiek által kedvelt éttermekben ettek, így megismerhették az itt élők kedvenc ízeit.
Ez az utazás egyébként meglehetősen hirtelen szerveződött, eredetileg ugyanis Vietnámba szólt Ákosék repülőjegye, de az ottani zikavírus és a mostani járványveszély miatt inkább nem akarták Ázsia felé venni az irányt. „A betegségeket, amennyire csak lehet, igyekszünk elkerülni. Most nem örülnék neki, ha Kínában lennénk, vagy sok kínai átszállással juthatnánk csak haza. Nyilván a pánikkeltésnek sem vagyok híve, de semmiképpen sem szeretném keresni a bajt.”