Utazás

Koronavírus: ezt tudnod kell, ha utazásra készülsz

Eddig minimális a lemondások száma a magyar utazási irodáknál a koronavírus terjedése miatt – derült ki, miután megkérdeztük a Magyar Utazási Irodák Szövetségét. Viszont, ha tehetjük, inkább ne mostanában utazzunk Olaszországba.

Arról írtunk már korábban, hogy a magyar üzletekben már megindult a vásárlási roham, egyre többen készülnek arra, hogy kitör nálunk is a koronavírus-pánik, így táraznak be otthonra tartós élelmiszereket, a patikákból szájmaszkokat, a drogériákból kézfertőtlenítőket, stb. 

Közben a Wizz Air csütörtökön az nlc.-nek küldött közleményében azt írta, hogy módosított menetrendet vezetnek be 2020. március 11. és április 2. között, miután a koronavírus miatt számos olaszországi útvonal iránt visszaesett a kereslet. Ezen belül is sok észak-olaszországi járatot töröltek, ami a teljes olaszországi kapacitás 60 százalékos csökkenését jelenti. Az érintett utasokat a Wizz Air tájékoztatja, és alternatíákat kínál fel: köztük más útvonalakat, a viteldíj teljes összegének visszatérítését vagy a WIZZ számlára való kezdvezményes jóváírást. 

  • A Budapest-Róma vonalon például március 11. és március 25. között 7 helyett 2 járat indul, április 2-ig pedig 7 helyett 2
  • A Debrecen-Milánó Malpensa vonalon csak heti 2 járatot indítanak 
  • A Budapest-Milánó Malpensa vonalon 13 helyett heti 4 járat indul március 11-től április 2-ig
  • A Budapest-Nápoly vonalon heti 3 helyett csak 1 járat közlekedik
  • A Budapest-Catania útvonal heti járatszáma heti 1-re mósodul

Ennek ellenére Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke az nlc.-nek elmondta, a koronavírus miatti félelem egyelőre nem mutatkozik meg látványosan a turizmus területén. Az utazási irodák visszajelzései alapján eddig minimális lemondás érkezett hozzájuk a koronavírus miatt. Ami inkább jellemző, hogy az utasok telefonálnak, hogy tájékoztatást, információkat kérjenek arról, hogy milyen járványügyi intézkedések érvényesek ott, ahova utazni szeretnének.

Egyik olvasónk szerint, miután jelezték, hogy mégsem mennének nyaralni Olaszországba a koronavírus járvány miatt, az utazási irodájuk szó nélkül visszautalta a pénzüket. Vagyis hiába nem lemondható már a szállás, érdemes felvenni a kapcsolatot a szállodával, a panzióval, stb, és megpróbálni lemondani, ha valaki úgy látja jónak.

Az említett utazási iroda annak ellenére döntött így, hogy a járvány hivatalosan valóban nem minősül biztosítási eseménynek, vagyis a koronavírus miatt az utazást elvileg nem lehet lemondani – ezt már az Utazómajom portáltól tudtuk meg. Sőt, ha van útlemondási biztosításunk, azt csak akkor tudjuk érvényesíteni, ha betegség miatt nem tudunk utazni, és erről van orvosi igazolásunk is. 

Az nem indok ebből a szempontból, hogy félünk a koronavírustól. Az megint más helyzet, ha a Konzuli Szolgálat hivatalosan utazásra nem javasolt térséggé nyilvánítja az országot, a térséget, ahova utazni szeretnénk. Ha ez megtörténik, az utazási irodán keresztül foglalt utazás árát vissza kell kapnunk. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény alapján egyelőre Olaszország egyetlen régióját sem sorolta ebbe a kategóriába.

(Kína Hupej tartományának teljes területe, ahonnan a koronavírus indult, viszont január 27 óta ide tartozik.)

A konzuli szolgálat hivatalosan legutóbbi, február 26-i iránymutatása az alábbiakra hívja fel az Észak-Olaszországba utazók figyelmét:

  • a kormányülés a venetói és a lombardiai tartományi elnök döntése alapján az itteni koronavírussal fertőzött településeken a rendőrség által őrzött, katonai kényszerintézkedést is lehetővé tevő karantént vezettek be
  • Az érintett települések, ahová a koronavírus miatt se bemenni, se kijönni nem lehet: Codogno, Castiglione d’Adda, Casalpusterlengo, Fombio, Maleo, Somaglia, Bertonico, Terranova dei Passerini, Castelgerundo és San Fiorano Venetóban Vò Euganeo
  • Karantént bármikor más olasz régiókban is bevezethetnek
  • Lombardia, Veneto és Emilia-Romagna tartományokba csak halaszthatatlan ügyekben utazzunk
  • Olaszország más területeire tervezett látogatásaikat pedig alaposan gondoljuk át a konzuli szolgálat javaslata alapján
  • Aki egy újabb karantén kialakításakor az adott településen tartózkodik, nem hagyhatja el a semmilyen indokkal, amíg fel nem oldják a karantént
  • Az Olaszországból Budapestre és Debrecenbe érkező repülőjáratok utasainak testhőmérsékletét a magyarországi repülőtereken ellenőrzik, láz esetén további orvosi vizsgálatokra számíthatnak.
  • A Római Nagykövetség és a Milánói Főkonzulátus is a nap 24 órájában elérhető ügyeleti számokat aktivált a koronavírus fertőzés olaszországi terjedése miatt, a fertőzés kapcsán bajbajutott magyar állampolgárok részére: +39 348 800 8159 (Római Nagykövetség); +39 339 621 9517 (Milánói Főkonzulátus).

Kell-e pánikolni vagy sem a járvány miatt? Sok olvasónk teszi fel mostanában ezt a kérdést. A koronavírussal kapcsolatos naprakész információinkat és híreinket itt találod:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top