Amszterdam egyike azon kevés helyeknek a világon, ahol legális a prostitúció. A 13. század óta virágzik itt az üzlet, hiszen a fűszerkereskedelemből származó importtól gazdaságilag igencsak meglendülő kikötővárosban a tengerészek általában bordélyházakban verték el a pénzüket. Állítólag még Napóleon is járt itt 1806 és 1810 között, abban a rövid időszakban, amikor elfoglalta Hollandiát, ám nem saját élvezetéből, hanem annak biztosítására, hogy hadseregének tagjai ne kapjanak szifiliszt az örömlányoktól.
A hírhedt ablakok azonban csak az 1930-as években jelentek meg, amikortól törvénybeütköző lett az ajtóban állni, és innen csalogatni be a kuncsaftokat.
Az ablakok mögül azonban nem volt az, így született meg Amszterdam hírhedt ablakainak hagyománya. A vörös lámpás kifejezés eredete azonban máig vitatható. Egyesek szerint nevét azokról a vörös neonlámpákról kapta, amelyek kiemelték az ablakokat. Mások szerint a név nem Amszterdamból származik, az egyik legnépszerűbb elmélet szerint azokra az időkre nyúlik vissza, amikor az amerikai vasutasok könnyed szórakozást keresve magukkal vittek egy vörös lámpást, amelyet az ajtón kívülre akasztottak, tudatva a munkáltatójukkal, hol vannak, ha esetleg azonnali szükség lenne a munkájukra.
Napjainkban az amszterdami bordélyházak a város első számú turisztikai látványosságai közé tartoznak, és a szó szoros értelmében több ezer örömmunkás dolgozik itt. A hírhedt ablakokban nők (sőt néhány férfi is) ringatóznak és integetnek a potenciális vásárlóknak, vagy az üvegek kopogtatnak nekik. Körülbelül 250 ablakban lehet “vásárolni”, de számtalan más 18-as karikás látványosság közül is lehet választani a felnőtt moziktól kezdve az óvszerboltokon át egészen az élő műsorokig. Ami a hírhedt ablakokat illeti, az örömmunkások egy ütemezési rendszeren keresztül szerzik meg helyeiket, általában fél napra bérelnek ablakokat. Egy normál műszak körülbelül 11 órán át tart, és a legtöbben heti hat napot dolgoznak. Az átlagos bérleti díj egy fél napra körülbelül 150 euró volt 2014-ben. A 15 perces légyott normál költségét nagyjából 50 euróban tüntették fel, ami azt jelenti, hogy adózás előtt egy dolgozó csak 150 euró körüli összeget vihetett haza hat ügyfele után – írja a Ranker.com.
Egykor szerzetesek „gyógyultak” itt
Technikailag Amszterdamnak három vörös lámpás kerülete van, de a legnagyobb és leghírhedtebb továbbra is az, amely a város legrégebbi részében áll (hollandul De Wallen). Az eufemisztikus „De Wallen” kifejezés arra utal, hogy Amszterdam korai napjaiban, egészen a 13. századig, ezt a városrészt falak vették körül. A De Wallen, amely egyszerűen a fal többes száma hollandul, erre a zónára utal. Finoman szólva is ironikus, hogy Amszterdam ezen kerületében eredetileg szerzetesek és nyomorékok is laktak abban a reményben, hogy „meggyógyulnak”. Csak el kell olvasni az utcatáblákat, hogy megértsük, mennyire vallásos volt ez a terület kezdetben. A városrész néhány kiemelkedő utcája a Gebed zonder end és a Monnikstraat. Az előbbi fordítása “Vég nélküli imádság utca”, az utóbbié pedig „Szerzetesek utcája”. Több kolostor is volt itt (innen ered a név), és a szomszédos Bloedstraaten, vagyis a Vér utcában állítólag a kolostor kínzókamrájában kínoztak embereket. A negyed manapság főleg éjszaka nyüzsgő, napközben a kerület kevésbé élénk és még kevésbé vonzó, mivel a zordabb aspektusok feltárulnak a természetes nappali fényben. Bár a világos órákban is vannak nők, akik az ablakon kopogtatva hívják fel magukra a figyelmet, az események nagy része este 23 óra körül zajlik, amikor a kerület hemzseg a tömegtől, és vörös neonfények világítják meg az utcákat. Az élet nagyjából hajnali 2-3 óráig nyüzsög, ekkor a tömeg eloszlik, és a vállalkozások bezárják az üzletet.
Legális prostitució, kevesebb visszaélés
A midnenkori holland kormány újra és újra intézkedéseket vezetett be a prostitúció visszaszorítására a történelem során. Látszólag sikertelenül, hiszen a prostitúció egyre inkább elterjedt az utcákon. Amikor a 20. század ötvenes éveinek közepén brutálisan meggyilkoltak öt nőt, a közvélemény ismét megváltozott. A média legalizálást követelt, ám ehelyett a rendőrség szigorúbb lett. Ennek ellenére az elmúlt évtizedekben a különböző kormányok számos kísérletet tettek arra, hogy a prostitúciót legális hivatássá tegyék. Felerősödött a vélemény, hogy a prostituáltak helyzete komoly figyelmet igényel, tekintve, hogy időnként akaratuk ellenére dolgoznak – úgynevezett „loverboy”-ok vagy stricik kényszerítik őket, akik hamis ürüggyel hozták őket külföldről. 2000-ben ezért a hollandiai bordélyházak legálissá váltak, bár az üzletvitelhez engedély kellett. A prostitúció manapság hivatalos hivatásnak számít, ami azt jelenti, hogy a prostituáltaknak, mint minden más munkakörben dolgozónak, jövedelemadót kell fizetniük, és be kell tartaniuk a más szakmákra vonatkozó szabályokat és előírásokat. Az állam tehát a legalizálás révén arra törekedett, hogy a több ezer dolgozót szakszervezetbe tömörítse és támogassa.
Szexmunkások a kirakatban Amszterdam kedvelt vörös lámpás negyedében (Fotó: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images)
Bizonyos szempontból ez működőképes is, és az örömmunkásokat úgy ismerik el, mint bármely más állampolgárt. Sőt a közhiedelemmel ellentétben a vörös lámpás negyed valójában Amszterdam legbiztonságosabb kerülete, ahol rendőrcsoportok járőröznek, és a lányok által alkalmazott magántestőrök mindig szolgálatban vannak. Azonban még a hatóságok is elismerték, hogy az iparág olyasmibe süllyedt, amit nem tudnak teljesen kontrollálni: földalatti, feketepiaci bordélyházak is alakultak, amelyekben Kelet-Európából és Ázsiából nagyszámú kiskorú lányt kényszerítenek prostitúcióra. Sőt legalizálás ide vagy oda, a diszkrimináció még mindig része ennek a kereskedelemnek, mivel sok prostituált arról számol be, hogy egyes bankok megtagadják tőlük például a jelzáloghitelek nyújtását. És bár legális a prostitúció, illetve a jogvédők szeretnek rámutatni, hogy ez csökkenti a prostitúcióra kényszerítés előfordulásának esélyét, az igazság az, hogy a törvényesség nem jelent egyet azzal, hogy ezek a nők élvezik is a munkájukat, inkább csak a szükség viszi rá őket. Beszédes, hogy a munkavállalók körülbelül 75 százaléka származik külföldről, főként kelet-európai országokból, például Bulgáriából vagy Romániából.
A turizmus széttrollkodja a prostitúciót
A De Wallenben a koronavírus-járvány előtt több legénybúcsúba lehetett botlani, mint a Király utcában. Mivel a prostitúció és más élvezeti szerek is legálisak, a város a világ minden tájáról érkező bulik turisztikai célpontjává vált. Ez részben tervezett is volt: 2004-ben Amszterdam egy sima marketingkampányt hozott létre a turisták vonzására (szlogen: „I amsterdam”). 2005 és 2016 között Amszterdam éves látogatóinak száma tizenegy millióról tizennyolc millióra emelkedett. A járvány előtt, 2019-ben hetente mintegy ezer vezetett túra haladt át a piros lámpás negyeden – csúcsidőben, a város szerint óránként huszonnyolc csoport. A turizmus átlépett egy küszöböt, a jelenség, amely egykor kezelhető, sőt kívánatos volt, terhessé vált. A kormány ezért irányt változtatott, megemelte az amszterdami turisták adóját, és megpróbálta más holland városokba terelni őket. Eltávolították a népszerű „I amsterdam” táblát is a Rijksmuseum előtt, amely egykor ünnepelt szelfi hátteret jelentett. De Wallen utcáira pedig transzparensek tűzték ki, amelyek arra figyelmeztették az embereket, hogy ne pisiljenek az utcán, és ne igyanak alkoholt közterületeken.
Tiszteld a szexmunkást! – áll a felirat Amszterdam vörös lámpás negyedének egyik helységében (Fotó: Robin Utrecht/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
2019 elején Amszterdam városa bejelentette, hogy 2020 áprilisától megtiltja a vezetett túrákat a bordélyházakkal rendelkező utcákon, megakadályozva az örömlányok turisták általi tárgyiasítását (ez végül nem történt meg). „Nemcsak azért tiltjuk be azokat a túrákat, amelyek a szexmunkások ablakai mentén viszik el a látogatókat, hogy megakadályozzuk a túlzsúfoltságot a vörös lámpás negyedben, hanem azért is, mert ez nem tiszteli a szexmunkásokat.
Elavult a szexmunkásokat turisztikai attrakcióként kezelni
– mondta akkor Udo Kock, akkori alpolgármester.
Femke Halsema, Amszterdam első női polgármestere 2018-ben felvetette annak a lehetőségét is, hogy a bordélyok ablakait függönnyel takarják el, vagy a bordélyházakat teljesen kiköltöztessék a területről, és egy másik negyed diszkrétebb épületeibe helyezzék el. Indoklása részben a Hollandiában zajló emberkereskedelem miatti aggodalom volt. „Sokáig az volt a jellemző, hogy a vörös lámpás negyedben a tengerészek több hónapnyi hajózás után egy holland nőhöz mennek – mondta akkor Halsema egy helyi lapnak. –
A helyzet most az, hogy a túlnyomórészt külföldi nőket, akik közül sokan nem tudjuk, hogyan kerültek ide, kinevetnek és lefotóznak.
Halsema kitért a környék lakosait és üzlettulajdonosait érintő kellemetlenségekre is: „Csendesebbnek, tisztábbnak és élhetőbbnek kell lennie ennek a kerületnek.”
A Prostitúciós Információs Központ (Prostitution Information Center, vagy P.I.C.) egyik szexmunkás dolgozója, Jacqy több mint 20 éve dolgozik az iparban, a központ nevében heti egy túrát vezet a negyedben.
Régebben azért jártál ide (a negyedbe), hogy használd: drogot, vagy szexet, vagy mindkettőt! Manapság az emberek csak azért jönnek ide, hogy nézelődjenek. Több külföldi csoport is van, akik »Disneylandként« kezelik a környéket
– panaszkodott Jacqy a The New Yorker riporterének.
Szexmunkások a kirakatban Amszterdam kedvelt vörös lámpás negyedében (Fotó: Horacio Villalobos – Corbis/Corbis via Getty Images)
A város egyébként igyekszik szabályozni ezeket a túrákat, az idegenvezetőknek engedélyt kell magukkal vinniük, húsz főre kell korlátozniuk csoportjaikat, és úgy kell terelgetniük őket, hogy ne takarják el a szexmunkások ablakait. „Ha erre járunk, ne fényképezzünk és ne viselkedjünk tisztelettelenül, ne kiabáljunk vagy mutogassunk” – figyelmeztet Jacqy, aki szerint ezek lennének a szabályok, de nem tartják be őket (a vétkező idegenvezetőket 60 ezer forintnak megfelelő összegre büntethetik ezért, a szervező utazási irodákat pedig 300 ezer forintra). Szerinte a túrák betiltása rossz ötlet lett volna, mert valamennyi üzletet ezek is hoznak, az ablakok függönyökkel való eltakarása pedig azt sugallná, hogy a szexmunka, bár legális, valamilyen módon szégyenletes.
Holland kirakatéletek
A hollandok nemcsak a prostitúció terén szeretik a transzparenciát. Sok Hollandiába látogató számára az egyik nagy felfedezés a városok utcáin való barangolás során, hogy sötétedéskor teljes premier plánban pillanthatnak be az emberek otthonába. Sok holland ugyanis soha nem használ függönyt vagy redőnyt, de ezt nem tartják szokatlannak. Ez a fajta átláthatóság annyira átszövi a kultúrájukat, hogy a kutatók számára máig nagy fejtörést okoz, vajon miért teszik közszemlére magánéletüket. Ez vajon a “nincs-mit-titkolnom” vagy a “nézd-mim-van” mentalitás? Vagy mindkettő?
A legnépszerűbb magyarázat a kálvinizmus protestáns vallási hagyományából ered, amely szerint a becsületes polgároknak nincs rejtegetnivalójuk. Azáltal, hogy engeded az embereket bepillantást nyerni az életedbe, tudatod velük: nézd, tisztességes ember vagyok! A javak bemutatásának vágya is magyarázat lehet. Ahogy az életszínvonal idővel emelkedett, a belső terek és berendezések fényűzőbbé és pazarabbá váltak. Az emberek még most is szívesen mutatják be egyedi gyártású nyitott konyhájukat, dizájner kanapéikat vagy a legújabb gyártású síkképernyős TV-jüket. Egyes városi kalauzok úgy magyarázzák a nyitottságot, mint a régi idők üzletviteli eszközét. Az emberek elhúzva hagyták a függönyöket, hogy megmutassák a legkiválóbb bútorokkal, dekorációkkal és művészettel teli szobát, hogy bebizonyítsák a kereskedőknek, hogy megbízhatóak. Mások szerint ez a hagyomány igazából csak az 1950-es évekre nyúlik vissza, és már változóban van.
Nagymama és unokája nézik egymást az ablakon át, a karantén alatt, a holland Amstelveenben (Fotó: Dennis Bresser/BSR Agency/Getty Images)
Hilje van der Horst és Jantine Messing antropológusok 2006-ban kutatták a jelenséget, és megfigyelték, hogy az összetartó, szűk szomszédságban élők nagyobb valószínűséggel hagyják elhúzva a függönyt – és gyakrabban díszítik ablakaikat szobrokkal, vázákkal és virágokkal.A másik ok természetesen a lakók vágya, hogy figyeljék a világot. Igaz az is, hogy a hollandok általában szeretnek kinézni a szabadba, és látni a fényeket, az utcák nyüzsgését és az arra sétálókat. Ez a belső és a külső igény elősegíti a nyitott kultúra kialakulását, amelyről a hollandok jól ismertek.
És hogy mit mondanak erről a holland emberek? A CNN egyik riportjában őket kérdezték, egyikük, Jan Willem van Hofwegen például így nyilatkozott a jelenségről. „Nem bánom, ha a szomszédok benéznek a nappalimba, és még soha nem láttam senkit távcsővel a házam előtt, szóval nem érdekel. Szerintem sok holland azért nem használ függönyt, mert szeretjük a fényt, és nincs mit rejtegetnünk. Gyerekkoromban mellékállásban postai kézbesítő voltam, műszakaim alatt pedig úgy követhettem a népszerű tévéműsorokat, hogy biciklivel jártam házról házra. Szeretek éjszaka bekukkantani az emberek otthonaiba, különösen Amszterdam csatorna menti, gyönyörű mennyezettel, festményekkel és szekrényekkel teli házaiba. Nem bámulok vagy ilyesmi, csak bekukkantok, miközben sétálok”.
