nlc.hu
Utazás
Nyaralás utáni depresszió elleni tippek

A nyaralás utáni depresszió létezik, de szerencsére könnyű szabadulni belőle

A vakáció előtti hétnél csak egy rosszabb dolog van, a közvetlenül utána következő a maga bús, nosztalgikus hangulatával, amire már címkét is ragasztottak: ez a nyaralás utáni depresszió.

Az ember két dolgot biztosan vár az évben: a karácsonyi szünetet és a nyári nagy szabadságot, ami nem biztos, hogy utazással egybekötött, de tagadhatatlanul (remélhetőleg) pihenéssel töltött idő. Ilyenkor végre kiszakadunk a mókuskerékből, felveszünk egy egészen más, lazább, kötetlenebb és szórakoztatóbb ritmust, épp ezért, amikor ismét beszippantanak azok a bizonyos dolgos hétköznapok, érthetően nehéz szívvel veszünk búcsút a vakáció adta könnyebbségtől, ami a rossz kedvtől a nyaralás utáni depresszióig egészen széles skálán helyezkedhet el.  

Igen, a nyaralás utáni depresszió egy létező fogalom és bár szakmai berkekben még nem elfogadott, a TripAdvisor egy korábbi kutatásából kiderült, hogy a megkérdezett 1400 emberből 64% már átélte az ezzel járó kellemetlenségeket, és az is, hogy 34%-nak pont a munkába való visszatérés gondolata volt a legaggasztóbb. A résztvevők 19%-a egyébként úgy nyilatkozott, hogy már az első munkanap feszültséget érzett, 43% pedig a nyaralást követő első héten szintén megtapasztalta a szorongást. Viszont a legérdekesebb – és ígérjük, ezután már nem bombázunk tovább statisztikákkal -, az emberek 12%-a bevallotta, hogy a szabadságról való hazatérés első hónapjában beteget jelentett és 8% már egy új állást is fontolgatott egy ilyen visszatérés után. 

Mindent egybevetve tehát lehet, hogy a tudomány még nem hajlandó elfogadni, hogy ez egy létező probléma, de ebből is látszik, hogy a posztvakációs szindrómával számolni kell. 

Magadra ismersz? 

A jelenséget nagyon könnyű felfedezni, annak ellenére, hogy egészen sokszínű tünetegyüttesből lehet válogatni, tipikusan ilyen: 

  • A feszültség, szorongás, ami akár magyarázat nélkül is előfordulhat, de gyakran a mindennapok problémájától való félelmet fedi le
  • A letörtség, indokolatlannak tűnő szomorúság
  • A folyamatos fáradtság, mintha nem tudnád kipihenni magad
  • Az ingerlékenység, amit nyilván az előző tünetek csak még inkább felerősítenek
  • A fókusz és koncentráció hiánya, mintha köd ülne az agyadon
  • A teljes motivációvesztés
  • Az alvászavar, bár ez általában a fentiekből adódik 

A mintából kirajzolódik, hogy valójában a mentális egészség az, ami ilyenkor picit borul, hiszen az a várva várt egy hét – vagy szerencsés esetben kettő -, gyorsan eltelik és fájó szembesülni azzal, hogy most jó darabig nem lesz mire készülni. A korábban folyamatosan felfelé ívelő életkedv a hazatéréssel együtt nagyon gyorsan visszazuhan, ráadásul minél hosszabbra nyúlt a kiruccanás, annál nehezebb visszarázódni a mindennapokba. 

Szomorú lány

Fotó: Getty Images/Attaporn Taweekeaw / EyeEm

Persze ennek van tudományos magyarázata, Sue Varma pszichiáter szerint: 

az új helyek és az új emberekkel való kapcsolatteremtés izgalma miatt az agyunk nagy mennyiségű dopaminban és szerotoninban fürdött, miközben szórakoztunk

– de azzal, hogy hazatértünk, ezeknek a szintje visszaesett a szervezetben, ebből fakad tehát a depresszióra hajazó kedvtelenség érzése.

Szerencsére ez átmeneti, és viszonylag egyszerű praktikákkal áthidalható, máris mondjuk, hogyan. 

Én-idő ON

Ne ess bele abba a hibába, hogy annyi mindent zsúfolsz bele az utazásba, amit csak tudsz, mert ha nem tudod kipihenni magad, az később még inkább hozzájárulhat a nyaralás utáni rossz érzésekhez. Gondoskodj róla, hogy eleget aludj, és az is fontos lehet, hogy időt adj magadnak az átállásra, azaz legyen egy átmeneti nap, mielőtt visszatérsz dolgozni, ezzel elejét veheted a kapkodás okozta stressznek.

Örökítsd meg a részleteket

A fényképek, bejegyzések, emléktárgyak segíthetnek abban, hogy a nyaraláson töltött idő felülírja a mindennapok okozta stresszt. Például érdemes lehet a képernyőképet az ott készített fotóra cserélni, hogy emlékeztessen a jóra és mintegy Pavlovi reflex, előhozza a kiegyensúlyozottságot, amit ott éreztél. Az sem ördögtől való, ha naplót vezetsz az utazásról, így bármikor felelevenítheted az átélteket – akár évek múlva is.

Tiszta otthon

Valószínűleg a legutolsó dolog, amire az ember a nyaralás előtt vágyik egy alaposabb takarítás, de ha egy tiszta, rendezett lakásba térsz vissza, az sokat dobhat a kedveden. A nyaralás előtt mosogass el, tedd rendbe a kukát, pakold össze a dolgokat, húzz ágyneműt és igen, mosd fel a padlót! El sem hiszed, mennyit számít majd, hogy tiszta otthonba érkezel haza.

Programozz!

Ahogy már szó volt róla, a depressziós tünetek egyik jellegzetes kiváltó oka, hogy a nyaralás után már nincs mit várni, úgyhogy tegyél róla, hogy legyen! Ütemezz be olyan programokat, amik emlékeztetnek arra, hogy milyen jó dolgok várnak itthon. Mozi, koncert, színház, vagy csak egy szimpla szombat esti ital a rakparton a barátokkal – ez mind segíthet átlendülni a nehezén. De a szakértők szerint az is jó módszer, ha kiválasztasz egy újabb úti célt, és mondjuk egy Pinterest táblán elkezdesz hozzá inspiráló fotókat gyűjteni.  

Utazástervezés

Fotó: Getty Images/last19

Ha már barátok, akkor a nyaralásról hozott szuvenírekkel elevenítsd fel a pillanatokat – na nem unalomig, azt senki nem bírja -, de ez is segíthet abban, h lezárd az időszakot. Sőt, a saját magadnak vásárolt holmikat is tedd olyan helyre, ahol gyakran látod őket, a nosztalgia céljából.

Vedd kezedbe a csomagodat!

Banálisnak tűnik, de ne hagyd napokig érintetlenül a csomagodat, hanem pakolj ki belőle, ezzel is tudatosítva, hogy a pihenés véget ért. Célszerű a mosást is minél hamarabb rendezni, hogy ismét rend legyen körülötted, hiszen tudjuk jól: ez a lelke mindennek.

Nyúlj vissza a nyaraláshoz

Ha volt olyan része a kikapcsolódásnak, amit nagyon szerettél, próbáld meg beütemezni a mindennapokba. Például, ha reggelente a hotel medencéjében úsztál néhány hosszt, miért ne tehetnéd meg itthon is?! Keress egy uszodát! Esetleg esténként megnézted a naplementét? Itthon sincs akadálya… Sőt, olyan helyekre bukkanhatsz, ha ezt tovább fűzöd, amik még több pluszt adhatnak ezekhez a pillanatokhoz! Varma professzor szerint: 

Jegyezd fel a nyaraláson, ami olyan fontos volt számodra, és alkoss olyan életet, amelyből nem kell menekülnöd! 

Forrás: Reuters, PsychCentral, Healthline, Huffington Post

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top